Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 4. szám - Bezdán Mária: Földárja és szikesedés a Duna-Tisza közén
58 Földárja és szikesedés a Duna-Tisza közén Bezdán Mária 1113. Budapest, Vincellér u. 40. Kivonat: Az Alföld megsüllyedésével kapcsolatban a Kárpátok belső peremén hatalmas vulkántevékenység volt. A vulkáni működés megszűntét, elhalását követő vulkáni utómüködés jelentkezett a területen, amely kénes, szénsavas gázömlések, gözömlések, valamint meleg víz és szénsavas víz feltörések formájában fordulhat elő. A vulkáni gőzökből és gázokból lecsapódó, a kitörés idején képződött mélységbeli víz kisebb fajsúlya, valamint a benne elnyelt gázok feszítőereje miatt vándorol felfelé. A mélyből törések mentén feltörő víz hozta fel azokat a sókat, amelyek a talajokra károsan hatottak. A Duna-Tisza közi homokhát a- nyaga 250 m vastagságban kavics és homok és a rétegsornak alig 10-15 %-a agyagos természetű. A homokhát -30 m-rel e- melkedik a Duna-völgy síkja és ~40 m-rel a Tiszáé fölé, és mégis magasan van benne a rétegvíz nyomásszintje (föld árja) még ősszel is, ami a mélyből fölfelé törekvő gázok emelő erejének tulajdonítható. Egyébként a homokvidékeken, ahol a hidrosztatikus nyomás és a talaj szerkezete szabályozza a rétegvíz nyomásszintjét (föld árja), ott a víz a homokhát mellett lévő síkság szintjéig süllyed le. A Duna-Tisza közén tapasztalt rétegvíz hidrosztatikus nyomásszint csökkenés egyrészt a fölfelé törekvő gázok, másrészt a rétegekben tárolt víztömeg fogyásából adódik. Ez utóbbi egyben a rétegnyomás csökkenését is eredményezi. A földárja mozgatója a rétegnyomás, azaz a terhelés kényszeríti „préseli” a felszínre a mélységi kisebb fajsúlyú vizeket. Kulcsszavak: földárja, rétegvíz, talajvíz, vízkészlet-csökkenés. 1. Előzmények A hazánkat pusztító elemi csapások közül a legtöbb kárt mindig a szárazság okozta. A szárazság okozta éhínségek az emberek és az állatok ezreit pusztították el vagy juttatták az embereket koldusbotra. A magyar nemzetgazdálkodás öntözőművekre, az árvíz- és belvízmentesítésre és az erdősítésre hatalmas összegeket fordított már. A Duna-Tisza közi Homokhátság az évi 500 mm alatti csapadékával és a sok sós, szikes talajnak köszönhetően tulajdonképpen már sztyeppnek tekinthető. A fátlan pusztaságokra az élénk széljárás a jellemző. A talaj mentén ugyanis nem fékezi az erdő a levegő áramlását. Ilyen helyeken gyakori a forgószél, portölcsér, mert a gyér növényzetű talajok szélsőségesen melegszenek fel. A Duna -Tisza közi Homokhátság területén az elmúlt évtizedekben bekövetkezett vízkészlet-csökkenés következményeként a növényzettel nem fedett területeken időszakosan jelentkező homokmozgás okoz gondot, mert a szél a le nem kötött finomszemcséjű homokot folyamatosan mozgásban tartja, ezzel akadályozza a környéken élők és gazdálkodók életét. A szél ráfújja a homokot az ültetvényekre, utakra, építményekre, lehetetlenné téve az ott é- lők mindennapjait, illetve kellemetlenné teszi az átutazók útját is, ami azzal a következménnyel jár, hogy kerülni fogják ezeket az útvonalakat. Ennek az állapotnak hosszú távon az lesz a hatása, hogy a területen lecsökken az átmenő forgalom, és lassan elnéptelenedik a vidék. A homok pedig egyre nagyobb