Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-28 / 8457. szám

modellt jelentette. Ez azt jelentette volna, hogy egy békés szétválási folyamatot lehetett volna megkísérelni politikai, pénzügyi stb. szempontból. Természetesen sokkal rosszabbak voltak ehhez a feltételek, mint a cseh és szlovák szétválásnál. Ezért támogattuk mi 1991 nyarán, magam is jártam Jugoszláviában, Markovié miniszterelnöknél, anélkül, hogy úgy gondoltuk volna, hogy fenntartható hosszú ideig ez a mesterséges állapot. De külön felhívtuk arra a figyelmet, hogy a legveszélyesebb az lesz, ha a szerb-horvát konfliktus átterjed Bosznia-Hercegovinára. Annál inkább, mert közismert, hogy az egész Bosznia-Hercegovina-probléma már a múlt században hogyan jelentkezett. Vagy a Szarajevóira mint az első világháború „formai" kirobbantójára. Tehát itt olyan belső etnikai feszültségek és ellentétek állnak fenn, beleértve a keleti és nyugati kereszténység és az iszlám konfliktust, ami egyrészt már Ko-szovót-isérinti és tovább halad. A legnagyobb veszély az volt, hogy itt eszkalálódik a folyamat, és itt a késedelem rendkívül súlyos volt, mert ha a bosszú tovább tart, akkor ez egy évszázadra megint meghatározza a Balkán belsó helyzetét.- Lehetett volna legalább közbevetőleg békés politikai lebonyolódást találni, kibonyolódást találnia

nyugati fegyveres beavatkozás nélkül?- A történelem mindig csak egy variációt bizonyít, azt, ami megtörtént. Tehát a másik hipotézis. Mégis úgy gondolom, ha az első pillanatban, ami-1 kor a jugoszláv válság feltartóztathatatlansága 1991 júniusától világossá vált, ha akkor egyértelműen foglalt volna állást a világ, világossá tette volna a horvátok előtt éppúgy, mint a szerbek előtt a helyzetet, és egységesen lépett volna fel és határozottan, akkor megakadályozható lett volna a jugoszláv tragédia, a folyamat kezelhető lett volna békés eszközökkel. (Szlovénia geopolitikai helyzete más - arról könnyebben mondtak le a szerb vezetők.) Mindenesetre ha azoknak az erőfeszítéseknek, amiket az elmúlt hónapokban megtettek, vagy azoknak az erőknek a (embargó stb.) néhány százalékát akkor tették volna meg, a kezdetben, komoly sikerre lehetett volna számítani. Én emlékszem arra, hogy 1991 nyarán kérettem magamhoz a budapesti atlanti nagyköveteket együtt a szovjet és osztrák nagykövettel, és meglepetve nézték egymást, hogy miért kerültek össze. Ott fejtettem ki a magyar álláspontot, és meggyőződésem volt, hogy csak ha együtt lép fel valamennyi NATO-ország és a Szovjetunió (akkor még egzisztált), akkor meglett volna ennek az esélye. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szerb-orosz kapcsolatok is milyen jelentősek lehetnek még. Nagy a respektje az oroszoknak a szerbek előtt, magának az orosz hadseregnek, az orosz egyháznak. Sok mindent lehetett volna együttesen tenni, kellő időben, de ezt a kelet-közép-európai térséget és a Balkánt általában az amerikaiak és a nyugat-európaiak nem kellőkép pen ismerik, s mindig hajlamosak arra, hogy Európa „hátsó baromfiudvarának" tartsák. A tengeri hatalmak nem helyeznek kellő súlyt rá, ezért gyakran esett áldozatul kontinentális nagyhatalmaknak, akár a Habsburg Birodalomnak, akár a Német Birodalomnak vagy Oroszországnak- Szovjetuniónak- Az események tovább folytatódtak. Franciaország még mindig azt mondta, hogy nem szabad

