Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-21 / 8243. szám

Új Magyarország, 1992.ápr.9. V Az Európai Közösség és Ausztria után várhatóan a magyar diplo­mácia is állást foglal Bosznia- Hercegovina független nemzet­közi státusáról. Erről, továbbá a közeljövőben esedékes horvát­országi és szlovéniai hivatalos lá­togatásáról nyilatkozott az Új Magyarországnak Jeszenszky Gé­za külügyminiszter. Az interjúban szó esik még Horn Gyula kedden beterjesz­tett önálló képviselői indítvá­nyáról, amelyben a szocialista párti képviselő azt javasolta, hogy a kormány kezdeményez­ze Magyarország NATO-csatla­­kozását. A realitások tudomásul vétele Jeszenszky Géza a délszláv kapcsolatokról és a NATO-tagságról- Ezen a héten, mint ismeretes, az Európai Közösség külügyminiszteri értekezlete, majd Ausztria is elismer­te Bosznia-Hercegovina önálló álla­miságát. Mi a jelenlegi magyar állás­pont e telántetben?- Boszniában tragikus és ugyanakkor következményei­ben, sajnos, előre látható esemé­nyek történtek: számomra azok a hét végi jelenetek, amelyek so­rán orvtövészek tüzet nyitottak a különböző nemzeteket képvi­selő békés tüntetőkre - habár a helyszín és az időpont más - kí­sértetiesen emlékeztet a parla­mentünk előtti '56-os sortűzre. Kétségbeej tőnek tartom, hogy Boszniában, minden jel szerint kívülről érkezett, szélsőséges elemek terrorizálják és mestersé­gesen szembeállítják a békés la­kosságot, beleértve az ott élő szerbeket is. Holott az úgyneve­zett kantonáHs rendezés, a svájci modell - amit egyébként elvileg mind a három érintett fél elfoga­dott - nemcsak Boszniában kí­nálna megoldást, hanem más térségekben is, például Moldova esetében. Úgy latszik tudomásul kell vennünk, hogy vannak erők, amelyeknek nem érdekük a konszolidáció. Ami Magyaror­szágot illeti, számunkra az EK ál­láspontja a döntő, abból fakad a döntésünk is, amit persze szeret­nénk összehangolni a hozzánk igen közel álló országok / asonló lépésével. Kapcsolatban állunk például Lengyelországgal és Cseh-Szlovákiaval. Úgy gondo­­lon egyébként, nem az órák, vagy a napok számítanak, ha­nem a formális deklaráció idő­pontjától függetlenül az a tény, hogy Magyarország üdvözli Bosznia-Hercegovina önállósu­lását Egyúttal reméljük, hogy az új önálló állammal a mostaninál jóval erősebb kapcsolatokat tu­dunk majd kialakítani hiszen a tengerparthoz és a horvát gaz­dasági élethez is részben Boszni­án át vezet az út Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szom­szédoknak hátat akarunk fordí­tani: nagyon is kívánatos lenne a hasonló kapcsolatrendszer egy megújult SzerbiávaL A magyar diplomácia tehát nem valamiféle szeparatizmust támogat, hanem kényszerűen tudomásul veszi, hogy az adott térségben a biza­lom hiányából fakadóan jelenleg nincs más megoldás, mint a kü­lönválás. Ez pedig - akárcsak egy válópernél - hosszú és fáj­dalmas folyamat Történelmi párhuzamra utalva: gondoljuk csak meg, hogy az első világhá­ború után évekig tartott, amíg a Monarchia utódállamai rendez­ték egymással a közös vagyont, az adósságot, a képviseleteket, a közös kulturális javak elosztását.- Maraava ugyanennél a térség­nél, Ön a közeli navokban valószí­nűleg Horvátországba és Szlovéniá­ba utazik. Mit vár ezektói a látoga­tásoktól?- Abban a reményben uta­zom, hogy - bármennyire rosszabbodtak is a béke esélyei, sajnos, még az elmúlt néhány napban is - ez az állapot nem maradhat fenn tartósan. Ne­künk tehát fontos érdekünk fű­ződik ahhoz, hogy a független­ségüket gazdaságilag is visszaál­lítani akaró államokkal mielőbb, a korábbiaknál jóval intenzívebb kapcsolatokat építsünk ki. Min­den bizonnyal szép szimbolikus esemény lesz a már régóta ese­dékes uj szlovén-magyar ha­tárátkelők megnyitása, vagy a ljubljanai magyar nagykövetség felavatása, de emellett ennek a látogatásnak elsősorban ahhoz kell ösztönzést adni?, hogy a tra­dicionális gazdasági kötődések szálait újból megtaláljuk. , - Miniszter úr, egy uj keletű, ha­bár tartalmilag újnak nem igazán nevezhető javaslatról kérem a véle­ményét. Horn Gyula képviselő úr a héten írásban indítványozta, hogy a kormány tegyen előterjesztést Ma­gyarország NATO-tagságára. Elte­kintve a javaslattevő személyétől - jóllehet ez a körülmény az adott esetben títségtívül hordoz magában bizonyos politikai pikantériát - van-e realitása ön szerint ennek a javaslatnak?- A politikai pikantériáról csak annyit, hogy változnak az idők, változnak az emberek... De lás­suk valóban magát a javaslatot! Magyarországon 1956-ban fo­galmazódott meg - nemcsak a semlegesség igénye, ami akkor az egyetlen reális program volt -, hanem informális módon, a nép szintjén, a NATO-ba való belépés szándéka. Az, hogy Ma­gyarország, sőt egész Európa biztonságát a NATO-ra kell épí­teni - ma közhely. Ezt vallja töb­bek között Oroszország, de úgy gondolom, a magyar kormány is eicg liágosan, a hivatalba lépé­sétől kezdve jelezte, hogy mi­lyen perspektívában gondolko­dik. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy kettőn áll a vásár, A magyar külügyi vezetés nem akar olyan javaslatot tenni, ami­nek ma nincs realitása. Horn Gyula sokkal tapasztaltabb an­nál - mégha a nyugati viszonyo­kat és gondolkodásmódot nem is abból a szemszögből ismeri, mint azok, akik a nyugati szelle­miségen és értékrenden nőttek fel - hogy ne tudná: az ilyen ja­vaslat ma visszautasítást kapna. Kínos helyzetbe hozná a javas­­lattevő országot, de tekintve, hogy a barátot sohasem kelle­mes visszautasítani, ugyanilyen kínosan érintené a másik felet is. Hasonló javaslatok egyébként korábban már cseh és lengyel részről is elhangzottak - tudom, hogy milyen volt a fogadtatá­suk. A magyar kormány tehát semmit nem mulasztott él a NA­­' TO-kapcsolatok terén, sőt, kor­mányunk NATO-politikája, fe­lelősséggel mondhatom, eddig a NATO-partnerek egyértelmű el­ismerésével találkozott. Erdélyi Andrá^

Next

/
Oldalképek
Tartalom