Hiradó, 1951. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1951-10-04 / 40. szám

PERTH AMBOY HERALD Our 30th Anniversary 30-ik Jubileumi Évünk CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND JhsL Only. dúinyoAÍan. Yl&JuoApapstii. fcdiisixL and. fiubluhsd in. ßsüdth. ŰmJbojy. VOL. XXX. ÉVFOLYAM — NO. 40. SZÁM. • “Gobierno, Orden, Unidad” — és egy kis választás­előtti forradalom Az Argentínában hagyo­mány szerint legerősebb kon­zervatív párt uralmát 1943- ban, a Castillo-rezsim meg­buktatásával, elsöpörte Rami-; réz tábornok katonai puccsa. Alig egy évre rá, 1944 febru­árjában újabb államcsíny kö­vetkezett, s ez Eldemiro Far­rell tábornokot emelte az ál­lamfői székbe. Mindkét puccs irányítása egy Juan Domingo Perón ne­vű ezredes kezében volt. Perón mögött egy magát G. 0. U.-nak (Gobierno, Or­den, Unidad, — Kormányzás, Rend, Egység) nevező kato­natiszti szövetség állt. Az ez­redes már Farrell alatt alel­­nök lett, s szociális reformja­ival meglehetős népszerűség­re tett szert. 1945 októberé­ben Avalos tábornok felkelése Perónt lemondásra kényszeri­­tette, de a Perón mellé tömeg­­tüntetésekkel és sztrájkkal ki­álló munkásság rövid két hét alatt visszaemelte Perónt hi­vatalába, s tekintélye csak még jobban megnövekedett. 1946 március idusán általá­nos és titkos választások ered­ményeképpen Perón Argenti­na köztársasági elnöke lett. Több mint öt esztendeje irá­nyítja országa ügyeit. Sokan, akiknek fogalmuk sincsen Argentína társadal­mi, politikai és gazdasági problémáiról, s hajlamosak arra, hogy felületesen ismert külsőségek ütán ítéljenek, — a dilettáns müitészek fel­­sőbbségével és biztonságával nyilatkoztatják ki röviden, hogy — Perón fasiszta. Az ilyen “Ítéleteket” a leg­nagyobb fenntartással kell fo­gadnunk. Lehet, hogy Perón politká­­ja a “történelem itélőszéke” előtt végülis helytelennek fog bizonyulni. Lehet, de koránt­sem bizonyos. Kétségtelen, hogy Perón á modern törté­nelem egyik legérdekfeszi­­tőbb politikai kísérletét végzi el, népének társadalmi és gaz­dasági problémáit oly módon igyekezvén megoldani, amely egyként figyelmen kívül hagyja a marxi és hitleri re­cepturát, de nem huny szemet egyik tanulságai felett sem. Óvakodnunk kell tehát at­tól, hogy a rózsaszínek vagy a “világpolgárok” ítéletét szaj­kómód átvéve röviden “lefa­­sisztázzuk” Perónt, csak a­zért, mert nem honorálja a többségi elvnek groteszk vég­eredményét, amely szerint két házmester politikai ítélete ér­tékesebb egy egyetemi tanáré­nál, — minthogy a kettő több, mint az egy. Perón és Perónná kétségkí­vül rendkívül népszerű Ar­gentínában, amit bizonyít az elmúlt hét államcsínyének a lakosságnak az elnök iránti rokonszenve révén sikerült gyors megakadályozása. Az ilyen puccs megítélésé­nél be kell számítanunk a spanyol- s részben olaszvérü lakosságnak a mienkétől kü­lönböző temperamentumát is, — de semmi körülmények kö­zött sem fogadhatjuk el azt a beállítást (amelyet néhány rózsaszín s vörös magyar (??) laptársunk üdvrival­­gott, hogy “a fasiszta kutya ellen kelt fel a nép haragja.” * Anglia VI. György király állapota némileg javult, de még nin­csen túl az életveszélyen. Erzsébet trónörökösnő és férje e hó végén látogat el az Egyesült Államokba és Kana­dába. Irán hangja ismét egyre barátságtalanabb Anglia és az Egyesült Államok irányá­ban. A Biztonsági Tanács ülé­sétől aligha várhatunk végle­ges megoldást, s félő, hogy az iráni tűzfészek továbbra is meg fog maradni. Az angliai választások elő­készületei folynak. A Labour Party afféle belső koalíciót készít, hogy