A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVII. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2019. július 3.)

13. SZEKCIÓ - A vízgazdálkodás története - 4. Horváthné Papp Márta - Dr. Bíró Tibor (NKE Víztudományi Kar): A középfokú vízügyi oktatás helyzete Magyarországon

vízsebességmérést, vízfolyásrendezést, lecsapolási ismereteket tanítottak, amit gyakorlat egészített ki.

A második évfolyamon heti 5 órát kapott a vízépítéstan, mely az alagcsövezés, öntözés, zsilipek, tiltok, gátépítés alapismereteit tartalmazta. Heti 2 órában rétművelés és 5 árában vízrajzi térképezés tantárgyak szerepeltek.” [1]

Közben kísérletek folytak a 3 éves képzési idő rövidebbre, 2 évre csökkentése érdekében, de azok nem hozták meg a várt eredményeket, így a képzés 3 évesre állt vissza.

Kassa az I. világháború következtében Csehszlovák területre került, ezért 1921-ben 2 éves képzéssel Budapesten és Miskolcon szerveződött meg a vízmesterképzés. A II. világháború előkészítő eseményei során Kassa ismét Magyarországhoz került és a Vízmesteriskolát áthelyezték ismét oda. A II. világháborút követően az államosítás után az Országos Vízgazdálkodási Intézet gondoskodott a képzésről. A tananyagban az elmélet és a gyakorlat 2:1 arányban szerepelt. A képzés a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumhoz került, az iskola neve Vízmesterképző Szakiskola lett. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság hatáskörébe 1953-ban került az iskola felügyelete. Következő évben megszűnt a szervezett vízmesterképzés, de az elkövetkező években a sikertelenül vizsgázók részére pótlási lehetőséggel szerveztek j avítóvizsgákat.

1957-ben megkezdődött a gát-és csatomaőrök képzése a vízügyi igazgatóságokon. Sem az 1950-ben Békéscsabán a Híd-és Vasútépítő Technikumban indított iskolarendszerű képzés (ahol vízműépítő szakmát tanulhattak), sem a Budapesten indult képzés nem váltotta valóra az elképzeléseket. Azok színvonala egyre alacsonyabb lett, majd a képzés megszűnéséhez vezetett.

Egyre sürgetőbbé vált a vízügyi szakemberképzés megszervezése, melyre megoldást az 1962-ben megindult iskolarendszerű vízügyi szakközépiskolai képzés jelentett.

1962-ben Baján, Győrött és Nyíregyházán, 1963-tól pedig Szegeden, Barcson, Szolnokon, Miskolcon, Békéscsabán és Dunaharasztiban kezdőtek meg a vízépítési és a vízgazdálkodási szakterületet oktató intézmények. Víz-és szennyvíztechnológiai szakon Győrben és 1975-ben Szolnokon indult képzés. Az iskolák beiskolázási körzetét az Országos Vízügyi Hivatal határozta meg, figyelembe véve a szükséges szakember igényt regionális szinten.

Ekkor az országban folyó vízügyi középfokú képzés 4 éves volt. Az első három évben 25 hétből, a 4. évben 30 hétből állt egy iskolaév. Jelentős heti óraszámmal dolgoztak/tanultak. (1. évfolyamban 356 óra/hét, 2. évfolyamban 38 óra/hét, majd 3. és 4. évfolyamon 40 óra/hét)

Az óratervek jellemzője, mely a későbbiekben is érvényesült, hogy az első két évfolyamban vízépítő szaktárgyakat oktattak, majd az utolsó két évfolyamban ez egészült ki a