Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940 / 1. szám - Vita Sándor: Tallózás az 1930. évi román népszámlálás köteteiben
36 Vita Sándor az általános adatok helyett egy-két vidék községenkénti adataira fordítjuk figyelmünket, különösen azért, hogy az asszimilációnak világszerte olyan sokat kutatott és vitat tt kérdéséhez a román népszámlálás eredményein keresztül néhány ad tot szolgáltassunk. A háború óta mindenfelé megerősödött a népi gondolat, olyan népcsoportokban ébredt fel a nemzeti öntudat, amelyekből az eddig teljesen hiányzott, s az új őntudatosodás folytán a kevert népességű vidékeken a disszimilációnak számos, érdekes jelenségével találkozunk. Különösen Szatmár—Nagykároly vidéke nyújthat ebből a szempontból gondolkozásra késztető példákat, mivel itt magyar, román, német és ruthén eredetű lakosság él egymással keverten. Az itt élő németség az 1910. évi népszámlálás adatai szerint már jórészt el volt magyarosodva, vagy legalább is az elmagyarosodás útján volt. Ebben az időben a Szatmár—Nagykároly vidéki 29 német eredetű község közül csupán öt község lakosságának többsége vallotta magát németnek, a többiekben a lakosságnak csupán egy töredéke, a nagyobb fele már magyar anyanyelvű volt. S hogy nem csupán az anyanyelvi statisztika önkényes megállapitásáról van szó, azt bizonyítja a nyelvtudási statisztika is, amelynél érzelmi és politikai szempontok nem játszhatnak szerepet. Az 1880. évi magyar népszámlálás volt az első, amely az anyanyelven kívül a nyelvtudást is vizsgálat tárgyává tette s így ettől az időtől kezdve figyelemmel kísérhető községenként az asszimiláció és disz- szimiláció menete. Ezúttal csupán 15 sváb eredetű község nemzetiségi helyzetében beállott változásokat kívánjuk vizsgálni. Ezek •. Csanálos, Csomaköz, Kálmánd, Kaplony, Mezőfény, Szaciszló, Ér- dengeleg. Nagymadarász, Erdőd, Mezőterem, Mezőpetri, Király- daróc, Krasznabéltek, Szakasz és Nagymajtény, valamennyi Nagykároly közvetlen környékén fekszik. Lakosságuk 1880-ban 22,670 lélek, akik közül 11,109, kereken 49 százalék beszél németül, 1^90-ben a lakosság száma 25.671, a németül beszélőké pedig 12.897, azaz 50 százalék. A magyarosodás, a nyelvtudásból következtetve, ebben az évtizedben még lassú ütemben folyhatott, azonban mindenesetre jellemző, hogy a lakosságnak fele egyáltalán nem beszélt németül, de természetesen a többi sem volt mind német anyanyelvű, vagy éppen német származású, mert ebben a számban a német anyanyelvű zsidók és a németül beszélő magyarok is helyet foglalnak. Az 1910, évi adatok már egészen más képet mutatnak, A 15 község lakossága most 31.831, a németül tudóké 8,343, ami az összes lakosságnak csupán 26,2 százalékát jelenti. Mindössze három községben nőtt időközben a németül beszélők száma (Mezőterem, Mezőpetri és Krasznabéltek), azonban ezekben is magyarnak vallotta magát a lakossság túlnyomó többsége, A többi községben a németet többnyire már nem is beszélték, az uralkodó nyelv a magyar vagy a román volt. A magyarosodás nem csupán az egyház és iskola hatásával magyarázható, hanem inkább a szomszédos magyar területekkel való érintkezésből s magyar anyanyelvű római katolikusok bevándorlásával. Ha a nyelvtudási statisztikában fel is tételezünk kisebb népszámlálási hibákat, kétségtelen, hogy a háború előtt ezeknek a hajdan sváb községeknek lakossága három
