Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

3. szám - Dr. Haszpra Ottó (1928–2012) - Juhász József: Alternatív vízgazdálkodási stratégia

10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2012. 92. ÉVF. 3. SZ. egy évtizedet is elér. Az időbeni megvalósításhoz tehát a vízigényeket legalább ennyivel előtte már elég megbízhatóan ismerni kell, nehogy az igény kielégítésének szükséges kezdetét lekéssük, vagy éppen, a bizonytalanság miatt elsietett, vagy felesleges beruházással terheljük az államot 3.2. A vízmérleg-készítés stratégiája A vízmérleg feladatának ismeretében a vizmérleg-készítés stratégiája a vízkészlet és a vízhasználat stratégiájának alapjaira épül. Maga a vízmérleg tulajdonképpen egy kettős könyvelés, ha mind a vízkésuletet, mind a vízhasznosítási igényt folyamatosan és gondosan vezetik. Döntési kényszer csak akkor jelentkezik, ha valamely területen a távlati igények teljes mennyisége, vagy a megkívánt időbeni megosztása nem lesz teljesíthető. Ebben az esetben máshonnan kell vizet beszeretni, ha annak minősége megfelel, tározót kell építeni, vagy végső soron a kevésbé fontos ipari fogyasztókat át kell állítani vízszegény, vagy vízmentes technológiára. Az átállás, a tározó építés, a víz átvezetés máshonnan csak hosszabb idő alatt lehetséges, ezért fontos a közép-, sőt hosszú távú ismerete. II. Vízfolyások, tavak fejlődése és fejlesztése A vízfolyások, csatornák, tározók, tavak a vízgazdálkodás eszközei a vízmércékhez, bukókhoz, vízminőség-vizsgáló állomásokhoz hasonlóan. Vagy a természet alakította, vagy az ember, legtöbbször mindkettő. Tulajdonképpen a vízgazdálkodás mellett a vízügy másik önálló fejezete, mint a vízvezetéki- vagy a szennyvíz-vezetési csőhálózat, tárolók, tisztító müvek. Ezért a vízügyi stratégia keretében foglalkozom velük. 4. A vízfolyás áramtere A vízfolyás áramtere és az állóvizek medre nem része a vízgazdálkodásnak, hanem eszköze. Ezt a kezdeti állapotban készen kapjuk a természettől, amikor pedig a vízzel elkezdünk gazdálkodni, a hasznosítás céljára optimálissá az ember alakítja. Az idők folyamán a felszínen lefolyó víz a vízhozammal általában arányos medret szokott kivájni, ha elég hosszú időn keresztül ugyanazon a nyomvonalon folyik le (beágyazott medrü vízfolyások). Ez a meder minden előforduló vízhozamot biztonsággal le tud vezetni a befogadóba. Azok a vízfolyások, amelyek különböző okokból medrüket időnként változtatják, csak olyan medret tudnak hol-hol kialakítani, amelyben az ott lefolyó víznek csak egy részét tudják késleltetés nélkül a befogadóba vezetni. A mederbe nem férő vizet, azaz a partéi fölé emelkedő víz nagy részét környezetükben szétterítik, ideiglenesen „tározzák" és csak késleltetve vezetik le (félig beágyazott medrü vízfolyások). A mai Magyarország vízfolyásai ilyenek. 4.1. A hazai folyók múltja és alakulása Természetes viszonyok között a félig beágyazott medrü folyók tulajdonsága, hogy a mederből kilépő árvizek nagy tömegű hordalékot is kiszállítanak az elöntött területekre. A kijutott és a víz visszahúzódása után visszamaradt hordalék építi fel a folyók által járt sík területeket. így épült fel másfél-millió év alatt az Alföld felső néhány száz méteres rétegösszlete, a Kis-Alföld helyenként hatszáz méteres hordalékkúpja. Ha nem változtatjuk meg a folyók viselkedését azok a jövőben is ezzel a módszerrel építenék tovább a síkságokat. Ennek a lassú feltöltődésnek egy rövid szakasza az az idő, ami a honfoglalástól napjainkig tart. Az Alföld a honfoglalás után , éppen a folyók szeszélyes viselkedése miatt csak gyéren települt be. A gyér lakosság