A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)

4. SZEKCIÓ: ÁRVIZEK HIDROLÓGIAI ÉS HIDRAULIKAI KÉRDÉSEI - Szieber János–Zellei László: A Vén-Duna revitalizációs monitoring megfigyelései

A VÉN-DUNA REVITALIZÁCIÓS MONITORING MEGFIGYELÉSEI SZIEBERT JÁNOS - ZELLEI LÁSZLÓ EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS BAJA, BAJCSY-ZS. E. U. 14 1. ELŐZMÉNYEK A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegysége az egyik legnagyobb összefüggő ártéri terület Európában. Hossza 33 km a Duna mentén, területe 180 knr. A terület jelentős természeti érték, amelynek megőrzése nemzeti érdek. A területen megfigyelt kedvezőtlen változások az elmúlt években megindították a kutatásokat, a revitalizációs tervezést és kivitelezést. Az eddigi munkálatok a finanszírozási nehézségek miatt lassan, és akadozva haladtak. 2. A TERÜLET TÖRTÉNETI KIALAKULÁSA A Duna minden történelmi korban fontos szerepet töltött be: mint kiemelkedő gazdasági tényező meghatározta a körzetében élők mindennapjait, fontos viziút és jelentős élelemforrás volt. Már a XII. századból feljegyzéseket találunk a dunai vontatóút karbantartási kötelezettségéről. Ugyanakkor a rendszeresen kiömlő árvizek lehetővé tették az ártéri gazdálkodási tevékenység magas szintű kifejlesztését az ártéren és a folyó mellékén élő népeknek. Az ártéri gazdálkodás egészen a XVIII. századig fennmaradt, ennek csak a gazdasági szükségszerűségből bekövetkezett vízszabályozások és ármentesítések vetettek véget. Az ármentesítések a folyószabályozással egy időben indultak meg. Céljaik a kővetkezők voltak: • megfelelő biztonsággal védett mezőgazdasági területek kialakítása, • a rendszeresen jelentkező jeges árvizek elleni védelem, • jól hajózható viziút kialakítása. A szórványosan megmaradt feljegyzésekből tudjuk, hogy a folyó Paks alatti szakaszán, amely tipikusan középszakasz jellegű, laza altalajban meanderező szakasza a Dunának, több alkalommal végeztek helyi mederszabályozási munkálatokat. Ezek azonban nem jelentettek alapvető változást a folyó morfológiai paramétereiben, így hatásuk néhány évtized alatt észrevehetetlenné vált. E tervek közül említésre méltó Mikoviny Sámuel felmérése és szabályozási terve a bajai szakaszról (1728. körül), valamint a Pataj-Csanád közötti töltésszakasz építése (1751). A XVIII. század legnagyobb vízszabályozási vállalkozása a Sió - Sárvíz - Kapós vízrendszerének rendezése, amelynek tervét Sigrai Károly királyi biztos szorgalmazta és Böhm Ferenc készítette el (1767). A terv végrehajtása az érdekeltek vonakodása és pénzhiány miatt a Tolna megyei Sárvíz alsó folyásán igen lassan haladt, mert kiterjedt az ármentesítésre és a folyószabályozásra is. Az érdekeltek vonakodása teljesen érthető volt, mivel ez a hagyományos ártéri életforma elhalását is jelentette. Hosszas huzavona után 1793-ban a munkálatok végül is abbamaradtak. A karbantartás hiánya miatt a megépült müvek is tönkrementek, a helyi jellegű folyószabályozási munkálatok (amelyek nagyrészt a túlfejlett kanyarulatok átvágásából álltak) hatása az újbóli mederelfajulások miatt elenyészett. 406