Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Dobos László: Szélesebb irodalmi látóhatárt
az irodalom is olyan értelemben, hogy a népi-nemzeti példakép elősegítette a népi realista életszemlélet kialakulását. Hasznodnak és az akkori körülmények között törvényszerűnek tűnt a népi-nemzeti eszménykép mégelevenedése, de mechanikus követése már csírájában magában hordta a konzerválás, a meg- rekedtség veszélyét. A népies életszemléletnek irodalmunkban van egy másik tápláló gyökere is: a falu. Fiatal költőink és íróink zöme faluról szakadt a városba. S hiába itt élünk már több, mint tíz éve, még ma is a falu szemével nézzük a világot. Gyermekkorunk s ifjú éveink élményvilága a faluhoz, a paraszti élet emlékeihez köt bennünket. Ha szocializmusról beszélünk, akkor elsősorban a falura, a falun végbemenő változásokra gondolunk, a város számunkra még ma is csak lakóhely és nem életforma. Karácsony ölni, húsvétolni, pihenni a falura vágyunk és ha tehetjük, el is megyünk. Életformánkat, életszemléletünket illetően afféle irodalmi kétéltűek, városban élő falusi furcsaságok vagyunk. Ez a tény magyarázza, hogy fiatal prózánk, de különösen líránk a falun, a paraszti világban végbemenő változásokat tükrözi, illetve visszhangozza. A paraszti élet ábrázolásának nagy hagyománya van a magyar irodalomban. Elég, ha csak Móriczra és a népi írók műveire utalunk. Móricz, Veres Péter, Szabó Pál és a többi népies Illyés Gyula, Darvas József paraszti témájú írásai ádáz küzdelmek színhelyéül mutatják be a magyar falut. Elkeseredett harc folyik a nemzedékek, a nincstelenek és a vagyonosok, a kis- és középgazdúk. a középparasztok és a zsírosok, katolikusok és kálvinisták között. Mindenki egyért tülekedik: a földért, a több földért. Költőink és prózaíróink nagy része ezt a falut ismerte, gyermek és ifjúkorában ennek a falunak a légkörét szívta magába. S később irodalmi próbálkozásaiban is azokat az írókat és olyan műveket választott maga elé eszményképül, amelyek közel álltak élményvilágához és ifjúkori emlékeihez. A falu egyrészt élményt, a paraszti életet ábrázoló írók pedig eszményképet jelentettek sokunk számára. A fiatal nemzedék falu élményének, parasztvilágában gyökerező életszemléletének megvoltak és megvannak a pozitív elemei, ugyanakkor visszahúzó korlátai is. A parasztvilág gondolkodásának józansága, egyszerűsége, az osztályharc nyílt frontjai és ezek ismerete, biztosította irodalmunk életközelségét. Nálunk nem volt és nem lehetett helye és tere formalista, az élettől idegen irodalmi kicsapongásoknak. Az élet tényeihez való ragaszkodást sokszor annyira vittük, hogy riportírásokban vagy kisebb prózai alkotásokban már nem is az író, hanem a paraszt esze vezette a tollat. Az „életközösség“ a népélet ábrázolása kialakított irodalmunkban egy bizonyos fajta népiséget, népies gondolkodást, amely főleg az élet szociális fényeinek, változásainak a rögzítésére koncentrálódott. De a „népies“ gondolkodás művészi programja önmagában még nem jelenti a realizmust. Ez a népiesség voltaképpen csak út, állomás a realizmus felé. Sajnos mielőtt ez a népies gondolkodás realista irodalmi szemléletté szélesedhetett volna, megmerevítette a sematizmus. A faluban lejátszódó, rögzótő írásokban így tettük fel a kérdést: velünk vagy ellenünk. Kétféle embert ismert irodalmunk: jót és rosszat. A jellemek cselekvés és mozgáskörét, fejlődésüknek logikáját eleve determinálta osztályhelyzetük. Az embert, az emberi viszonyokat csak szociális problémaként kezeltük. Fiatal, de részben idősebb prózaír óinknak ma is ez a legnagyobb problémája, hogy feloldja magában ezt a szociológiai merevgörcsöt és képessé váljon az ember sokoldalúbb erkölcsének és lelki énjének ábrázolására is. A paraszti világban gyökerező életszemlélet s a falu konjunktúra igazolására felhozhatnánk azt a tényt, hogy a szlovákiai magyarság zöme falun, illetve kisvárosban él. Ez igaz. Az elmúlt két három évben megjelent riportokban és tájleíró költeményekben határozott körvonalakkal rajzolódnak elénk a délszlovákiai tájegységek: Csallóköz, Gömör, a Garammente és Bodrogköz. Csak jóleső érzésekkel könyvelhetjük el az egészséges lokálpatriotizmus egyre gyakoribb irodalmi megnyilvánulását. Azonban a szülőföld és az azt övező szélesebb tájegységek igaz, őszinte szeretete nem tehet bennünket vakká, korlátolt látásúvá. Anyakönyvi szülőföldünk tisztelete nem válhat irodalmi gondolkodásunk icerék-
