A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
3. szekció. A TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS IDŐSZERŰ FELADATAI - 27. Szurdiné Veres Kinga - Szalai József (Országos Vízügyi Főigazgatóság): A vízrajzi monitoring vizsgálata a Zagyva Szentlőrinckáta vízmérce-szelvény fölötti részvízgyűjtőjén
legmagasabb régióiban mindössze 7 °C a sokéves hőmérsékleti átlag. A legmelegebb hónap a július, a leghidegebb a január. A környező völgyekkel, medenceterületekkel ellentétben a hegytetőkön csak nagyon ritkán süllyed a minimumhőmérséklet -20 °C alá (Int. hív. 4.). Az utóbbi időszak mérési adatai és tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a téli időszakban az egyre enyhülő időjárás miatt összefüggő jégréteg nagyon ritkán alakul ki a vízgyűjtő vízfolyásain. Az éghajlatváltozás modellezett, valószínűsített folyamatai következtében a vízfolyások befagyásának valószínűsége tovább csökken. 2.2.3 Párolgás A tényleges vagy területi párolgás értékét alapvetően a rendelkezésre álló vízkészlet és a párolgásra fordítható energia-mennyiség határozza meg. Vagyis azokban a térségekben ahol hazai viszonyok között jelentős vízkészletek állnak rendelkezésre, de az évi középhőmérséklet alacsonyabb magasabb lehet a tényleges párolgás értéke, mint azokon az alföldi tájakon, ahol a párologtatás lehetőségeit elsősorban a vízkészletek szűkössége határolja be. A tényleges párolgás számított értéke 400-550 mm/év, ami viszonylag alacsony területi változékonyságot jelez (Szász & Tőkei, 1997.). Ennek az az oka, hogy Magyarországon többnyire a hűvösebb területekre érkezik több csapadék, a melegebb, alföldi tájak szárazabbak. Ennek megfelelően a Közép-Tisza vidék északi részén (a Kiskörei-tározó térségében) és a Duna-Tisza közén Kecskemét térségében 400-425 mm/év körüli, a délnyugati országrészben és a Mátra magasabb régióiban meghaladja az 500 mm/év értéket. A potenciális párolgás - pontosabban evapotranszspiráció - esetében a rendelkezésre álló energiamennyiség a meghatározó tényező (a korlátlan vízpótlódás alapfeltételezés). Ennek megfelelően a legmagasabb, 900 mm/év értéket is meghaladó a Duna-menti síkság északi részén, a Dráva-menti síkság keleti felén, illetve a keleti irányban hozzá kapcsolódó déli országhatárhoz közeli térszíneken lehetségesek. A nyugat-Dunántúl on ugyanakkor - az alacsonyabb éves középhőmérséklet és a kisebb nyári gl ob ál sugárzás miatt - a legkisebb, nem éri el a 700 mm-es éves összeget sem. A potenciális párolgás értéke éven belüli menetére jellemző, hogy havi összege az április-október közötti időszakban rendszerint meghaladja a csapadékösszeget, vagyis ezekben a hónapokban az adott térségben rendelkezésre álló vízkészletet meghaladó vízmennyiség lenne képes elpárologni. A Zagyva vizsgált felső-vízgyűjtője összetett képet mutat: a Cserhát területének csaknem egészén 700-750 mm/év, a Cserhátalján és a Gödöllő-dombság területén 750-800 mm/év, a vízgyűjtőrész keleti felén a Mátrától északra 650-700 mm/év, a Mátra magasabb régióiban 500-550 mm/év a lehetséges párolgás. A Mátra déli lejtőin értéke számottevően emelkedik, s a vízgyűjtő Észak-alföldi peremén már 800-850 mm/év értékre emelkedik. 2.2.4 Lefolyásviszonyok A Zagyva-Tarna vízrendszer a vízgyűjtő a 2.1 pontban részletezett domborzati jellemzőinek megfelelően lefolyási viszonyait tekintve is változatos képet mutat: megtalálhatók a heves lefolyású hegyvidéki, közepes lefolyású dombvidéki valamint a lassúbb lefolyású síkvidéki területek is. A Tápió-patak vízrendszere (898 km2) árvizeit általában a vízgyűjtő többi területeitől függetlenül, a Zagyva és a Tárná területek lefolyását megelőzően szállítja, így a Tápió vízgyűjtő területén keletkező árvizek a Zagyva és Tama árvizeivel való egyidejű megjelenésének valószínűsége csekély.-6-
