A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
6. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Varga György (VÍZ-SZK Mérnökszakértői Kft.): Egy Duna-Tisza csatorna változat koncepciója
1 EGY DUNA-TISZA CSATORNA VÁLTOZAT KONCEPCIÓJA Dr. Varga György VÍZ-SZK Mérnökszakértői Kft. 1. ÖSSZEFOGLALÓ 2009-ben K+F munka keretében kidolgoztam egy Duna – Cegléd – Szolnok nyomvonalú csatorna (DTCS) koncepcióját (nyílt és zárt változatok, vízmérleg, hidraulikai számítás, mintaszelvények, hatótávolságok, műtárgyak, hajózás, stb.). További 2 db Kelet-Nyugat irányú csatorna kellene a Homokhátság vízpótlására. Ennek és 13 más tanulmány vitája Kecskeméten volt. A vélemények széthúzóak voltak: nem teszünk semmit, fejlesztés csatorna nélkül, a DTCS megvalósítása. A Homokhátságra vonatkozóan egy 2008. évi OGY határozat (NÉS) fontos feladatként határozta meg a vízutánpütlást. Javasolt megoldások: Észak-Dél irányú gerincvezeték (GV), 1-2 nyomás alatti Duna-Tisza Vezeték (DTV) a Duna felől. A Tiszába is lehet vízpótlást juttatni. A szögletes zárójelbe tett számok a 8. Hivatkozás tételeire utalnak. 2. ELŐZMÉNYEK A 6 szerint a DTCS ügye közel 300 éves. 1984-ig sok koncepció vázlat készült 1. 1995 és 2004 között a 2, 3 és 4 határozatok születtek a Duna-Tisza közötti Homokhátság érdekében, különösebb eredmény nélkül. 2004-ben egy részletes program készült 5. Ezen programból a DTCS-re vonatkozók a következők: - A Beszédes-program kiterjedése az értelmezésük szerint Esztergom és Csepel-sziget déli csücskéig terjedő Duna és annak balparti területe. - Hajózható Duna-Tisza Csatorna szükséges. - Vízutánpótlást kell biztosítani a száraz, illetve a sivatagosodás veszélyeztette területeken. - A hajózás lehetőségeinek távlati fejlesztését és a kikötők létesítését fel kell tárni. - A Homokhátság ökológiai degradációját, gazdasági és társadalmi erózióját meg kell állítani. - R/S/D-t revitalizálni kell. - A Homokhátságon a főként emberi beavatkozás és emberi tevékenység eredményeként lesüllyedt talajvízszint megemelése nélkülözhetetlen.