a szakszerveze­tek egygséges támogatását biztosítsa, de — konzervatív körök szerint — a labour-ura­­lom napjai mégis meg vannak számlálva, * “A megváltozott körülmé­nyekre való tekintettel...” Az. olasz békeszerződést mó­dosították, oly. értelemben, a­­mely .szerint Olaszországnak nemcsak megengedik a fegy­verkezést, hanem kifejezetten buzdítják az európai védelmi előkészületekben való fokozot­tabb részvételre. Ugyancsak egyre erősödik a fegyverkezési kampány Né­metországban is. A németek húzódoznak a remilitarizálás gondolatától, s kedvüket alig­ha fokozzák azok a félhivata­los külügyminisztériumi meg­­j egyzések, amelyek nemcsak tapintatlanok, hanem még mindig Alger Hiss-izü csöke­­vényekről árulkodnak. * Rövid hírek Koreában ismét ujult erő­vel folynak a csatározások. Omar Bradley tábornok, vezérkari főnök Ridgway tá­bornok tokioi főhadiszállá­sán tartózkodik. A kínai kommunista rádió az UN csapatainak újabb elő­nyomulására készíti elő a köz­véleményt. (K. A.) Ára 10 cent. PERTH AMBOY, NEW JERSEY THURSDAY 1951. OKTÓBER 4. Nt. Dr. Vincze Károly főesperest megoperálták OKTÓBER 6 ben. Délután 3 órakor veszi kez-Nt. Dr. Vincze Károly perth amboyi református lelkész, az a­­merikai Független Magyar Re­formátus Egyház főseperese egy másután két súlyosabb operáci­ón ment keresztül a múlt héten a perth amboyi kórházban. A mű­tét nagyszerűen sikerült és Dr. Vincze a teljes felépülés utján van olyannyira, hogy e hét vé­gén valószínűleg már el is hagy­hatja a kórházat. ■ Meglátogattuk kórházi szobá­jában a “lábbadozó” főesperes urat, aki iránt a szeretet és ra­gaszkodás érzetét megannyi vi­rágcsokor üdvözlőkártya és sok­sok látogatójának jókivánatai tolmácsolják... Kedves, barátsá­gos mosolyából is tudjuk, hogy már túl van a nehezén s nemso­kára visszatér szószékére és Író­asztala mellé, ahonnan egy nagymüveltségü, sokat tanult, mélyen gondolkozó és megfon­tolt szavú ember szavaival hir­deti nemcsak vallásának tana-WASHINGTON — Truman elnök aláírta az uj sorozást sza­bályozó törvényt, amely félmillió gyermektelen nős férfit tesz ka­tonai szolgálatra alkalmassá. A nős férfiak sorozására hamaro­san sor kerül. Az uj reguláció első ízben te-A Tokióban időző Omar Brad­ley tábornok, vezérkari főnök ki­jelentette, hogy tökéletesen meg van elégedve az UN-csapatok koreai helyzetével, semmi meg­lepetéstől sem kell tartani, a győzelem bizonyos. Katonai szakértők e szűksza­vú katonai nyilatkozatnál jóval többről vélnek tudni. Úgy hiszik, hogy Koreában valami döntő ak­ció készül, amely esetleg véget­­vet a hosszú huzavonának. A találgatások akörül folynak, hogy valami újabb nagyszabású partraszállás készül-e, vagy e­­setleg az uj, titkos fegyverek valamelyikét vetik-e majd harc­ba. A kérdésre alighanem a közeli it, de az egyetemes magyar sors­kérdés fel-felvetütlő problémáit DR. VINCZE KÁROLY is... Nt. Dr. Vincze Károlyt az egész amerikai magyarság egyik nagyszerű vezet őemberének vallja s mi hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy őt nekünk adta s nekünk erőben, egészségben megtartja! (iclil) szí sorozásra alkalmasakká az Amerikában állandó tartózko­dásra j ogosuf idegneket. Még meg nem született gyer­mek apja orvosi igazolványt tar­tozik hozni, amely bizonyítja, hogy felesége áldott állapotban volt, amikor a férj a behívót kapta. hetek, vagy esetleg napok fog­nak megfelelni. Kemény György súlyos beteg Kemény György amerikai ma­gyar költő és iró, akinek versei és iráoai évtizedeken át sok gyönyörűséget szereztek az ame­rikai magyarságnak, szerdán, szeptember 