Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - BARSI IMRE: Így láttam (Naplótöredék)

magunk mellé röplapokkal megtömött táskánkat, amikor fülkénkbe belépett a szlovák katonai járőr. Csak néhány véresszájú gárdista és megszállott „volksdeutsche“ feljelentésétől tartottunk. Legártalmasabbak és legveszélyesebbek azonban nyugati „szövetségeseink" bombázó rajai voltak. Nem egyszer menekültünk előlük sűrű erdőkbe. Besz­tercebánya előtt — a töltés melletti árpásban — még ma is jól emlékszem, fogcsikorgatva átkoztuk az angolszász bombázókat, és tehetetlenül néztük, hogyan bombázzák a dubovai olajfinomító tartályait, hogyan semmisítik meg tudatosan az üzem benzinkészletét. Ez már tervszerű diverzió volt. Hisz Lon­donban pontos értesüléseik voltak arról, hogy a dubovai benzint a felkelő! csapatoknak tartották fenn. Különben is a dubovai bombázás volt az angol­szász légikötelékek utolsó ténykedése Szlovákia légiterében. A legsúlyosabb védőharcok közepette, amikor a támadó német hadosztályok arcvonalát, gyü­lekezési helyeit és utánpótlási vonalakat kellett volna bombázniuk, sehol sem voltak, egyszerűen megszűntek létezni. A besztercebányai elvtársak ekkor már erősen készültek a felkelésre. A vá­ros feletti katonai lövöldében egy őrnagy és egy altiszt esténként fegyverke­zelésre tanította a „civileket“. A lövőgyakorlatok után pedig egyre-másra tűntek el a helyőrség által rendelkezésre bocsátott fegyverek. A közeli hegyek és völgyek tele voltak partizán csapatokkal. Itt már csupán a jeladásra vártak. így tehát nem is meglepő, hogy „betegszabadságunk“ hetei gyorsan múltak és augusztus utolsó hetében elindultunk Bratislavába, hogy újból felvegyük ott­honi csoportunkkal az összeköttetést és megkíséreljük a lipótvári politikai fog­lyok kiszabadítását. Ezt a feladatot Sekáč és Száraz elvtársak csoportjával közösen kellett volna megoldanunk. IJ. Kezdődik a tánc ­Bratislavába már nem jutottam el. Amikor Mártonban a helyőrség katonái elfogták és likvidálták Ottó német generálist és díszes kíséretét, rövid pár órán belül egész Közép-Szlovákiában fellobogott a felkelés lángja. Dolgom végezetlenül tértem vissza a szabad Csehszlovákia fővárosába^ Besztercebányára. Innen Liptóba mentem át. Poprádon ekkor már véres harcok dúltak. Liptovský Hrádok és Králova Lehota között a Bobula család kastélyá­ban egy partizán osztag helyezkedett el. Itt öltöztették katonaruhába és fegyve­rezték fel a fiatal liptói önkénteseket és innen szállították őket a poprádi frontra. Ám hiába volt a csehszlovák sorkatonaság és a partizánok hősiessége. A ne­héz fegyverek hiánya döntő szerepet játszott, és a poprádi csata elveszett. Az áruló szepességi németek, a „zipszerek“ segítségével a hétpróbás náci veteránok hátba támadták a csehszlovák szabadságharcosokat. Tankjaik gyors iramban törtek elő Liptószentmiklós felé. Gépesített gyalogságuk felderítői azonban a Bobula kastélynál nem jutottak tovább. Az országutat uraló kastély rotundájáról a partizánok géppisztolyai embert és gépet sorra elpusztítottak. Aztán megjelent az elővéd. A fiatal liptói partizánoknak, valószínűleg nagy izgalmukban nem sikerült rajtaütésszerüen elpusztítaniuk a sisakos SS-kato- nákkal megrakott két teherkocsit. A nácik már-már ostromra készen ugráltak le az autókról...

Next

/
Oldalképek
Tartalom