Irodalmi Szemle, 1962
1962/4 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Egy merész költői indulás mérlege
versben észleltünk csekély változtatásokat, négy versnek az eredeti címe is megváltozott.) A már említett önközpontiság látszatát keltik azok az asszociációkkal és képekkel zsúfolásig telített versek is, amelyekben Cselényi világgá menési vágya, világba tárulkozó indulata árad, hömpölyög. (Vándordal, Sajóparti elégia, Az országutak himnusza, Romantika.) Ezekben az érzelmileg és hangulatilag túlexponált versekben az anyamellről való leszakadásnak a fájdalmát, a gyermekkor falusi idilliéből való ellenállhatatlan elvágyásnak a bűntudatát kamaszosan heves és konok akarat fojtja el. Az „önmaga köréből egyre tágabb körre, egyre messzebb, egyre teljesebbre vágyó“ költő gyökereket szaggat, szerető karokat tép le magáról, hogy a „nyirfacsendből“, kiszakadva a zajgó nagyvilágban kielégíthesse végre élet- és élményszomját s „megválthassa létét s önmagát“: ... szervusz világ, isten veled kis házikó, ahol születtem, rét, folyó, én már örökre elmegyek, az is lehet, többé talán sohasem halljátok ' híremet. S mentem, szédült a föld velem, tájak jöttek meg emberek, keringőzött a kék világ s éreztem, néha megremeg a föld, a híres rónaság mérföldcsizmás lábam alatt. de én mentem tovább, tovább előre csak nincs irgalom számodra már, ha megpihensz: elvesztél. Ö, szebbik dalom világa: nyirfacsendü táj, s nekem csupán bokámig ér, hiába ámítom magam, s homlokom mögött a vér hiába zúg, az ég dühöng és úgy tüzel, hogy menni kell, hogy látni kell és fájni kell, nem érheted be ennyivel. (Vándordal) Cselényi világgá menési vágyában, világba tárulkozó indulatában — a közvetlenül áradó világszomj, olthatatlan világkiváncsiság mellett — az a heves ellenszenv is kifejeződik, amelyet a költő a „nyirfacsend és kakukk-világ“ lehúzó provincializmusával szemben érez. A provincializmus elleni antpátia nem egyszer a múltját megtagadó s emlékeit elvető gesztusokra is készteti: Tudom én jól, hogy élnek itt is, hogy kell, az ember, s ahogy jöttem, hát mégis: mi köt engem ide? Gondoltam: régi nóták, anyám, a szűz szerelmek ... Sajnállak én, te áldott idill, de mit tegyek? Hajnalban csorda ébreszt. Én a porba tiportam emlékeim világát, töretlen úton járok. (Romantika) Az ilyen gesztusokban nemcsak egyéni érzés, hanem a falutól való menekülés napjainkban lépten-nyomon tapasztalható tömegtendenciája is kifejeződik. Ez a tendencia Cselényi nemzedékére, a rendkívül kitágult világképbe mint egy beleszületett húsz-huszonöt évesekre igen jellemző. Maga a költő ennek a tendenciának s a fentiekhez hasonló átfutó érzéseknek, gesztusoknak nem hódol be teljesen, sőt éppen a világszomját olyannyira exponáló verseiben ismeri fel, hogy a szédítő méretűvé vált világban való egyensúlyt a legjobban a gyökérhűség biztosítja: ... Önmagam tüzében éltem eddig csupán sajgó szerelemmel, roppanj cserfa-eröm, tágulj tölgyfa-világ, harsog, zeng a tavasz, oldódik az ember, önmaga köréből egyre tágabb körre, egyre messzebb, egyre teljesebbre vágyik, kergeti a bolond, rakoncátlan szíve, harcol a bozóttal a megszakadásig. Ahány országút ja széles e világnak, ahány hegy, völgy, folyó, rét, mindent bejárni, eljutni a tenger végtelen vizére, meglátni a sztyeppet, Alpokban kószálni, ... utazni, rohanni, hegyeken, völgyeken, tengereken által, múlt, jelen, jövendő rengetegeiben, Kínában, Japánban, Délamerikában, ismerni a világ valamennyi kincsét: tudni, milyen Párizs, látni milyen Róma, New York, Delhi, Moszkva, de bármerre járj is, sose feledd, hol van Komárom, Somorja, Panyit, Rozsnyó, Fülek, Rimaszombat, Léva — kicsiny sok-nép hazád, talpalatnyi földed, felnevelő dajkád, látó szemed fénye, talpad bizsergése, édes anyafölded. (Az országutak himnusza.) A Cselényi költészetére jellemző szenvedélyes kifejezés-keresés és forma-variálás a költő olthatatlan világszomjának és kielégül- hetetlen életkívánccsiságának természetes következménye. Az előző költői csoport tagjai előtt még nem tárulhatott fel a világ olyan nyílt perspektívaként, mint Cselényi előtt. Nekik először régi rendezetlen dolgokkal, az itthoni kisvilág égető kérdéseivel kellett megbirkózniuk. Bábi és Gyurcsó első köteteinek az alaphangját a haza-vesztettség és a hazavisszanyerés érzései szabták meg. Olyan helyi problémákból fakadt érzések voltak ezek, amelyek az adott körülmények között csak a tradíció vonalán fogalmazódhattak meg. (Ha arra gondolunk, hogy a provincializmus a lokális problémák és a tradíció ötvözeteként szokott megjelenni, akkor most itt is elkiálthattuk volna a jelenlétét. Tudjuk azonban azt, hogy 442
