A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

10. szekció: A vízgazdálkodás története - Horváth István (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum): A tata-tóvárosi angolkert forrásai – kísérlet Budapest vízellátására

nőtt, de ennek a mennyiségnek csupán a fele volt ivóvíz-minőségű.

4 Látható, hogy bár a budai oldal vízellátása biztosított volt, a jóval dinamikusabban fejlődő és nagyobb lélekszámú pesti oldal komoly vízellátási problémákkal küzdött. Ez még annak ismeretében is igaz volt, hogy a korabeli tudósítások szerint a magyar fővárosban rendkívüli méreteket öltött a vízpazarlás: „... Budapest a földkerekség legvízivóbb városa. Míg ugyanis Berlinben 50 egynéhány literrel éven át fejenként beérik s Bécsben 56 liter fejenként szintén elégnek bizonyul, addig Budapesten a fejenkénti átlagos vízfogyasztás ritkán kevesebb 171 liternél. De vajon csakugyan azt bizonyítja e ez, hogy másutt kevesebb vizet isznak, mint nálunk? Mondjuk inkább, és akkor közelebb fogunk járni bizonyosan a valóhoz, hogy sehol sem ölt oly ijesztő mérveket a vízpazarlás”.

5 Ekkoriban a fogyasztók átalánydíjat fizettek és bár sokan szorgalmazták a vízórák alkalmazását, sokáig nem került sor a bevezetésükre, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lakók nem takarékoskodtak a vízzel. A pesti végleges vízművel kapcsolatosan egy közel negyedszázados vitasorozat vette kezdetét az ideiglenes vízmű üzembe helyezését követően. A szakemberekből álló ún. Közmunkák Tanácsa volt hivatott döntést hozni a különféle víznyerési és szűrési technikát felvonultató ajánlatok között, de a Tanács tagjai által előnyben részesített módszereket a hazai szakemberek többsége (pl. Wein János, Kajlinger Mihály, Lechner Lajos) ellenezte.

6 A meddőnek bizonyuló viták és tárgyalások után a Közmunkák Tanácsa nemzetközi pályázatot is kiírt a pesti vízellátás megoldására, az időközben Wein János által kidolgozott, természetes szűrésre alapozott vízellátási tervek bírálatát pedig egy vegyes bizottságra bízta.

7 E bizottság Wein tervei mellett számos más javaslat megvalósíthatóságát is megvizsgálta. Voltak, akik a meglévő ideiglenes vízmű ugyancsak ideiglenes kibővítését szorgalmazták, mások a káposztásmegyeri végleges vízmű megépítésében látták a fővárosi vízellátás megoldásának kulcsát, ismét mások távoli források vizével enyhítették volna a budapesti vízhiányt.

8 Ez utóbbiak közé tartozott Esterházy Miklós gróf és Feszty Adolf építész is, akik tervükkel a főváros ivóvízgondjait hosszú távon kívánták orvosolni, nem mellékesen anyagi hasznot is remélve a beruházástól.

9 A beadvány készítői kiviteli tervekkel, részleteiben kidolgozott költségvetéssel próbálták meggyőzni a bizottság tagjait arról, hogy a tata-tóvárosi forrásvizek felhasználása a nagy távolság ellenére mind közegészségügyi, mind gazdaságossági szempontból jobb választás lehet a Duna szűrt vizénél.

4 Vasárnapi Újság, 1889. május 26. 338. o.

5 Uo.

6 Az említett szakemberek a Tanács által javasolt mesterséges vízszűrés helyett a természetes szűrést tartották hatékonyabbnak, a végleges vízmű helyét pedig Káposztásmegyeren, a Duna partján vélték megtalálni.

7 NAGY 1968, 43. Wein tervezetében felvetette egy kettős csővezeték kiépítésének lehetőségét is, az egyik csövön szállított ivóvíz mellett öntözési, mosási célokra a másik cső ülepített vizet szállított volna.

8 KAJLINGER 1889, 17. Rózsahegyi Pál osztálytanácsos például a Márianosztra környékén fakadó források vízére hívta fel a bizottság figyelmét, az innen szállítható napi 1500 m3 víz azonban messze nem elégítette volna ki az igényeket, így e javaslatot a bizottság elvetette.

9 A források és a források által táplált tavak mindegyike az Esterházyak tatai uradalmának területén feküdt, azaz a beadvány egyik szerzőjének, Esterházy Miklósnak a tulajdonát képezte.

10 HORUSITZKI 1923, 41. A szerző az ún. Lo Presti forrásokat tartja a vízvezeték kiindulópontjának, akárcsak Dornyai Béla (DORNYAI 1925, 5.), az újabb kutatások szerint azonban a Fényes-források vize táplálta Brigetio vízvezeték-hálózatát (PÓCZY 1980, 60.).

11 FOGARASI2001, 5.

Az elődtelepülések egyesítése előtt Tata-Tóváros néven ismert Tata területén szinte mindenütt langyos ill. hideg vizű források törtek a felszínre, ez évezredeken keresztül kedvező feltételeket teremtett a megtelepedésre, ezt számos ős- és ókori emlék, régészeti lelet bizonyítja. Az egyik forráscsoport, az ún. Fényes-források vizét már az ókorban is felhasználták a vezetékes vízellátásban. A Brigetioban állomásozó katonák és a polgárváros lakói számára a hadsereg egy közel 15 km hosszú vízvezetéket épített ki az említett forrásoktól a településig.

10 A Tata és Tóváros területén felszínre tört források közül e forráscsoport volt a legbővizűbb, átlagosan 22 °C-os vizet szolgáltató forrásai a két község határán helyezkedtek el. A Fényes-források mellett még számos, egymástól területileg jól elhatárolható, különböző hozamú forráscsoport létezett a két település területén, a magasabban fekvők jellemzően túlfolyó jellegűek voltak.

11 Érdemes megjegyezni, hogy főleg az utóbbi típusú források már az intenzív bányaműveléshez kapcsolódó vízkiemelések előtt is 2