A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Dr. Nagy László (BME): “..a töltések háborgatóit szabad agyon csapni"

4 nem érdekelte, mert bízott abban, hogy nem tudódik ki, hogy a gát külső behatásra ment

tönkre, másrészt abban is bízott, hogy a tettes nem derül ki. Az erőszakos átvágás

lehetősége olyan mélyen gyökerezik az ártéren élőkben, hogy még a XX. század végi

árvizeknél is volt olyan, aki a túlpart megnyitását javasolta. Ezen elképzelések és tettek

ellen csak a leghatározottabb fellépéssel és a törvény erejével leget szembe szegülni,

elmagyarázva, hogy a túlparton is emberek élnek.  A katonai szempontok, hadi események többször is fontosabb elemek voltak, mint az árvízvédelmi biztonság. Azonban voltak olyan események is, melyeknél az árvíz

bizonyult erősebbnek. Például Perczel Mór tábornok seregét 1848 novemberében a

Dráva árvize szorította ki a Muraközből (Kovács). Kétségtelen tény, hogy egyes hadi eseményeknél az árvízvédelmi gát még a XX. század

közepén is előre gyártott védelemként szolgálhatott nem csak gyalogosoknak, de

páncélozott járműveknek is. Ha a hadi eseménnyel egy időben árvíz is volt, kétségtelen,

hogy felmerülhetett az ellenség kiöntésének lehetősége (ld. pl. 1919. évi Tiszai árvíz

Tiszasas). Azonban volt amikor csak fedezékül használták az árvízvédelmi gátat, mint

például 1849-ben Gyulai (1896) leírása alapján. „A vágdunai töltéseket a császári hadsereg

több helyen kinyittatta, sánc hányattatott: dodvági, gadóci határban 150 öl hosszan,

Gutornál több helyen.” Természetesen nem állították helyre a dúlást. Ugyancsak a Csallóközben történt a Komárom elöntésével kapcsolatos eset. A Vág-Duna felől a Komáromot védő jobb parti gát 1809. február másodikán éjjel egykor átszakadt. A

város vezetői szerint a várost védő töltést báró Wimmer ezredes ásatta le (aki a várerősítési

földmunka vállalkozója volt). Hosszában és magasságában meggyöngített töltést könnyű

volt az árvíznek átszakítani. Báró Wimmert életében nem vonták felelősségre, de halála

után 1827. szeptember 28-án vegyesbizottság ült össze az 1809 évi árvíz kivizsgálására

(Gyulai 1896). A katonaság a szintezési eltérések elismerésével kvázi elfogadta, hogy

Wimmert ezredes hibázott.