Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 3. szám - Szabó T. Attila: A románok újabbkori erdélyi betelepülése
A románok újabbkori erdélyi betelepülése 135 Ha Kalotaszeg egyik félreeső falujában ilyen pusztítást vitt véghez a Básta-korszak, mennyivel inkább ki voltak téve a pusztításnak Kalotaszeg központi fekvésű falvai, azok a községek, amelyek Sebesvártól kezdődve Gyaluig a hadak országútjába estek. Már e korban megkezdődhetett Bánffyhunyad közelében egy magyar község, Remete pusztulása; ez is a XVII. század folyamán tűnt el a kalotaszegi magyar falvak sorából; most Bánffyhunyad határában egy puszta helyet neveznek így. Kalotaszeg másik vidékén, a Nádas mentén is e tájt, vagy később a XVII. század folyamán pusztulhatott el a Méra közelében lévő Andrásháza és a Bács meg Szucság között fekvő Boc. Andrásháza újabhan mint Hérához tartozó település megint erőre kapott, önálló községgé azonban sohasem fejlődött. Természetesen nemcsak magyar községeket pusztított el a Básta-had, a pestis és az ínség, hanem szász községeket is. A mezőségi Szászencsen 1601-ben Apaffi Farkas és Mihály tizenegy jobbágyot vetett zálogba, tizennégy évvel később (1615) azonban e falu már pusztán állt. A szász lakosság kipusztulása tehát kétségtelenül 1601 és 1615 között, alighanem a Básta-korszak idején történt. A falu azonban nem maradt pusztán. Az Erdélyi Múzeumban a br. Huszár-család levéltárában fennmaradt 1640-ből egy oklevél, amelyet I. Rákóczi György, Apaffi Györgyné Petki Borbára számára Szászencs árendájának elengedéséről állított ki. Ez az oklevél elmondja, hogy a régi időben e falut szászok lakták, de »az is a disturhiumban (zavargásokban) elpusztulván, utánna holmi moldvai és havasalföldi bujdosó oláhok, telepedtek helyekbe«. Az újonnan jöttek olyan szegények voltak, hogy éppen semmijük sem volt, szolgálni sem szolgáltak az Apaffiaknak, mindössze három-három rókabőrt adtak esztendőnként. Éppen ezért elrendelte a fejedelem, hogy a lakosokat sem tizedadásra, sem a tized váltságát jelentő árenda megfizetésére ne kényszerítsék.® Ez az oklevél egy pillanatra fénysugár! vet a XVII. század elején elpusztult és újratelepülő Erdély népesedés-politikájára is. A kipusztult földműves őslakosság helyét a bevándorló románság nincstelenjei foglalják el, s a birtokosok csekély szolgáltatásokkal, kedvezményekkel igyekeznek megtelepülésre bírni a lakosságot. DE NEMCSAK AZ ELPUSZTULT FALVAKBA telepített románokat a birtokos nemesség, hanem e tájt egészen új román települések is keletkeztek. Egy ugyancsak 1640-ből való vallatásban például több tanú vallja, hogy »Küköllő vármegyében Fölső Bűnön alól az Küköllő mellett... falu nem volt annakelőtte, valameddig az Bethlen János uram atyja, Bethlen Farkas nem kezdé azökot az oláhokot telepíteni, hanem nagy berek és kaszáló rét vala az az hely Fölső Bűnhöz való«. Ez újonnan alakult román falut nyilván kisebb terjedelménél fogva Kis Btíwnak hívták. A vallók elmondták azt is, hogy a letelepedett románok »az háboniságos időben, még Bethlen Farkas idejében elszöktek onnan s urok azután keres*Vö. Kelemen Lajos: A szászencsl oláhok. Erdélyi Múzeum 1912:244—6.