területeket lep el, amit akkor már nehéz lesz kezelni, kordában tartani. A másik probléma a területen az 1970-es éveket követően a Hátság területén a rétegvíz és talajvíz nagymértékű lesüllyedési folyamata, ami az 1995. éveket követően egyes területrészeken lelassulni látszott, nagy valószínűséggel a rétegvíz kivételek ~30 %-os visszaesésének hatására. A mélyen fekvő talajvíz sok növény számára már nem érhető el, és a területre hulló kevés csapadékból nem tudják fedezni vízszükségletüket. A talajvízszint- csökkenésnek súlyos mezőgazdasági és természetvédelmi következményei vannak. Az őshonos növénytársulásokat kezdik kiszorítani a szárazságtűrő invazív fajok. U- gyancsak lényegesen megritkult a területen szikesedést okozó, tavakat tápláló mélységi vízfeltörés is, ami plusz vízzel látta el a területet. A területen élők, és gazdálkodók számára nem áll rendelkezésre, vagy csak korlátozott mértékben öntözésre szolgáló felszíni víz, amely hiányában talajvízből, de főleg rétegvízből fedezik öntözési célú vízszükségleteiket. Mivel abból a vízből vesznek ki öntözésre, amely az ivó- vízkészletünket is fedezni hivatott, és amely utánpótlása nem tart lépést a használatával, egyre fogy annak meny- nyisége. A mélyebb rétegekből történő gáz- és vízkivételek az érintett rétegekben „hiányt” okoznak, amely a felsőbb rétegekből történő utánpótlást indukálja. Ez egy lassú folyamat, amely a felső talajrétegekből lefelé történő vízvándorlást jelenti. 2. A terület keletkezésének, vízföldtanának ismertetése A területen a víz, mint oldószer szerepét betöltő közeg, jelentős kémiai folyamatok lejátszódását látja el. E- zek az éves ritmusban végbemenő jelenségek alakították ki, és formálják napjainkban is a terület arculatát. Emiatt nem lehet figyelmen kívül hagyni az eddigi kutatások e- redményeit, amelyek feltárják a természetben lejátszódó hatásokat-ellenhatásokat. Ahhoz, hogy jobban megismerhessük a terület vízjárási viszonyait, ismernünk kell a terület vízföldtani felépítését. Bogdánfy Ödön már utalt rá, hogy a vízjárás csöndes vagy heves természetét, elhelyeződését és sok minden tulajdonságát a kőzetek ismerete, vízállóságuk tanulmányozása nélkül megérteni nem lehet, pontosabban fogalmazva a hidrológia alkalmazott geológia (Vitális, 1963). A Duna-Tisza közének földtani kutatása 150 éves múltra tekint vissza. Elsőnek Szabó József tárta fel az Alföld földtani fejlődésének szakaszait. A két nagy folyó közének földtani múltját átfogóan ábrázolták (Ha- laváts, 1895, 1901; Lóczy, 1918; Scherf, 1925-28; Treitz, 1898, 1999, 1900, 1901, 1903, 1906, 1907; Sü- meghy, 1929, 1945-47a, b, 1948 1949, 1950, 1951, 1953). A Kárpát-medence évmilliókkal ezelőtt tenger volt. A pliocén végén elzáródott, mert a Dinári emelkedése miatt megszűnt az összeköttetése a Földközi-tengerrel, a déli—Kárpátok kiemelkedése miatt pedig a Fekete- tengerrel. Ebbe a medencébe hozták be a Kárpátokra hulló csapadékból összegyűlt vizeiket a jelenlegi folyók ősei (Borsy, 1996). Az idők folyamán a beérkező vizek kiédesitették a medence vizét (Müller, 2000), továbbá a vizükkel együtt bőséges hordalékkal is ellátták a Pan- non-heltavat, amelynek maradék tagját többen „Alföldi-tó”-ként említenek (Borsy, 1989). (1. ábra).
