A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése (Gyula, 2018. július 4-6.)

12. SZEKCIÓ - A vízgazdálkodás története - 13. Dr. Vadászi Marianna (ME - Alkalmazott Földtudományi Kutató Intézet) - Bitay Endre (VIKUV Zrt.): Termálkútfúrás története Magyarországon

A mélységi víz fontosságát továbbá az is növeli, hogy a felszíni vizek és a kis mélységű felszín alatti vizek mindjobban szennyeződnek. Ez a körülmény késztette elődeinket már több mint 100 éve, a mélyebben fekvő, közegészségügyi szempontból kifogástalan víztárolók megcsapolására mélyfúrású kutak segítségével. Meg kell emlékeznünk azokról a kiváló tudományos és gyakorlati szakemberekről, akiknek úttörő munkássága és alkotó tevékenysége nagyban elősegítette a hazai mélységi vízkincs megismerését, feltárását és a jelenlegi vízellátási infrastruktúra megalapozását. A magyar vízkutatás első nagy egyénisége Zsigmondy Vilmos bányamérnök-geológus volt. Az ő nevéhez fűződik az első magyarországi hévízkutak lemélyítése. Unokaöccse, Zsigmondy Béla pedig több tíz vízfeltáró fúrást és artézi kutat létesített az ország egész területén. Jelentős mérföldkő volt a magyar vízföldtanban Halaváts Gyula geológus munkássága, aki az alföldi artézi kútfúrási adatokat tudományosan feldolgozta és rendszerezte az XX. század elején. Ezzel egy időben, majd ezt követően Böhm Ferenc, Horusitzky Henrik, Liffa Aurél, Pápai-Vajna Ferenc, Sümeghy József, Schafarzik Ferenc, Schmidt Eligius Róbert, Szádeczky-Kardoss Elemér, Szontágh Tamás, Schréter Zoltán, Vadász Elemér, Vendl Aladár és Dr. Korim Kálmán fő geológus neve fémjelezte és fémjelzi a hidrogeológiai kutatásokat, vizsgálatokat és megismeréseket. A magyar hidrogeológia eme kiemelkedő tudású egyéniségei alapozták meg mai ismereteinket. A mai hidrogeológus nemzedék nagy megbecsüléssel tekint és támaszkodik munkásságuk eredményeire.

1. A kezdetektől a Zsigmondy korszakon át az első világháborúig

A honfoglalást követő évszázadokban a magyarság a legegyszerűbb vízbeszerzéssel oldotta meg vízellátását. A folyók, tavak, források kristálytiszta vize jelentett megoldást az „első” időben. Ahol mindez nem volt helyben - folyóktól távolabb lemélyített gödörben is megjelent a víz - kialakult az ásott kutak létesítése. C. Amos János 1650-54-ben Sárospatakon a kollégium tanáraként írt a „Látható világ”-ról és itt már megemlítette, hogy ahol források nincsenek, ásathatnak és kútkávával foglalják a vizet. Besztercebányán ismert „ásványvizekről” 1663-ban történik már említés, sőt vegyelemzés is történt. A kutak kiképzése pontosan nem ismert, valószínűleg források melletti ásott kutak voltak. 1735-ben Bél Mátyás megalkotta hazánk új „Történelmi földrajz”-át. Itt számos „gyógyvizű” forrást is említ, de kitér a lakosság vízellátására is, amely a folyóvizektől és forrásoktól távol ásott kutakból áll. O maga is javasolta ásott kút létesítését, ott, ahol nem volt víz. 1762-ben Mária Terézia elrendelte a Kárpát Medence összes „ásványvizének” felmérését és vegyvizsgálatát. Ezzel először Kibédi Mátyás foglalkozott, majd 1817-ben Kitaibel Pál, akinek poszthumusz könyve már 150 hazai ásványvízfúrás leírását tartalmazta. Budán több fúrásos vízkutatás történt: az első 145 m-es, majd a Vízivárosban 80 m-ig fúrtak le, de mindkét próbálkozás meddő volt.

Az Alföldön, a sík területeken, városokban az egészséges ivóvíz elérése egyre nagyobb gondot okozott. Az első feljegyzett fúrásokat 1822-ből, Besztercebányáról ismerjük és az első pozitív kutat csak három évvel később valósították meg. 1825-ben Ugod községben Bordió francia kútmester létesített 13,2 m mély fúrt kutat, melyből „10 m alatt artézi módra felszökő 2 akóra szaporodó kristály savanyú vizet tárt fel”. (Egy magyar akó 54,3 1). A kút vizének vegyelemzése szerint a víz szénsavval, konyhasót és kevés jódot is tartalmazott. Később a kútra kis fürdő is települt, ahol a helyi lakosok állítólag betegségeik sorozatára találtak gyógyulást. Maga a kút létesítése igen egyszerű eszközökkel, merev vasrúdra erősített véső ejtegetésével történt. Ejtegetés közben az aknában lévő munkások kisebb fogásokkal körbe