A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)
4. SZEKCIÓ: FOLYÓGAZDÁLKODÁS - GUTI GÁBOR–DUNAI FERENC: A síkvidéki folyóvízi rendszerek haltermőképességének rehabilitása a Kárpát-medencében
A SÍKVIDÉKI FOLYÓVÍZI RENDSZEREK HALTERMŐKÉPESSÉGÉNEK REHABILTÁLÁSA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN GUTI GÁBOR (1, 2), DUNAI FERENC (1, 3) 1. Hallépcső Bt., Mosonmagyaróvár 2. MTA Magyar Dunakutató Állomás, Göd 3. Hullámvonal Kft., Győr Bevezetés A 19. században kibontakozó kiterjedt folyószabályozási tevékenység alapvetően megváltoztatta a Kárpát-medence vízrendszerének természetes arculatát. A mai Magyarország területének közel negyede ártér, ahol azonban az árhullámoktól védett térség aránya napjainkban meghaladja a 90%-ot. Az átfogó vízügyi beavatkozások következtében nőtt az árvizekkel szembeni biztonság, ezért a védett területeken fejlődésnek indulhatott a gazdaság, ugyanakkor jelentős mértékben megváltozott a síkvidéki folyóvizek ökológiai állapota, amit a természetes a halállomány változásaival is dokumentálhatunk. Folyóink egykori halbőségét középkori királyi adománylevek és történelmi okmányok igazolják (HERMÁN 1887, RÉPÁSSY 1914, HANKÓ 1945, SZALAI 1945). A különleges halgazdagság a síkvidéki folyók lassú áramlásával, terjedelmes árterével és elhúzódó árhullámaival függött össze. A kiemelkedő halprodukciót biztosító hidrológiai és morfológiai sajátosságokat azonban érzékenyen érintették a szabályozási munkálatok. RÉPÁSSY (1914) becslése szerint például a 20. század elejére a Tisza halállományának mennyisége 99%-kal csökkent, ami a megsemmisülés határához juttatta a hagyományos tiszai halászatot. Folyóink szabályozásának esetében is a tudomány inkább követte, és nem megelőzte a jelentkező környezeti problémákat. A gazdasági tevékenységet rendszerint a közvetlen haszon motiválja, és a rövidtávú gondolkodás dominanciája jellemzi. Erre vezethető vissza, hogy a korábbi műszaki létesítmények kedvezőtlen hatásaival szemben általában akkor történik beavatkozás, amikor a káros következmények már kézzel foghatóak. Például a 19. századig visszanyúló adatsorok igazolják az árvizek magasságának folyamatos növekedését, de csak a jelentősebb árvízi események ösztönözték az árvízvédelem fejlesztését. A 20. század második felében újabb regionális problémák is állandósultak térségünkben, mint a nem megfelelő hatásfokkal tisztított lakossági szennyvizek bevezetése a vízfolyásokba. A vízminőség védelme szempontjából egyre súlyosabb problémát jelentenek továbbá a rendkívüli szennyezések. A legnevezetesebb eset a 2000-ben bekövetkezett cianid-szennyezés, amikor egy romániai bányaüzem zagytárolójának töltésszakadása miatt fél nap alatt közel 100 tonna cianid ömlött a Szamosba, majd a Tiszába, az élővilág korábban nem tapasztalt mértékű közvetlen károsodását eredményezve. A 21. század kezdetén folyóink vízgazdálkodási problémáinak kezelésekor már fontos szempontot jelentenek a természeti, a rekreációs és a turisztikai értékek. Ezen értékeket számottevő mértékben meghatározza a haltermő képesség, valamint a természetes halállomány gazdagsága. Az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén álló Magyarország számára újabb feladatokat jelentenek az EU Vízügyi Keret-irányelvben körvonalazott elvárások, amelyek szerint olyan vízgazdálkodási gyakorlatot kell megvalósítani belátható időn belül, ami 287
