Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - Gál Sándor: Kör
A javaslatot szavazat alá bocsátom. Ki van ellene? — Én — emelte fel a kezét Ferkó. — Tovább? Senki... Ki tartózkodik a szavazástól? — Én! — mondtam. — Ki van mellette? . . . — Én — sóhajtott Bódi. — Uraim! — állt fel Karcsi. — Megállapítom, hogy a javaslatot egyhangúan elfogadta a tagság ... Szóval: ebéd nincs. Helyette iszunk valamit. Bódi megnyalta a szája szélét, s homlokán feljebb lökte a zöld vadászkalapot... — És dolgozni? — kockáztattam meg a kérdést. — Ne idétlenkedj már! Ilyen időben? — Nekem mindegy, csakhát... — Semmi csakhát! ... Elő a bugyellárisokat — mondta Karcsi, és a paplanra tett két tízest. — Bódi, ezek tőled származnak ... Bódi legyintett. — Pénz meg nő volt és lesz is. Ferkó felemelte a kezét. — Állj! — mondta. — Vissza az egész! — Mi az, megkergültél? — Állj, ha mondom! Mindenki visszaült a helyére. — Emlékszel, Bódi, arra a két lányra, akiket a tavasszal Ötátrafüredről felvittem a Csorba-tóhoz? — Hogyne... — emlékezett csendesen Bódi. — Hát ezért vissza az egész. Ők itt dolgoznak a szanatóriumban. Icka meg valamivel távolabb az iskolában ... — Megállj csak, fiacskám — tagolta a szavakat Bódi —, az egyik orvos, a magasabbik, ugye? A fekete meg ápolónő. így van? — így— Ez ráér később is — vitatkozott Karcsi —, elő a gubát! — Azon ne múljon — mondta Bódi, és két tízest dobott a paplanra. — És ti? Én is odadobtam a két tízest, s Ferkó is. — Ezt már szeretem. Indulás! — Álljon meg a menet! — mondta Bódi. — Ferkó ötlete megéri, hogy foglalkozzunk vele. — Ami azt illeti... — Ferkó, te nem iszol, s mivel tudom, hogy titokban úgyis telezabálod magad valahol, itt a pénzed. Egyél, és keresd meg a lányokat! — Bódi felvett két tízest, és Ferkó felé nyújtotta. — Az a magas szőke orvosnő annak idején ígért nekem valamit... Na, itt a pénz... — Minek nézel te engem?! — így is jó. Sőt! — A tárgyalást berekesztem — mondta Karcsi. — Lent folytatjuk — és elindult. Lógtam a sor végén. Nem volt kedvem inni. Különösen evés helyett. Dehát ma Ká- roly-nap van, s reggel óta tudom, hogy ez különleges világnap, ami minden valószínűség szerint azért nem hasonlít más hétköznaphoz, mert csak iszunk. Mégpedig reggelig . .. S reggel — ez természetes — újrakezdjük. Van ebben valami ráció, bár aki nem próbálta még, egykettőre kidől. Bódi halkan fütyörészett. Úgy látszik, visszatért a jókedve. A fene tudja, miféle gondolatok kavarogtak kopaszodó fejében! Évek óta együtt dolgozunk már, mégse mondhatom azt, hogy ismerem. Átkozottul bírja az italt, s a borokat úgy ismeri, mint festő a színeket. E téren nem lehet vele versenyezni. Megáll a söntés mellett, és iszik boldog-boldogtalan- nal. A szeme csillog, és egyre szűkül; zsugorodik benne a világ . .. Vajon mennyit láthat ilyenkor belőle? ... S ha lát, milyennek látja? Na, mindegy. Kár ezen töprengeni. — Mit iszunk? — kérdezte Bódi, mikor letelepedtünk az egyik asztalhoz. — A változatosság kedvéért igyunk bort — mondta Karcsi. Alkonyodott. Igazi őszi idő, gondoltam. A kávéház mennyezetén a neoncsövek villantak néhányat, majd elárasztották fénnyel az egész helyiséget. Az első üveg bor után enyhén elzsibbadtam. Néha még eszembe jutott, hogy enni kéne valamit, de később megfeledkeztem róla. Ültünk, és ittunk. Ferkó jó másfél óra múlva jött vissza egy lánnyal. A lányt Ickának hívták. — A kis dokit hol hagytátok? — kérdezte Bódi. — Nem jöhetett. Szolgálatban van. — Meddig? — Klári nincs szolgálatban; ő hazautazott. Eta szolgál, de csak nyolcig ... — felelte Icka. — Akkor nyolckor elmegyünk érte — szögezte le Karcsi. — De hiszen idejön... — mondta csodálkozva Icka. — Az csak természetes. Ez azonban nem zárja ki, hogy érté menjünk. Vagy igen? Nos, tisztelt barátaim! Mi a véleményük?... — Én egyetértek veled — mondtam. Bódi a tarkóját vakargatta. — Szóval hazautazott... És holnap biztosan visszajön? — Eta azt mondta az előbb, hogy reggel szolgálatban lesz. — Ez most nem fontos — szólt Karcsi. — Ami holnap lesz, az még rettenetesen távol
