Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-30 / 8508. szám

Pesti Hírlap, 1993.7.26

32

egyetlen, lelakatolt vegyeskerejkedése elé, ahol két idegen — egy szakállas férfi és egy hosszú lábú nó — záporozó kérdéseikkel már csaknem sarokba szorította a gyanútlanul arra tipegő özv. Hermann ÁdAmn/t. aki mellesleg egyáltalában nem bizonyult szófukarnak. A joggal gyanakvó polgármester tapintatosan átvette a szót özv. Hermann Ádámnétöl, aki épp a falu történetét igyekezett volna felvázolni az első világháborútól errefelé, különös tekintettel német származására. Nem feledkezve meg arról, hogy Sárokon szerbek is élnek, békés egyetértésben a többiekkel. Még egy udvarias igazoltatás, ezúttal polgármesteri, majd a tájékoztatás: igen, ott, az utca végén húzódik a határ. Amikor a közelben háborúztak. szerb katonák szöktek át odaátról. Elvezették őket valahová. Vigyázzunk, ne lépjünk a határsáv aknáira, amelyeket egyszer majd fel kell

szedni, egyelőre azonban még nem.

Az Újsor utca végén, a kukorica és feketebodza mögött tényleg ott a határ. Mintegy ötven méterre tőlünk. Nem mozdul semmi, csak a tengerit lengeti a szél. Arrébb, a vinldiszerú határszögben borostás férfi kaszál. Az aknák közelségénél jobban zavarja az, hogy jövetelünkre nem borotválkozott meg. Sikerül megnyugtatnunk.

Miként özv. Hermann Ádámné, úgy ő sem akarja otthagyni Sárokot. Minek? „Mi már nem megyünk innen el."

Villányban (Weiland) lőnek. Szakszerűen, légpuskából — verebekre.

Gyúrúspusztánál, mivel a gátőr nincs otthon, a súrú erdőn át saját szakállunkra próbáljuk megközelíteni a Drávát, ám rossz csapást választunk.

Részint a szúnyogok miatt, részint a józan észre hallgatva: visszafordulunk. Utóbb kiderül, helyesen cselekedtünk. Ott valahol a Dráva lefelé kanyarodik, megszűnik határfolyónak lenni, fgy mi — megpillantása nélkül — szépen átbarangolhattunk volna az újabb kori szerb területre. Érdekes ezt egy horvát fiatalembertől tudni meg, aki emlékeztet bennünket az aknára lépő csigaszedő asszony esetére. D. — aki szintén arra kér, hogy nevét ne említsem — elvezet bennünket a folyóhoz, miközben kalandos útját meséli Eszéktől — Szarajevón, BelgTádon, Újvidéken és egy kis szerb fogságon át — Harkányig, majd Gyűrúspusztáig, ahol eszéki jogász felesége kapálgatássa! tölti idejét, ő pedig tájképeket fest a harkányi turistáknak. És egyszer csak ott a Dráva!

Megáradt, piszkosan kavarog. D.-ék a minap fürödtek benne, amikor még alacsony volt. Nem robbantak fel.

A folyó folyik, a ragadozó hal rabol, rág, majd nyel a víz alatt. Nincs tovább. Lassan bealkonyul.

Önmagában véve giccses-e a naplemente?

Öncélú kérdés ez itt.

Befejezésül tényleg csak ennyit: hál’ istennek, nincs pánik.

Bár eme írás alapjában véve könnyed, legyen mégis figyelmeztető: tényleg nem árt néha az embernek nehezére eső óvatosság.