Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-16 / 8221. szám
I Kevéssé ismert, hogy a Bácskában és a Bánálban - ez év januárja óla az immár hajdani Vajdaságban - a mintegy félmilliónyi magyar melleit, vele együtt százötven-százhatvan ezer horvát nemzetiségű ember él. Hogyan érinti őket az értelmetlen és piszkos polgárháború? Erről kérdeztük Béla Tonkovicot, a Vajdasági Horválok Demokratikus Szövetségének elnökét Szabadkán.- Több mint egy évezrede élünk egy szülőföldön a bácskai magyarokkal - kezdte Béla Tonkovic -, és soha nem volt bajunk egymással. Úgy érzem, hogy joggal jelenthetem ki: az itteni magyarok és horvátok hosszú évszázadok óta természetes szövetségesek. Népem mindig tartotta a kapcsolatot a horvát anyanemzettel, s most is erre törekszünk, nagy nehézségek árán. Ma Szabadkától nyugatra a Dunáig s Zombortól délre a őzerémrégben élünk.- Hogyan alakult a hon átok sotsa az első világháború után?- Fontos leszögeznünk: 1918 végén a Bácska és a Szerémség - ahol a horvátok éltek magyarokkal, németekkel és más nemzetiségekkel az akkor létrejövő Szerb-Honát-Szlovén Királysághoz csatlakozott, egyszóval a délszlávok közös államához, és nem Szerbiához, ahogyan azt ma a szerbek előszeretettel hangsúlyozzák. Ez történelmi tény, s ebből a helyzetből kell indulnunk. Mivel közös államban éltünk, a vajdasági horvátokra nem figyeltek külön, nem kaptak semmiféle előjogokat. A két világháború között a nagyszerb nacionalizmus sajátította ki az ország vezetését, a horvátokat és a többi népeket igyekezett háttérbe szorítani.- Mennyire változott ez a második világháború után? Együttműködés a Vajdaságban „Magyarok és horvátok természetes szövetségesek”- Kezdetben azt hittük, Jugoszlávia valóban a népek egyenrangú hazája lesz. De mára világosan kitűnik, hogy a .jugoszláv nemzet” fikciója megint csak a szerb érdekek megvalósítását takarta. A vajdasági horvátok - különösen 1956 óta - rövid szakaszokat kivéve, mindig nagy nyomás alatt éltek. A jogi helyzetünket sohasem határozták meg, pedig mi is a hajdani délszláv királyság, majd 1929-től Jugoszlávia államalapító népe voltunk. A második világháború után, amikor a köztudomásúlag horvát származású Tito marsall megszervezte a tagköztársaságokat, és megállapította határaikat, mi kívülrekedtünk Horvátország határain. A Vajdaság autonóm tartomány lett, ahol a szerben kívül magyarok. ruszinok, románok, szlovákok és mi, horvátok élünk, de a mi jogainkat nem állapították meg. Ez egyértelműen azt jelentette, hogy rosszabb helyzetbe kerültünk, mint a többi, a Vajdaságban élő nemzeti kisebbség.- Miért gondolja így?- Az 1991. március 31 -i jugoszláviai/szer* biai alaposan meghamisított népszámlálás mindössze 74 ezer horvátot talált a Vajdaságban, de mi ennél jóval többen vagyunk. Egyházi adataink szerint Százötvcn-Százhatvart ezren élünk c vidéken. E jelentős népcsoportnak a helyzetét mindennél jobban jellemzi: nincs egyetlen horvát tannyelvű iskolánk, művelődési intézményünk, újságunk, rádió- és televízióadásunk, mint a többi vajdasági nemzetiségnek. Gyermekeink szerb iskolákban, szerb tankönyvekből tánulnak. Hosszú évtizedek óta az államhatalom nem vette figyelembe - ahogy ma sem - a vajdasági horvátok létét Egyszerűen nem adott lehetőséget nemzeti identitásunk megőrzéséhez. Csak azt engedték meg kegyesen, hogy amatőr művészeti együtteseink horvát dalokat vagy táncokat is előadhassanak.- Talán érezve a polgárháború előszelét, a vajdasági honátok is a politika színpadára léptek...- Éreztük, végre meg kell mutatnunk magunkat az egyre inkább Szerbiához erőszakkal odaláncolt Vajdaságban. Ezért alakítottuk meg 1990. július 15-én Szabadkán a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségét. Szervezetünknek ma már 9500 tagja van, s huszonhat horvátiakta településen működnek alapszervezeteink a Bácskában és a Szerémségben. Kezdettől fogva szövetségünk célja egy olyan demokratikus társadalom megteremtése, amelyben az emberi, a polgári és nemzeti kisebbségi jogok maradéktalanul megvalósulhatnak, és a különböző ajkú népek jóakaratúan, békében együtt élhetnek. Szövetségünk igyekszik aktívan politizálni, az 1990-es választásokon Antun Skenderovic mérnök személyében sikerült egy képviselőt bejuttatnunk a Szerb Köztársaság parlamentébe. Természetesen ellenzéki, a magyar képviselőkkel egy frakcióban. Az említett választásokon - de azóta is - együttműködünk a Vajdasági Magyárok Demokratikus Közösségével. Ahogyan a magyar és a horvát nép, úgy annak pártjai is természetes szövetségesek itt a Bácskában. Szorosak a kapcsolataink Nenad Csanak Vajdasági Szociáldemokrata Ligájával, Drágán Veszelinov Népi Parasztpártjával és Radoslav Petrovity Reformerők Szövetségével. Az utóbbi pártok szerbek, de ők is ellenzékiek. Egymás programjainak főbb pontjait kölcsönösen elismertük, és összefogunk az uralkodó párti szocialistákkal való hadakozásban.- Hogyan tudnak kimaradni a bácskai, Szerémségi horvátok a polgárháborúból, hogy ne vigyék őket a frontra saját testvéreik ellen?- A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége kezdettől élesen elítélte a háborút. A hatalom cinizmusát és a háború piszkosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy erőszakkal hurcolják el a horvátokat és magyarokat, s küldik az öldöklésbe saját testvéreink ellen. Felhívásunkra tömegesen megtagadták a katonai szolgálatot, bujkálnak, elszöktek, sokan közülük Magyarországra, amiért köszönetét mondunk. Máris tucatnál több a „hivatalos” halottunk, amit a hatóságok bevallanak. Ennél jóval nagyobb a valós szám - mint a bácskai, bánáti magyarok esetében is -, s hatalom „természetét” mi sem bizonyítja jobban, mint hogy áldozatainkat a „harcokban eltűnf’-nck vagy „hősi halált halt önkéntesének tünteti fel. Botlik József Magyar Nemzet, 1592.márc.11.