26-án a Harper kór­házba (Detroit) ment. Tüdejé­vel van baj, s alighanem súlyos operációra lesz szüksége. Kívánjuk, hogy, ha operáció­ra lenne szükség, az sikeres le­gyen s mielőbb visszanyerje tel­jes egészségét. Rab-Magyarországi Villámhiradó NEMRÉG NYÍLT MEG Kő­szegen az uj gyermekotthon, a­­melyben ezer gyermek számára van hely. Az otthon elsősorban olyan gyermekek számára léte­sült, akik házasságon kívül szü­lettek. Hasonló intézményt állí­tottak fel az ország keleti részén, Haj dumegyében. A házasságon kívüli gyermekek nagy száma miatt külön szervek gondoskod­nak ezeknek a gyermekeknek az ellátásáról. A leányanyák legna­gyobb része építkezéseknél és gyárakban dolgozik, és nem ér rá a gyermekkel törődni. A gyermek elvonja az anyát a munkától, ami súlyos akadályt jelent a tervteljesitésben. A kor­mány ezért értesítette a DISZ szervezeteket, hogy a leánya­nyáktól lehetőleg mindjárt a szülés után vegyék el a gyerme­keket és utalják be az uj ottho­nokba. Az újszülött gyermekek nem az anyjuk, vagy az anyjuk által választott nevet viselik, ha­nem az otthon állapítja meg, hogy hívják őket. A legtöbb e­­setben olyan neveket adnak, a­­melynek a viselői Oroszország­ban vesztek el. * AZ UTÓBBI IDŐBEN feltű­nően elszaporodtak a magyar­orosz házasságok. A Magyaror­szágon állomásozó oroszoknak megengedték, hogy magyar leá­nyokat vegyenek feleségül, sőt orosz hatóságok messzemenően támogatják ezeket a házasságo­kat. A magyar hatóságoknak u­­tasitást adtak, hogy a házassá­gok útjába ne gördítsenek aka­dályokat. Az a magyar leány, aki oroszhoz megy férjhez, meg­tarthat 15 hold földet, vagy ha nincs földje, akkor kap. Ugyan­csak megtarthatja a házát ak­kor is, ha nem az ő nevén, hanem családja bármely más tagjának nevén volt. A magyar paraszt­ság körében az uj házasságkötés igen népszerű, mert ezzel remé­lik megmenteni a vagyont az egyre agresszívebb kolhozositás­­sal szemben. A gyöngeség veszedelmesebb ellenfele az erénynek, mint a bűn. (La Rochefoucauld) New Yorkban: A New York-i “Magyar Iro­dalmi Kör” október 6-án este 8 órakor a Presbyterian Institute színháztermében (242 East 14th St.) tart emlékünnepélyt a leg­kiválóbb magyar művészek fel­léptével műsorában. Trentonban: A trentoni magyarság fényes­nek ígérkező ünnepségre készü­lődik október 7-én, vasárnap délután. Ekkor ünnepli az aradi vértanuk -emlékét a Trentoni Magyar Egyházak és Egyletek Nagybizottságának rendezésé-Szeptember 10-én Szabadka közelében, a jugoszláv-magyar határon átszökött Molnár Mik­lós átokházai földműves és a ju­goszláv hatóságoktól kért me­nedéket. Feleségével és három gyermekével érkezett jugoszláv területre, otthagyva házát, 18 hold földjét, állatait, felszerelé­sét, minden ingóságát. Molnár Miklós a következők­ben számolt be menekülésének részleteiről és azokról az okok­ról, amelyek megérlelték azt az elhatározását, hogy elhagyja családi birtokát s a “földönfutó paraszt” tragikus sorsát válasz­­sza: — A tanyán 110 méterre volt a határmenti drótsövénytől. A földemet jól megműveltem — az idén különösen bő termést hozott —- mégsem tudtam eleget tenni a beszolgáltatási kötelezettsé­geknek. Minden gabonámat el­vitték, még a vetőmagnak valót is. 63 mázsa rozsom termett és ebből a mennyiségből eleget tud­tam volna tenni annak a kötele­zettségnek, amit még tavasszal róttak ki rám. De azután egyre csak felfelé srófolták a mennyi­séget, a legutóbbi időben pedig már nem is adtak uj könyvecs­két, hanem egyszerűen áthúz­ták a régi számot és fölébe Írták az uj megterhelést. Ki sem is­mertem már