A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
2. szekció: Területi vízgazdálkodás - Rónay István: Homokhátsági tervek és a Duna-Tisza Csatorna
HOMOKHÁTSÁGI TERVEK ÉS A DUNA-TISZA CSATORNA RÓNAY ISTVÁN „ Nagyra hivatott ez a nemzedék, mert nemcsak egy romba- döntött országot kell újjáépítenie, hanem a századok elsikkadt ország-építő terveit is megvalósíthatja, ha minden erejét összefogva, hozzá tud nőni hatalmas feladataihoz. Az elmúlt száz év nagy szerű tervei közül is messze kimagaslik Széchenyi gyönyörű álma: a Duna-Tisza csatorna megépítésének terve. Legyen ennek megvalósítása az egész nemzet ügye. Nagy korszakok így’ térnek vissza nagy alkotásokban" (Lampl-Hallóssy, 1947). A Duna-Tisza Csatorna megvalósításának gondolata legalább háromszáz éves múltra tekint vissza. Az elképzelt nyomvonalak dunai kiindulópontját Vác és Dunapataj, a tiszai betorkolá- sa Szolnok és Szeged között tervezték. A tervek között mély- és magas vezetésű csatornák egyaránt találhatók. A célokat az adott korszak igényeinek megfelelően fogalmazták meg. Ezeket a terveket érdemes áttekinteni, és a ma is aktuális elképzeléseket továbbvinni. A Csatorna megvalósításával olyan neves mérnökök foglalkoztak, mint Vedres István és Beszédes József, és olyan jelentős politikai személyiségek támogatták, mint gróf Széchenyi István, gróf Zichy Jenő és Türr István. Fontos lenne megismerni a korabeli gondolkodást és a tervekkel kapcsolatos viták részleteit. Várható, hogy hasonló, vagy talán még hevesebb viták alakulnak ki, ha a csatorna gondolata esetleg mégis a hazai gazdaság és területfejlesztés napirendjére kerül. A korrekt szakmai vita az előkészítési és tervezési szakasz fontos része. A vitákat azonban érdemben csak akkor lehet megkezdeni, amikor az egyes fejlesztési célokat műszaki, gazdasági és társadalmi szempontból megalapozó érvelésre alkalmas dokumentumok állnak rendelkezésre. Fontos, hogy a vitázó felek szakmai érvekre szakmai észrevételeket tegyenek, és szakmai sovinizmusból senki ne ragaszkodjon mereven álláspontjához. A fejlesztés csak akkor lehet igazán sikeres, ha végső megoldás alátámasztó stratégiák kemény szakmai vitákban születnek meg. Kívánatos lenne, hogy a döntést követően, az ország érdekében mindenki a jó megvalósításért dolgozna, azaz a döntés a vita lezárását is jelentené. A Duna-Tisza Csatorna, abban a formában, ahogy azt a közvélemény is értelmezi országos jelentőségű - megkockáztatom, nemzetközi jelentőségű - ügy. Nem szerencsés ezt a kérdést a csak a Duna-Tisza-közi Homokhátság ügyévé, 800 ezer ember sorskérdésévé tenni. Az is nagyon fontos, de a Homokhátság vízhiányos gondjainak megoldására vannak sokkal szerényebb költséggel, a konkrét területi igényekhez igazodóan megvalósítható módozatai. A Duna-Tisza Csatornával csak akkor szabad érdemben foglalkozni, ha a célok között legalább az egész Alföld ügyét, még szerencsésebb lenne, ha az egész magyar gazdaságra gyakorolt hatását lehetne megfogalmazni. A nagy és merész gondolatok mindig komoly vitákat váltottak ki. A korrekt szakmai viták persze rendkívül fontosak. Azt szolgálják, hogy a több szempont megjelenésével, az érvek ütköztetésével a lehető legjobb megoldások kerüljenek a döntéshozók asztalára. Olyan változat, amelyik mögé fel lehet sorakoztatni a társadalom többségét. Mérnökeink jól szerepelnek addig, amíg szaknyelven, szakmai körben kell vitázniuk, megvédeni álláspontjukat. Sajnos azt kell mondanom, hogy kevesen vannak köztünk olyanok, akik edződtek a sokszor populáris, esetenként kissé demagóg vitákban. Meg kell tanulnunk megfelelni a felgyorsult infokommunikációs térben tömören és közérthető módon higgadtan megnyilatkozni, és hatásosan érvelni. A Duna-Tisza Csatorna létesítmény rendszere egy fél országrésznyi terület komplex fejlesztési tervének fontos pillére lehet. A jelenlegi hazai ágazati orientáltságú fejlesztés rend