elismerni Horvátország, Szlovénia önállóságát,

mert az problémákat okozna. A németek az ellenkezőjét mondták, el kell ismerni Szlovéniát, Horvátországot, különben a szerbek azt fogják képzelni, hogy a Nyugat annyira ragaszkodik Jugoszlávia fennmaradásához, hogy a szerbek azt csinálhatnak, amit akarnak. Miniszterelnök úr szerint mi volt a helyes elemzés, a franciáké vagy a németeké?- Ebben a formában mind a kettő rossz, ahogy a kérdést felteszi, mert vagy hiszünk a népek, nemzetek önrendelkezési jogában vagy nem. Franciaország is hisz, és Németország is hisz, legalábbis biztos vagyok benne, hogy mind a két nemzet nagy nemzet. Csak a szuverén köztársaságok konföderációja lehetett az az elvi forma, ami átmenetileg használható lett volna. Hogyha ez a két nagy nemzet és a többi európai nemzet megalkotja az európai integrációt, csak határozott alapelvekból indulhatott volna ki, gyakorlati politikai szempontokból. A német-francia állásfoglalásbeli különbség egyenesen tragikus volna minden esetben. Ehhez jön még természetesen mind az Egyesült Államok, mind Nagy-Britannia ekkori bizonytalankodása ebben a kérdésben. Franciaország először távol tartotta magát, később viszont nagyon is elmélyülten belement előbb szimbolikusan Mitterrand elnök szarajevói útjával, majd <r francia katonák igen aktív jelenlétével stb. Tehál itt a legnagyobb probléma éppen az, hogy meg' késve csinálták, koordinálatlanul és megkésve cselekedtek.- Tehát ezzel azt akarja miniszterelnök úr mondani, hogy a jó gesztust a nyugatiak mindigkésőn tették meg?- Nyugodtan mondhatom ezt is, ha megtették; Magyarország nevében még azt is mondhatnám, hogy volt idő, amikor egyáltalán nem tették meg, mint 1956 után. Van még egy nagy hiba, amire a totális rendszerek cinikus képviselői mindig számítanak, az, hogy a demokráciák megunják a velük való foglalkozást, és a befejezett tényeket eTis-‘ merik. Például 1956-ban Magyarországon eleinte felléptek e kérdésben elvileg. Csak a nemzetközi diplomáciában, utána pedig Kádárból mintagyerek lett a Nyugat számára. Vagy Ceausescut minden belpolitikai cselekedete ellenére, embertelen rendszere mellett akceptálták bizonyos fél- vagy álönálló külpolitikai lépései miatt. Most az a félő, hogy ez lesz Szerbiában.- Tehát elfogják ismerni az erővel kikényszerített helyzetet?- Ez a félő. Tehát mit látunk ma a jugoszláv kérdésben: azt, hogy Horvátország egy része még megszállás alatt van - értem ezen Kelet-Horvátországot és Szlavóniát -, továbbá a szerb célok világosak: ahol szerbek laknak, akár kisebbségben is, azt mindenképpen szervesen akarják hozzákapcsolni Szerbiához, akár etnikai folyosók létesítésével. Ma tehát Nagy-Szerbia megteremtése folyik. Ami jelenti magát Szerbiát a hozzákapcsolt részekkel, és mindenképpen ki akarnak jutni nyilvánvalóan jó kikötőrendszerrel az Adriához, ez viszont mindenképpen csak Horvátország rovására történhet. Ma Bosznia-Hercegovinában is katonai értelemben több van Szerbia kezén, mint amit neki szántak a pacifikálás keretében. Nem szabad még elfelejteni azt, hogy a szerb néphad' sereg ténylegesen érintetlen, vagy nagyon is kevéssé volt igénybe véve. Azok az erők, akik nyilvánvalóan a szerb „'Kis-Jugoszlávia katonai irányításában tevékenykednek, s ma mint irreguláris