magam. Hol a B, hol a C jegy alapján vitték el a termésemet, végül egy szem sem detét az emlékünnep a Magyar Otthon nagytermében. Az ünne­pélyre New Yorkból és New Jer­sey több magyarlakta helyéről is sokan jelentették be részvé­telüket. Philadelphiában: Philadelphiában a Franklin és Thompson St. sarkán lévő Ref, Egyházközség dísztermében, va­sárnap, okt. 7-én este 8 órai kez­dettel fog Philadelphia és kör­nyékének magyarsága az aradi vértanuk emlékének kegyeletes ünnepséggel áldozni. maradt a 'háznál. Egy hónap a­­latt 420 tojást kellett beadnom, noha mindössze öt tyúkom volt, de tetejébe még 9 tyúkot is be kellett volna adnom. Oly nagy volt a fenyegtőzés, hogy kezdet­ben pénzért vásároltam mások­tól a hiányzó mennyiséget, csak­hogy eleget tudjak tenni a köve­teléseknek. De később már ezt sem lehetett, mert drága pénzért sem tudtam a környéken sze­rezni íemmit, minden gazda tel­jesen ki volt már fosztva. A szomszédomra, akinek mindösz­­sze 12 holdja van, 35 mázsa zsír- és husbeszolgáltatást rót­tak ki. Hiába mentünk panasz­ra Szegedre a járási párttitkár­hoz, egyszerűen kidobott ben­nünket, sőt másnap Szécsi And­rás, a helyi párttitkár eljött hoz­zám és azt mondta: “No a ma­guk sorsa is meg van pecsétel­ve ... ” A parasztok állandó rettegés­ben élnek és különösen tűrhetet­lenné vált a határ mentén a hely­zet. Tavasszal megtörtént, hogy egy ÁVO-tiszt állított be hoz­zám a motorkerékpárjával és ki­jelentette, hogy csak az ö jelen­létében művelhetem a földemet. Már a parasztok soraiba is be van építve egy csomó besúgó, mindenféle sehonnai ember, aki­nek az a feladata, hogy kifür­késsze, miről beszélnek a parasz­tok egymásközt. Egy-egy besu­­gás után megjelennek az ÁVO- sok a falvakban és olyankor az éjszaka folyamán eltűnik né­hány család. Az elmúlt hetekben öt család tűnt el és nem tudni mi lett a sorsuk. A rozs mázsájáért 58 forintot fizettek nekem, ugyanakkor egy pár silány cipő több mint 300 forintba kerül. Csak a mind na­gyobb számban feltűnő oroszok vásárolhatnak olcsón. így példá­ul egy liter boréit az orosz kato­na 4 forintot fizet s ugyanazt a bort a magyar paraszt tiz forin­tért kapja meg. Mindenki tudja, hogy a drágaság és az élelmi­szerhiány azért van, mert min­dent a Szovjetunióba szállíta­nak. A tanyámtól másfél kilomé­terre van egy iskola. Ide hívják össze a környékbeli parasztokat értekezletekre, Az összehívás abból áll, hogy nyíltan meg­mondják, ha nem megyünk, könnyen börtönbe kerülhetünk. A legutóbbi ilyen értekezleten, a­­melyen én is ott voltam, egy ka­í Folytatás az 5-ik oldalon) A SZŰZ MÁRIA EGYLET 35 ÉVES JUBILEUMÁT ÜNNEPLŐ NEW BRUNSWICKI OSZTÁLYÁNAK TISZTIKARA A most vasárnap, nagy bankett keretében ünneplő new brunswicki osztály jelenlegi tisztikarát mutatja be képünk: Első sor, balról jobbra: Horváth Vilmos elnök; Laczó Ferencné beteglátogató és ajtóőr; Gaál István alelnök. A második sorban állnak, balról jobbra: Kótyuk Zoltán főkönyvelő; Varga Lajos pénztárnok; Newberger Lajos ellenőr; Hutter István gyermek­­osztály ügykezelő; és Hatt János jegyző és titkár. « FÉLMILLIÓ GYERMEKTELEN NŐS FÉRFIT FOGNAK BEHÍVNI VALAMI KÉSZÜL KOREÁBAN! “Hazátlanokká váltunk, - de nem tehettem másként...” Mézes Miklós határszéli gazda, aki most menekült el Rab-Magyarországról, felel a keserű “miért?”-re. — A magyar parasztot mindenéből kiforgatják, s terménye he­lyébe egy nagy Rákosi-képet kap. AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY polgárosító és független POLITIKAI MAGYAR HETILAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom