Irodalmi Szemle, 1965

1965/7 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Tallós Procházka István művészete

rek élete. A festő a bennszülött mimikrijével élt és alkotott a háromezer lakosú, régi his- tóriás Somorján, melynek szűrszabó és csizmadia céhjei, kirakós vásárai, vízimalmai és révjei, halászai és földesurai, ódon fehér, messzire világító református temploma a nevezetessége. Ezt a kisvárost és vidéket végigbarangolta a Csallóköz fényét és formáját, életének minden jelenségét közelről és lényegében fukarkodva akarta látni, szimatolni. A természettel ősi életközösségben élő pásztorok és halászok ismerik ily alaposan, elemi együttélés eredményeképpen világukat. S egyre égetőbb szükségét érezte annak, hogy valóság-látásával kiemelje a Csallóközt a szokványos realista rajzból, s az emberi sorsokat a rajz előterébe helyezze. Vízfestményei könnyed természetes színezéssel a tájat érzékeltetik, a többnyire nagyméretű olajkompozíciók a társadalmat mondják el. Szocialista szemlélettel, bátor és lendületes metódussal fest. Gyakran megjelenik Pozsonyban, barátai és társai várják, elsősorban a sarlósok, akiknek szociográfiája rokon Tallós-Prohászka társadalomszemléletével és érdeklődésével. Természetesen látogatja a kiállításokat, tájékozódik a szlovák és cseh festők tárlatain is. De teremtő lázzal csak a maga témái tudják tartósan izgatni és kifejezésre késztetni.

Az ember és a festő egysége e képekben szétfejthetetlen. Figuráin parasztok és kispolgárok, munkások és értelmiségiek dominálnak. A művész szembeállítja ezeket a rétegeket: a szegény földmívest a basaparaszttal, a munkást a szemüveges, modern ruhában lépegető, fitymáló kézjárású városival, akit figurája láttán értelmiséginek nevezhetünk. Egymás mellé helyezi az egészséges lényt a háborús rokkanttal, a sietőt az állingálóval, az őslakost a betelepülővel, a magyart a szlovákkal, a földesurat a zsellérből alig kinőtt szegénynyel. Mindnyájukat ismeri, és biztos vonásokkal újjáteremti. Vonalai hol hajszálvékonyak, szinte csak rajzszerűek, hol ujjnyi vastagságúak, a jellem és típus kidomborítói, szimbólumai a társadalmi harcnak. Egyik alakján arca ráncait, másikon a busa szemöldököt emeli ki, hol a dülledt szemet rajzolja ijesztő hang- súlyozással, hol a dupla vastagságú ajkak dühöt és irigységet hirdető erejét, vagy a paraszti kéz vasujjait, a földéhség szenvedélyét, mely már osztályéhség egyúttal. Neki a Csallóköz nemcsak rezgő nyárfák, hanem a mai társadalmi eposz színtere. Mikor első ízben arra jártam, még a kéménytetőn tollászkodó gólya ragadta meg figyelmemet, Tallós-Prohászka csallóközi képein nincs gólya-idill, ő a táj és ember egységét teremtette meg képein.

Tallós Prohászka István: Halász bácsi népfölkelő (1918)