Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-21 / 8470. szám
Magyar Nemzet 1993.máj.15. hamvasziott zsidó pénzbe kerüli Auschwitz halálgyárában. Egy Izraelnek eladott zsidó dollárezreket hozott a nemzeti kony hára. Az erdélyi szász, a bánáti sváb hasonlóképpen. Á magyarért senki egy fityinget sem adott volna, de önkéntes távozásnak álcázott kikergetésével minden más ajkú mellett a legnagyobb örömöt okozta volna - okozta máris - a nemzetiszocialista honfiaknak és örököseiknek az államhatalomban. 4. Lényegében erről van szó, János! Önrendelkezési vágyainak teljes lehetetlenségére rádöbbenve, Ceausescu megsemmisítő terveit a bőrén tapasztalva a romániai magyarság már a nyolcvanas évek elején elkezdett az országból kivándorolni. A folyamat rövid időre megtorpant a ’89-es fordulat időszakában. Reményeink azonban a márciusi pogrommal újból vérbe fúltak. Már amelyek a mostani vezetés kisebbségjogi koncepciójához fűződtek. Te, aki az államelnökkel brilliáns cikksorozatban szálltál vitába, nálamnál jobban tudod, hogy Ceausescu íratlan végrendeletét mindaddig érvényesnek fogják tekinteni, amíg annak alkalmazása közben nem ütköznek keményebb ellenállásba. Amikor tehát egy világvisszhangot keltő nyilatkozatot hallva égszakadástföldindulást, országdarabolást, nemzetárulást vinnyognak, akor ez zavaruknak is jele. A félelemé, hogy dollárpapáék netán közelebbről is megvizsgáltatják a kisebbségek romániai édenkertjét. Ha pedig azt mondod nekem, hogy az etnikai tisztogatás fogalma boszniai, hercegovinai karóbahúzottakra és megerőszakolt nők tízezreire emlékeztet, én is azt mondom: a kisebbségek, elűzésének, vagy megsemmisítésének szerb módszere, a bestialitásnak az a tombolása, amelyre még nem volt példa Európa történetéberucsakeufemiszttkusan nevezhető etnikai tisztogatásnak. Különben szerb ellenzéki személyiség hívta föl a figyelmet arra, hogy ez a világszerte fölkapott kifejezés minden képzeletet felülmúló borzalmakat takar és titkol is. Megtévesztő, félrevezető! 5. így hát én sem vegyíteném el mai kisebbségi nyomorúságunkat a délszláv háború áldozatainak sorsával, tragédiájával. Amiként Tőkés László sem tette. Nem? „Hiszen maga is elismerte nyilvánosan” - mondod cikkedben. Meglehet. Előfordulhat, hogy aknatűzben, golyózáporban úgy vélte: valahol szót vétett. Ám a dolog lényegét tekintve nem tévedett. Egy kisebbségellenes állampolitika potenciális végeredményét úgy kell a hóhérok képébe vágni, önáltató magyarok fülébe trombitálni, az égre fölkiáltani, ahogyan ő tette. Nem csupán a félreértés, hanem a tudatos, cinikus, rossz lelkiismeretű félremagyarázás veszélyével is. Mert ami a szemünk előtt zajlik, növekszik: az erdélyi magyarság folyamatos kivándorlása, nem csupán érzelmi, hanem matematikai kérdés is. Amiből mindig csak elvesznek, de hozzá nem tesznek, kifogy az egyszer, megszűnik törvényszerűleg. A mi atyánkfiáit nem kergetik ágyútűzzel, gránátvetővel, puskatussal, hasfelmetszéssel, mégis elhagyják ezeréves szülőföldjüket. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom alkalmával nem rombolták le, csak megmocskolták a várost, legyilkoltak féltucatnyi embert. megsebesítettek százakat, ez tehát nem boszniai méretű vérengzés, mégis sok ezren menekültek el végleg a szülővárosból. S miért disszidálnak immár évek óta a Székelyföldről is? Szeszélyből vajon? Kalandvágyból? Ezer esztendő után most ütött be közéjük ez a betegség? 6. Kényszerből mentek és mennek, János! Három szociológus három hét alatt matematikai érvénnyel kimutathatná, melyek ezek a kényszerkörülmények. A kényszer fogalmába sok minden belefér. így a jövőbe vetett hit lehanyatlása is. Köznapi események is. Például az a cinikusan gálád intézkedés, amellyel Kovászna és Hargita megyében újból román főispánokat neveztek ki - jórészt színmagyar lakosság felügyeletére. így hát a kisebbségi sorsnak potenciális végállomását nézve magunk is elmondhatjuk: baglyot a kőhöz, vagy követ a bagolyhoz vágni, nem mindegy az? Teljesen mindegy. Ezért kell elébe mennünk a reánk leselkedő veszélyeknek. Ezt tette Tőkés László az etnikai tisztogatás fölemlítésével. Te azt mondod: tévedett. Jól mondod: valóban tévedett. De nem abban, amit mondott. Azzal sem, ahogyan véleményét, véleményemet is a nemzeti fanatizmus szeme közé vágta. Más az ő tévedése. Én ezt abban látom, hogy közvetlen munkatársainak csapatából kiválva, látszólag szemé.lyes vélekedésként szólt olyan ügyben, amelynek politikai súlya rendkívüli. Minél nagyobb galádsággal szállunk szembe, annál gondosabb körültekintésre van szükségünk. Ezért a tisztogatás közismert „államtitkának” felfedése, előzetes egyeztetést kívánt volna az RMDSZ elnökségében. Oly módon, hogy az egyes szám első személy használata mellett a többes első adjon még nagyobb súlyt a megállapításnak. Tévedést említve nem erre gondoltál, János? A rögtönzésnek tűnő fogalmazás veszedelmeire? Éppen ezért: hisztériás állapotában is örülhet most az ellenfél. Ha ugyan a hadbíróság után kiabálót ellenfélnek lehet nevezni. Tőkés László nyilatkozata nemzetközi méretekben is nagyobb visszhangot keltett volna, ha azt az RMDSZ elnökségének egyöntetű véleményeként vele egyidejűleg mások is, másutt is elmondják. Annak is örülhet a román parlament, hogy Szövetségünk képviselőit és szenátorait a tiszteletbeli elnök sajtónyilatkozata váratlanul, fölkészületlenül érte, és meg is zavarta. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Tőkés László második tévedése, amely nem lényegi, hanem módszerbeli, abban áll, hogy nyilván úgy gondolta: harmadik kongresszusa után, létrehozatalának negyedik esztendejében az RMDSZ országos vezetősége működőképesen áll mögötte. Mit kellett volna működnie? A világ elé tárni menten az etnikai tisztogatást igazoló, országosan összegezett tények, bizonyítékok ezreit. Sajnos lett volna miből válogatni. Lett volna miből „fölszerelni” a képviselőket is, a szenátorokat is. Sajtónkat is. Nem történt meg. Nem is lesz rá példa, míg a most alakuló új vezetés, Markó Béla, a higgadtság és következetesség, a racionális radikalizmus ígéretével induló új elnökünk véget nem vet annak az állapotnak, amelyet kíméletesen abszurdnak lehet nevezni. Szeretem az abszurdot, ha Ionesco írja. A mi jobb sorsra hivatott Szövetségünkben viszont épp oly szánalmas, amennyire káros és Xölháborító is. Reméljünk! Marosvásárhely, 1993. március 30. A régi barátsággal ölel Sütő András