idején az Alföld igazi vadvíz-ország volt. A part élen túlemelkedő túlemelkedő árvizek a környező területeket (az árteret) szabadon elöntötték, és ott visszahagyták hordalékukat. A Tisza szabályozása előtt a folyó és mellékfolyói árterülete, az áradások táplálta láp, mocsár és rétvilág összefüggő vízi élőhely rendszert alkotott, igen gazdag vízi, mocsári és lápi flórával és faunával. Az árterületeken élő kis-létszámú lakosság alkalmazkodott a folyó szeszélyeihez, és kihasználta a táj adottságait. Számukra a folyó és árterülete megélhetést nyújtott. Halásztak, vadásztak, pákásztak, csikásztak, rákásztak. Teknőst fogtak, tojást szedtek, gyógynövényeket gyűjtöttek, gombásztak, méhészkedtek, a telepített ártéri gyümölcsösök gyümölcseit szedték, nádat és gyékényt arattak. Külteijes, rideg-tartású állattenyésztéssel is foglalkoztak. Az ártéri gazdálkodás sajátos formája volt a fokgazdálkodás. A fokok segitségével kötötték össze az élővízzel a holtágakat, a természetes mélyedéseket, a magasabb vízállásoknál elárasztható medencéket és a tavakat. így már a középkorban kialakultak a természetes „halastavak" a Duna és a Tisza mentén. A ritkán lakott vadvíz-ország nagyon egyszerű (primitív) de virágzó állapotát a 150 éves török megszállás tette tönkre. A török megszállás alatt igen meggyérült az Alföld addig is kisszámú lakossága. A török megszállás után tömeges betelepítésre volt szükség a kívánt munkaerő létszám biztosítására. A betelepítések eleinte alkalmazkodtak az Alföld vízi viszonyaihoz. így az ősi foglakozások megmaradt művelői egészen a XVIII. század közepéig űzhették mesterségüket. A XVIII. század igen fontos változása volt a Kárpát-medencében a népesség megháromszorozódása. A XVIII. századig az akkori ország általában 3-4 millió között mozgó népessége nyolcvan év alatt 9,7 millióra növekedett, főleg betelepítések következtében. 4.2. A hazai folyók szabályozása A robbanásszerűen szaporodó lakosság és növekvő igényei miatt újabb és újabb területeket vontak be a művelésbe. Ezért az 1700-as években mezőgazdasági területek növelése és a települések védelmében érdekében több helyen is gátépítésbe és lecsapolásba kezdtek a Duna ,mentén is, a Tisza völgyben is. Először 1784-ben Szinyei-Merse József vetette fel a Tisza egységes szabályozásának kérdését. 1816-ban a Körösök völgyében pusztító árvizek hatására kezdtek bele az átfogó szabályozási munka elő lépésébe: a vízrajzi felmérésekbe és a folyók térképezése. A folyók szabályozása és a lecsapolási munkák célja, újabb szántóföldi területek nyerése, a megnyert mezőgazdasági területek, és a települések árvíz elleni biztonsága, valamint alkalmas lehetőséget teremtve a folyóvíz hasznosítására Az Alföld legmélyebb vonalán a Hortobágy-Berettyó folyik. Ezért minden nagy tiszai árvíz a mederből kilépve egészen a Berettyón túl elöntheti az Alföldet. Ilyen volt az 1830. tavaszán pusztító árvíz, ami 8000 km

2 területet öntött el. és tartott két hónapon át vízben. De a XX. században a gátakat több helyen meghágó 1941 -es árvíz is hasonló elöntéseket okozott. A kialakult elöntés szélessége 70 km volt, a Hortobágy-Berettyó keleti partjáig ért. 1820-ban Érmelléken járva Széchenyi István naplójában feljegyzi, hogy döbbenetes volt az őszi áradás után jégbefagyott falvak látványa a december végi napsütésben. Az 1830-as árvíz hatására indította meg Széchenyi István a tiszai árvédelem egységes megoldásának tervezését, majd 1846-ban a megvalósítását. Elhatározásában megerősítette az 1838-as pesti árvíz, amit közepes vízhozamnál a szabályozatlan mederben Csepelnél keletkezett jégtorlasz (jégdu-