Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
5. szám - Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság 2011. május 31-i tisztújító közgyűléséről
Közg^ülés^O^ 67 pályafutását a Miskolci Vizig-nél kezdte, majd a MEZÖBER, az OFKFV, a KEVITERV és a MÉLYÉPTERV keretében csoport, majd osztályvezetői és vezető tervezői beosztásokat töltött be. 1996-ban saját kérésére nyugállományba vonul, ezt követően több mint 10 évig önálló tervezői és szakértői tevékenységet folytatott. Mérnöki tevékenysége során, többek között a kútfúrás, a bányászati és vízellátási hidrogeológia, a víztározó építési, a metró-építések területén végzett eredményes munkásságot. Tudományos szintű munkásságát 1964-2010 között 173 nyomtatásban közzétett tanulmánya, 298 kéziratos szakvéleménye és 155 hidrogeológiái témájú szakvélemény, rekultivációs terv, hatástanulmány fémjelzi. A Társaságnak 1964-óta aktív tagja, a Hidrogeológiai és Vízgazdálkodási Szakosztály titkára, a Miskolci Területi Szervezet Szakosztályának titkára, majd elnöke, 1993-tól 6 éven keresztül a Kitüntetések Bizottságának volt tagja. Az MHT Bogdánfy Ödön emlékérmet adományoz Bódás Sándornak. Bódás Sándor, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1968-ban, majd gazdasági mérnök 1986-ban. A Fővárosi Vízmüveknél kezd cl dolgozni, majd a Mélyépítési Tervező Vállalatnál, Vízgépészeti Vállalatnál, Főpolgármesteri Hivatalban tölt be fontos beosztásokat. 2005-ben a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. fejlesztési igazgatójaként vonul nyugdíjban. Szakmai tevékenysége az ivóvíz tisztítás és a szennyvíz tisztítás területén bontakozott ki. Kidolgozója volt az OVH célprogram keretében készített „Aktívszén szűrés alkalmazása a víztisztítási technológiában" c. tanulmánynak. Részt vett az OVH Víztisztító Berendezések Izrontó- és szagokozó anyagok eltávolítása Műszaki Irányelv összeállításában és az ivóvizek metán-,nitrát-,és arzén mentesítési országos programjában. Víztechnológusként a legnagyobb hazai ivó- és ipari vízmüvek tervezésében vett részt. A társaságnak 1968-óta tagja és több évtizede a Vízminőségi és Víztechnológiai szakosztály vezetőségi tagja. Ma is szerkesztőbizottsági tagja a Hidrológiai Tájékoztatónak. Az MHT előadóüléseinek rendszeres előadója volt. 30 bejegyzett találmánya van a víz és szennyvíztisztítás területén. Az MHT Bogdánfy Ödön emlékérmet adományoz Józsa Istvánnak. Józsa István gépészmérnöki diplomáját 1958-ban szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezt követően 1975-ig, a Ganz Mávag Szivattyútervezési Osztályán dolgozott először tervezőként, majd később csoportvezetőként. Tervezői munkája során több hazai erőműnek, többek között a Paksi Atomerőműnek is tervezett hűtővíz szivattyúkat. 1975-76-ig, az OVH Műszaki Fejlesztési Osztályán dolgozott főelőadóként. 1976-1994-ig, nyugdíjba vonulásáig, a Fővárosi Vízművek Víztermelési Osztályán dolgozott műszaki ügyintézőként, majd műszaki főtanácsosként. A Fővárosi Vízmüveknél fő feladata a termelő telepek és átemelő gépházak korszerűsítése és üzemirányításuk fejlesztése volt. Sokat publikált, különböző szaklapokban közel negyven szakcikke jelent meg. Szerzője az „Örvény-szivattyúk" c. szakkönyvnek, társszerzője három szabadalomnak és egy tankönyvnek. A BME Vízgépek Tanszékén a IV. éves hallgatók gyakorlatait vezette, ill. a vízmügépész szakmérnökök szerkesztési gyakorlatait irányította. 1973 és 2006 között műszaki szakértőként is dolgozott. Rendkívül aktív és eredményes tagja a Gépipari Tudományos Egyesületnek. 1977-óta aktív tagja társaságunknak is, rendezvényeinknek rendszeres résztvevője és gyakori előadója. Az MHT Bogdánfy Ödön emlékérmet adományoz dr. Tóth Lászlónak. Dr. Tóth László 1967-ben építőmérnöki oklevelet szerez, majd 1985-ben műszaki doktor a Budapesti Műegyetemen. Negyvennégy éve dolgozik a MELYEPTERV-nél illetve annak különböző utódszervezeteinél. Volt tervező, irányító tervező, irodavezető, jelenleg a Mélyépterv Komplex Mérnöki Zrt. elnök-vezérigazgatója. Fontosabb tervezési- és fejlesztési munkái: a Debrecen-Keleti Főcsatorna vízmű vízépítési műtárgyai, a Debrecen-Nagyerdei vízmű 2*5000 m'-es ivóvíztároló medence, az epoxigyanta ragasztott kapcsolatú mélyépítési műtárgyrendszer, a csúszó-zsaluzatos hengeres víztornyok serege, az emelt zsaluzatos vasbeton víztornyok, a 3000 m 3-es emelt-kelyhes víztornyok fejlesztése, a MÉLYÉPTERV típusú derítőmedencék fejlesztése, a csepeli központi szennyvíztisztító telephez kapcsolódó szivattyútelepek tervezése és a Dunát keresztező szennyvíz nyomóvezetékek mederkotrásos és sajtolt technológiájú tervei. Az MHT-nak 1975-óta tagja, a Társaság Vízépítési Szakosztályának 24 éve vezetőségi tagja. Jelentősebb megvalósuló munkákról rendre helyszíni bemutatóval egybekötött előadóüléseket szervez, a technológiai újdonságokról előadásokat tart. Az MHT Bogdánfy Ödön emlékérmet adományoz Wagner Józsefnek Wagner József az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Karán szerzett szaküzem mérnöki oklevelet. 1968-ban a Vas megyei Víz és Csatornamű Vállalatnál kezdett dolgozni, a sárvári üzemmérnökség vezetőjeként, majd a ranglétrát bejárva, műszaki igazgatóhelyettes és 1996-tól, az elmúlt év végi nyugdíjazásáig a jogutód VASIVÍZ Zrt. vezérigazgatója volt. Tevékenyen részt vett a részvénytársaság megalakításában, amelynek során Vas megyében a vízi-közmű szolgáltatás meghatározó területe egyben maradt, és ez Magyarországon példaértékűnek mondható. Vezérigazgatói kinevezését követően stratégiai célul tűzte ki az eredményes gazdálkodást, a jó minőségű és biztonságos szolgáltatást. Munkájának eredményeként a VASIVÍZ ZRt. többször megmérette magát a Nemzeti Minőség Díj pályázaton és 2006-ban elnyerte az elismerő oklevelet. Számos egyéb fejlesztés mellett irányításával valósult meg az EU Kohéziós Alapja által támogatott, 35 települést érintő beruházás, a szombathelyi szennyvíztisztító telep felújítása, a komposztáló telep létrehozása, valamint a Szombathely nyugati városrész csatornázásának rekonstrukciója. Kiemelkedő a szakmai és társadalmi munkássága során több szakmai szervezett volt vezetőségi tagja. Az MHTnak 1981-óta tagja, 1999-től a Nyugat-dunántúli Területi Szervezet alelnöke, majd 2009-től elnöke. Az MHT Pro Aqua kitüntetésben részesíti: Bálint Gábort, aki 1973-ban Leningrádban vízépítő mérnöki, majd Budapesti Műegyetemen hidrológus szakmérnöki oklevelet szerzett. A VITUKI-ban kezdett el dolgozni, a ranglétra bejárása után, az Országos Vízjelző Szolgálat vezetője, jelenleg a felszíni vizek szakágazat igazgatója. Munkássága főként a hidrológiai előrejelzések, árvíz- és éghajlat-változási vizsgálatok területével foglalkozik. Az ELTE TTK hidrológus képzése keretében, illetve a BME és a bajai Eötvös József Főiskola s kurzusain rendszeresen oktat. Szakmai publikációs tevékenységét 90 konferenciai és folyóirati cikk és könyvrészlet jelzi. Kiteijedt részvétele van, a különböző nemzetközi szervezetekben. 1977 óta aktív