Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - DISPUTA - Dobos László: Népművészet és műkedvelők — hogyan tovább

dőljünk arra, hogy tíz év alatt nálunk már hagyománya alakult a táncnak. A kezdeményezést, az öntevékenységet jó lenne továbbra is éleszteni és ébren tartani, fiatalságunk táncoló kedvét széles skálájú tánckultúrává fejleszteni. Félreértés ne essék: a magyar verbunkost, a csárdást nem akarjuk és nem is lehet elűzni vagy mással helyettesíteni a színpadon, csupán a kifejezési formákat akarjuk kiegészíteni, gazdagabbá tenni. Egyet ne feledjünk el ezzel kapcsolatban: mennél magasabbrendű kifejezési formák felé haladunk, annál több szakértelemre van szükség. Karaktertáncot már nem lehet ösztönösen összeállítani, itt már a koreográfus hozzáértése kell.

A feltárt népdalanyag feldolgozása művészi színvonalban sokkal többet hozott, mint a tánckompozíciók. Szíjártó Jenő, Somorjai Németh László és Rajter Lajos feldolgozásai népdalkultúránk művészi gyöngyeit jelentik az elmúlt években. A baj ott kezdődik, hogy nehéz érvényt szerezni terjedésüknek. Csupán félhivatásos együttesünk szerepelteti műsorán, esetleg a rádió vagy más hivatásos együttes adják elő alkalomszerűen. Ágh Tibor hozzászólása ezzel kapcsolatban utal a Csemadok zenei szakbizottságának munkaprogramjára, átgondolt, részletes munkaterv ez, de kérdés, mennyi valósul majd meg belőle. Az ének- kullúra, az énekkari mozgalom az elmúlt tíz évben kulturális tömegmozgalmunk leggyengébb pontja volt. Nagy és nemes cselekedet lenne, ha sikerülne énekkari mozgalomá fejleszteni a szétszórva, gyéren éneklő csoportokat.

Tíz évvel ezelőtt és még néhány éve is a népművészetről, mint egészről beszéltünk. Szerintem elérkezett az ideje, hogy a mához viszonyítás alapján diferen- ciáljunk. Különbséget kell tennünk a népi kultúra már csak muzeális értékei valamint azon ágai között, amelyeknek a mához való kapcsolata bizonyos formában még kimutatható. Nevezetesen a táncról, zenéről és az éneklésről van szó. Ha akármilyen formában művelni akarjuk a népi kultúrát, elsősorban e három ágát kell szem előtt tartanunk. A népi kultúra művelése a jelen helyzet értékelése alapján szerintem ezt kívánja: az előadások, jeldolgozások, művészi elmélyítése a népművészet egyes ágain belül.

Az Irodalmi Szemle népművészeti ankétjához aránylag kevesen szóltak hozzá. A széleskörű vitát esetleg az kárpótolja, hogy a közölt hozzászólások kifejezik a népművészettel szemben tanúsított magatartásunk lényegét. Fájdalmas sajnálkozás a népművészet pusztulása felett: ez cseng ki majd minden vitázó írásából. Kovács István ezt így fogalmazza: „Csak felülről irányított, szervezett népi kultúrával találkozunk. Jó, nagyon jó, hogy legalább ez van, — de én mást, többet, igazabbat, őszintébbet szeretnék. Olyat, amelyben a körlevelek helyett a szív és spontán megnyilatkozás volna a fő mozgató erői“ Hasonlóképpen ír Lóska Lajos is: „Kultúrcsoportjaink működése — eltekintve a kivételektől, melyek erősítik a szabályt — még mindig nem kielégítő, sőt helyenként az állóvízre jellemző poshadás veszélye fenyegeti a falu jelenlegi mozis, rádiós és televíziós világában“. Takács András többek között így ír: „Gyűjtésének meggyorsítása égetően fontos, mert a falu politikai és gazdasági életében beállt változás rohamos tempóban megszünteti azokat az alkalmakat, amelyek virágzásának éltető elemei voltak.“

És itt elértünk a diagnózis lényegéhez: A hagyományos paraszti falu pusztulása megszünteti azokat a közösségi formákat, azokat az alkalmakat, amelyek a mai értelemben vett népi kultúrát létrehozták. A színpadra vitt népművészeti termékeket nem a mai falu hozta létre, hanem az ötven meg száz évvel ezelőtti. A verbunkos nem a mai falusi ember tánca, hanem a XIX. századié. A mai falu, a mai falusi ember konzerválja, illetve variálja a népművészetnek a múltban létrehozott termékeit. De nem tesz mást kulturális tömegmozgalmunk sem, mint ébrentartja, helyesebben mondva programon tartja a múlt kialakított falusi kultúrájának alkotásait. Tegyük fel a kérdést: Műkedvelő csoportjaink vajon továbbfejlesztették-e az összegyűjtött és feltárt anyagot? Szerintem továbbfejlesztéséről nem lehet beszélni, ha igen, csak akkor, ha a feldolgozást továbbfejlesztésnek nagyítjuk. Mert hát eddig jutottunk, hogy a népművészet meglevő alapformáit jól vagy rosszul feldolgoztuk, (elsősorban a táncra gondolok) és színpadra vittük. Továbbfejlesztésről szerintem csak akkor beszélhetnénk, ha mondjuk az Ifjú Szívek valamelyik tánckompozíciója feltűnt volna egy falusi