A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
6. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Konecsny Károly (OKTVF): A kisvizek hidrológiai statisztikai értékelése a Fekete-Körös folyó alsó közös román-magyar szakaszán
2 2. A vizsgált folyószakasz jellemző vízrajzi adatai és a vízjárását befolyásoló hatások A 4645 km 2 kiterjedésű Fekete-Körös folyó vízgyűjtőjének nagyobbik része Romániára (4476 km 2 - 96,4%), jóval kisebb része Magyarországra (151 km 2 – 3,6%) esik. A folyó teljes 168 km hosszából a felső 147,5 km szakasz Románia területén, az alsó 20,5 km Magyarország területén húzódik. A Fekete-Körös vízgyűjtője változatos felszínű területekből épül fel, a terep tengerszint feletti magassága nyugatról kelet felé lépcsőzetesen nő. A nyugati síkvidéki és a központi dombvidéki területeket kelet felől az Erdélyi-Szigethegység/Munţii Apuseni hegyláncai övezik. Keleten kiemelkedik a Bihar-/Bihor hegység, északon a Királyerdő/P ă durea Craiului, d éli irányban a Béli/Codru Moma közép hegység ek található k . A hegyvidék egy kisebb része 1000 mnél magasabb, a Bihari havasokban meg haladja a z 15 00 mt ( NagyBihar / Cu r cu b ă ta - 184 8 m). A folyó forrása a Bihar hegység nyugati lejtőjén 1460 m tszf. magasságban található, végpontja Szanaz u gnál található, ahol találkozik a FehérKörössel és ahonnan már KettősKörös néven ismert. A vízgyűjtő legalacsonyabb tszf. magasságú területe (80100 m) a z Alföldön, a magyar vízgyűjtőrészen található. A vízgyűjtőterületen a területhasználat legnagyobbrészt, mezőgazdaság i jellegű, az erdőterületek aránya a teljes terület több mint 1/3a . A FeketeKörös medrének legmagasabb és legalacsonyabb szakasza közötti különbség mintegy 1380 m, így a folyó átlagos esése 8 m/km. A vízlefolyást jól kifejlett vízhálózat biztosítja, amel y néhány főgyűjtőre támaszkodik, olyanokra, amelyek a magas fekvésű, csapadékban gazdag területeken erednek . 2. ábra A Fekete-Körös folyó vízhálózatának és a fő vízmércék elhelyezkedésének sematikus rajza A Fekete-Körös alföldi szakaszán a XVIII-XIX. századi folyószabályozások előtt a kanyargós, lassú, egymásba sok helyen átkötő, mocsárvilágba vesző, majd onnan újra előbukkanó folyóágak szövevénye jellemezte. A térségben nagy volt az árvízi veszélyeztetettség, a mezőgazdasági termelés bizonytalansága, kicsi volt a termőterület, nehezek voltak a közlekedési viszonyok. A folyó hossza a mederszabályozási munkák következtében az eredeti mintegy 260 km-hez viszonyítva jelentősen csökkent. A szabályozás előtt Békésnél folyt össze a Fehér-Körössel. A folyószabályozás óta ez a hely Szanazug lett. 1844 és 1855 között a folyón 41 átmetszést építettek, a megrövidített meder két oldalán töltésekkel. A szabályozás befejezéséig 71 átvágás készült, a jobb parti töltés a Görbed/Gurbediu-pataktól, a bal partit Feketetóttól/Tăut építették ki a szanazugi torkolatig. Azzal, hogy vizét már Szanazugnál bevezették a Gyula-Békésinagycsatornába, megvédték Dobozt és Békést a keresztülfolyó Körös veszélyétől. A folyó végleges nagyvízi szabályozása csak 1985-ben fejeződik be. A hegy- és dombvidéki folyószakaszokon árvízvédelmi töltések általában nagyobb települések térségében és ott vannak, ahol a meder nincs eléggé beágyazódva a völgybe. A magyar folyószakaszon végig töltések kísérik a medret. A Fekete-Körösön nem létesült jelentősebb tározókapacitással rendelkező, a kisvizeket is befolyásoló állandó jellegű víztározó. Az árvízi hozamokat befolyásolja a Tőz/Teuz patakon épült BélBokszeki/Carand árvíz szükségtározó, amelyet 1973-ban helyeztek üzembe. Ez maximálisan 28,0 millió m 3 tározó kapacitással rendelkezik, amiből az árvízcsökkentő térfogat 16 millió m 3 . Hasonló szerepe van a Fekete-Körös főmedre mellett 1970-ben, illetve 1973-ban létesült Tamáshidai/ Tămaşda (22,0 millió m 3 ) és Kiszerindi/Zerindu Mic (2 3 ,0 millió m 3 ) vésztározókna k is. A magyar folyószakaszon a Mályvádi (75,0 millió m 3 ) és a Kisdelta (14,0 millió m 3 ) árvízi vésztározók szolgálnak a nagy árvizek csúcsának csökkentésére.
