Irodalmi Szemle, 1964
1964/7 - Nógrádi Sándor: A szlovákok hősi felkelése idején
4 szlovákok hősi felkelése idején Birtokba vesszük az erdőket Losonctól északra négy kilométerre állott a front. Innen láttam az ifjú korom óta emlékezetemben élő egymás mellett épült katolikus és református templom tornyait — sok emléket idéztek fel bennem. A kakasos templom alatt húzódott a református gimnázium épülete, amelyben négy évet töltöttem. Minden gyárkéményről tudtam hova tartozik. Felismertem azt is, amelyik alatt hét évet dolgoztam egyfolytában. A várost a németek tartották megszállva. Már nem sokáig — biztattam magam. A helyzet Közép-Szlovákia felszabadított területén a legromantikusabb elképzeléseket is kielégíthette volna. Az emberek teli tüdővel szívták magukba a szabadság levegőjét; érezték, eljött az ő idejük; minden tekintetben serényen tevékenykedtek; bármilyen megbízatást örömmel vállaltak, és a fiatalok ezrei jelentkeztek a partizánalakulatoknál harci feladatra. Egy-egy fiatal boldog volt ha géppisztolyt kapott, és teljes értékű harcosnak számíthatott. Egyik jelentéshozó futár a másikat követte, különösen éjszaka és persze lóháton, így a parancsnokság mindig tájékozva volt az ellenség mozdulatairól. Egy fiatal szovjet tiszt, Schukin főhadnagy, aki mint orosz hadifogoly Magyar- országról szökött át szlovák területre, és már magyarul is tudott, különösen jól értett az ilyen felderítői sürgés-forgás megszervezéséhez. Egymásnak ellentmondó hírek is jöttek (hisz az ellenség is dolgozott!). Ezeket azon nyomban ellenőrizni kellett. Olyannak tűnt ez a felszabadított közép-szlovákiai földdarabka, mint a szabadságukért minden áldozatot meghozni tudó egyszerű emberek kiválasztott szentföldje. Október 15-én, amikor a németek felmondtak Horthynak, és Szálasinak adták át a hatalmat, déltől kezdve, talán két órán át a vevőkészüléknél ültem. Amikor már tisztán láttam, mi történt, tudtam, hogy a németek, miután magyarországi hadtápterületüket biztosítva láják, támadást indítanak a felszabadított szlovák terület ellen. Ezt a visszavonulási irányt — gondoltam — biztosítaniuk kell maguknak, bármibe kerüljön is. A szlovákiai partizánparancsnokság felkészült a német támadásra. Hősies harcok kezdődtek minden frontszakaszon a nagy német túlerő ellen. Erős tüzérségi tüzet zúdítottak a partizánállásokra, és harckocsikkal támadtak. A németeknek sok veszteséget okozva, lassan vonultak vissza a partizánok. Hadműveleti területünk egyre szűkebb lett. Nemsokára Divényből Zólyomba, majd onnan Besztercebányára kellett áthelyeznem a törzsemet. A Besztercebányán székelő szlovák partizánparancsnoksággal már a szlovák területre érkezésem utáni harmadik napon felvettem a kapcsolatot. Ott Smidke és Aszmolov elvtársaknál, a vezérkar főnökénél tájékozódtam a hadihelyzetről. Közöltem velük, mi az én feladatom. Minden szükséges támogatást megkaptam tőlük. Megígérték, ha együtt lesz a csapatom, a felszerelés hiányait pótolják. Végül is már egész kis területre szorultunk össze. A partizánegységek és csoportok kezdtek behúzódni az Alacsony-Tátra hegyeibe, erdeibe, ahol erősebbnek érezték magukat az ellenségnél. Utolsó állomásaink Staré Hory és Turecka voltak. Staré Horyban állomásozott a Jegorov dandár törzse. Itt Nógrádi Sándor (A szerző „Emlékeimből“ c. könyvéből.)
