Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1907-05-15 / 7. szám

2-ik oldal IPAROS LAP május 14. embert, aki a társadalomra közveszélyes, aki ellen huszonkét rendbeli bűnügyi eljárás fojyik és hozzá még saját bevallása szerint se Istene, se hazája nincsen, nyugodt lelkiismerettel vizs­gálati fogságba lehetett volna helyezni. Klopfstein ur az egyesek sérelmére elkö­vetett gazságokon kivül egyébként is beigazolta, hogy a szociáldemokraták legszélsőbb, radiká­lis eleméhez tartozik. Ő antimilitarista. Gyűlöli a hadsereget általánosságban, mint olyant, de valósággal utálja, ha arról van szó, hogy úri maga is eleget tengyen véderő kötelezettségének. A gyöngyélet kissé büdösnek Ígérkezett s hogy ezt, valamint a fogházi kellemetességeket elke­rülje, az utolsó percben, mikor már minden órának leszakította a mérges virágát, a szabad és tiszta levegőjű Svájcba szökött. Hogy a pártkasszából hány kis aranyat és banknótát vett magához kísérőül, arról hallgat a híradás, mint mindég, ha a szociáldemokrata munkás­ság pénzének elemeléséről van szó. Maga a központi vezetőség siet ráborítani azt a bizo­nyos fátyolt. amelylyel a saját házi üzelmeit szokta elleplezni. Klopfstein elvtárs ur tehát a kánikula elől az egészséges, friss havasi levegőre menekült. De itt maradt helyette egész rakás többé-ke- vésbe ügyes kezű másik Klopfstein. Ez a típus nem vesz ki, amig lesz szociáldemokrácia és főleg amig lesz bolonditható, játékszerként fel­használható, kizsákmányolható munkásember. A Klopfstein-tipusra van szabva a többi vezér- férfiú is. Közös vonások mindannyiokban az erkölcstelelenség, a kapzsi pézszomj, a mások vagyonába való belegázolás, minden meglevő tisztes dolognak a felrúgása. Amikor azonban bűnhalmazatukért helyt kellene állni, a csendes és feltűnés nélkül való eltűnés a szélrózsa min­den irányába. Szomorú fényt vet a munkások értelmi fel­fogására, erkölcsi tisztaságára, hogy ezek a Klopfsteinok hatni tudnak rá, őket legfőbb lé­nyeknek elismerik s vezényszavuk után rohannak gondolkodás nélkül árkon-bokron, tüzön-vizen át a saját vesztükbe. Hasztalan mutatják ki minden alkalommal — ami egymás után elég sűrűn következik — hogy a szociáldemokrata vezérkar egy közön­séges, a munkások becsapására irányuló érdek­szövetkezet. Bocsánat, nem közönséges, hanem kiváló, nagyon is kiváló, ügy kicserzeni az emberi bőrt, mint ezek, még a hires tatár vargák sem tudták. Mikor hangulatkeltő ün­nepségek alkalmával fenséges személyüket meg­hordozzák az örömrivalgó nép között, fakult rongyokat öltenek testükre, beszédük csupa szigorú egyszerűség, kitünően mímelik a földi örömöket megvető aszkétát, aki egészen em­bertársai javára szenteli életét, de ha robot­jukat leróva, kiszabadulnak a tömegből, szub- limáttal lemossák a kezüket, divatos öltönyökbe bújnak s erős illatú parfümökkel űzik el a népre emlékeztető szagokat. így kinyalva, mint kifogástalan világfiak jönnek a kávéházak ru­ganyos pamlagokkal szegélyezett külön szobá­jába, ahol előbb összemosolyognak a nép bár- gyuságán, mint a római augurok, aztán seré­nyen hozzálátnak a szerelmi és ital-áldozatok­hoz. Elvégre a szegény szervezkedő kaszirnő elvtársaknak is élni kell! Senki jobban nem értette, hogy mint le­het selymessé tenni az életet szép, mámoros éjszakákon, mint a nagy Klopfstein. Az aradi kéteshirü házaknak ő volt az első becézett öröm­legénye. Az alkoholfogyasztás föllenditésén senki többet nem dolgozott nála. Most sötét gyász van az aradi tivornya helyeken, de nem tart so­káig. A pártvezetőség küld le egy kiváló uj titkárt, aki szintén begyakorolt kezekkel felveszi a cécók elejtett fonalát. Csak a személy változik, az erkölcstelenség, a munkásbolonditás, marad. Klopfstein meghalt, éljen az uj — Klopfstein! Szakszervezetek abszolutizmusa. A társadalmi mozgalmak jelenségei között a szemlélő szeme megint csak oda téved, a hol a piros zászló lobog. Elkeseredetten és mégis fennhéjázón, mert hát oly nagyon neki esett az uj idők tavaszi szele. Azok az eszmék, melyeknek magvait Marx és Lasalle az örökké mozgó, nyughatatlan emberi elmékbe elhintették, talán mindnyájunknak hitvallása, akik gon­dolkozni tanultunk. Mély filozófia termékei ezek, me­lyeknek szürke igazságai nem suhantak el maradandó nyom nélkül az ember a társadalom és küzdelmeknek históriájában. De minden foganó eszmének hamupipőke sorsát keli választania. Az uj ideának menten akad gonosz mostohája, irigy testvérei . . . szenvednie és tűrnie kell hamupipőkének, mig a jóságos tündér és daliás királyfi meg nem érkeznek, akik trónra ültetik a kop­laló, meggyötört kis hamupipőkét. A gonoszság az indulat felett diadalmaskodik a szív, az igazság. A mesék tanulságai az élet tanulságai. A társadalmi küzdelmek kohójából megszületett ideák is csak hamupipőke szerepben diadalmaskod­hatnak. Elbuknak, ha amint kirebbennek, oktalanul cifra köntöst againak magukra, hamis színekkel ken­dőzik képüket s agyarkodással, epéskedéssel, a gyű­lölet és viszály magvait szórva indulnak — világhó­dító körutjokra. Az emberiség a végén mindég a szivével gon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom