Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
4. szám - Fogarasi László: „Elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott”. Bős–Nagymaros ügye 2009-ben
52 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 4. SZ. kai szemben előadtunk. Az ítélet 57. pontja kimondja, hogy Magyarországnak nem volt joga szükséghelyzetre hivatkozni, mivel azt maga idézte elő mulasztásával. Az 59. pont megállapítja, hogy Magyarországnak nem volt joga leállítani a nagymarosi beruházást. Arról a nevetséges követelésünkről pedig, hogy a szlovák fél bontsa el a már működésben lévő erőművet, és a többi hozzátartozó vízi-létesítményt, valamint, hogy terelje vissza a Dunát az eredeti medrébe, már szó sem esett. A bíróság azt is kimondta, hogy az 1977-ben megkötött szerződés jogilag most is hatályban van, és, ha csak a felek másként nem állapodnak meg, a vízlépcső-rendszert helyre kell állítani. Az egyoldalú szerződésbontás miatt nem csak Magyarország, hanem Szlovákia is rosszul járt, mert a nagymarosi vízlépcső kiegyenlítő hatása nélkül a bősi erőmű csak alapenergiát képes termelni az annál majdnem háromszor értékesebb csúcsenergia helyett. A Duna-Rajna-Majna csatorna megépítésével a dunai érdekeltségbe a dunai országokon kívül Hollandia, Belgium és Franciaország is beletartozik. A Fekete-tengertől az Eszaki-tengerig tartó 2880 km hosszú hajózóútnak a dunai szakaszán 48 vízlépcső megépítésére kötöttek megállapodást a Duna-menti országok. Ebből mindössze néhány nem készült el. Ezek közül három magyar területre esik (Nagymaros, Adony, Fájsz), akadályozva ezzel Nyugat-Európa túlzsúfolt és Kelet-Európa gyengén kiépített, de környezetkárosító közúti szállítási rendszereinek tehermentesítését. A nyugat-európai országok kereskedelmi és ipari kamarájának uniója 1990 májusában felhívást intézett a Magyar Köztársasághoz, melyben szorgalmazzák a BNV eredeti terv szerinti megépítését és követelik a kulturált Európában való együttműködés általános szabályainak a betartását a magánjog és a nemzetközi kapcsolatok szintjén. A Felhívás megállapítja, hogy az egyik szerződő fél döntési szabadsága csak addig terjed, ameddig a döntés a másik fél szabadságát nem korlátozza, és jogait nem veszélyezteti. Amíg idehaza 1988-tól kezdődően egyre hangosabban hallatták hangjukat a vízlépcső-beruházás azonnali leállítását követelő, demonstráló tömegek, addig egy idegenbe szakadt hazánkfia nyílt levélben szólította fel a magyar kormányt népszavazás kiírására vízlépcső ügyben. Követelésének nyomatékaként kilátásba helyezte, hogy eljár a Világbanknál, hogy azonnal befagyasszák a Magyarországnak folyósított hiteleket. Miközben Magyarországon dúlt a harc a vízlépcső ellen, a világ másik részén újabb vízlépcsők építésébe kezdtek. Azóta már elkészült és üzembe állították a világ két legnagyobb vízlépcsőjét, amelyek nagyságrendekkel nagyobbak a dunai vízlépcsőknél. Az egyik a 12 ezer megawattos ITAIPU Brazília és Paraguay határán, a másik a Kínában működő 14 ezer megawattos THREE GORGES vízerőmű. Befejezésül nézzük meg, milyen műszaki okok miatt vált szükségessé a dunai vízlépcső-rendszer megépítése. A nem szakember számára is belátható, hogy a Duna a maga által lerakott feltöltésen, az ún. hordalékkúpon folyik. Ezen a szakaszon meddő küzdelmet jelent a folyó természetes medrében tartása úgy, hogy radikálisan megoldjuk az árvízmentesítést és a hajózáshoz szükséges vízi-út kialakítását. Ezen a hordalékkúpon lévő meder az évezredek alatt folyton változtatta helyét, és amint az magasodott, a folyó úgy keresett magának mélyebb területet. 1831-ben vette kezdetét a különböző folyószabályozási módszerek alkalmazása, hogy a hajózáshoz szükséges vízmélységet biztosítsák, de a Szigetköz térségében a laza altalajú folyómeder állandóan változtatja helyét, és a megépített sarkantyúk hamar hatástalanná váltak. Építésük erőltetése és a fenntartási költségek húsz-harminc év alatt egy vízlépcső árát teszik ki. Az árvédelmi töltések közötti területen az óriási mértékben érkező hordalék lerakódik, s emiatt állandóan emelkedik a folyó vízszintje, ami maga után vonja a gátak folyamatos magasítását. Az is ismert, hogy a folyó vízszintje a környező terület térszintje felett van. Végleges és tartós megoldást csak a szlovákok által 1992-ben megépített, vízzáró burkolattal ellátott üzemvíz-csatorna eredményezett. Ennyi nagyon röviden a BNV története, amelyre rányomja bélyegét a tudatlanságból fakadó félreértések és félremagyarázások sorozata. A túlfűtött érzelmekre és előítéletekre építő hangzatos nagy szavak emlegetése, mint a "víz elrablása", a "Dunaszaurusz", továbbá a "nincs kártékonyabb, mint egy vízépítő mérnök" elnyomták a szakemberek hangját, és eredményesen hatottak a közvélemény hamis irányban történő befolyásolására. Az eredmény mérhetetlenül lesújtó: sok-sok milliárd forint esztelen elpocsékolása. Az energiaár napjainkban tapasztalható robbanásszerű emelkedése, a környezetvédelmi szempontok felértékelődése gondolkodásra kellene, hogy késztesse a populista érvekkel félrevezetett emberek sokaságát. A világon mindenütt megindult az érdeklődés a megújuló (szél-, víz-, geotermikus hő-) energia felé, és keresik az utat a szén-, gáz- és olaj-felhasználás egyre szélesebb körű helyettesítésére. Itt lenne az ideje, hogy a magyar közvélemény megismerje a BNV körül dúló politikai csata hátterét, és elfogulatlan tájékoztatást kapjon a múlt eseményeiről, mert csak így lehet józan és értelmes állásfoglalást elvárni. Mérlegelve a vízlépcső-rendszer elmaradásából származó károkat, újra kellene gondolnunk a hágai bíróság ítéletének azt a pontját, amelyben a szerződés eredeti tartalommal való teljesítését ajánlja. Ezzel mind a két szerződő fel jobban járna, és a két ország közötti jószomszédi viszony is rendeződne. Az egyre egységesebbé váló Európában csak egységes elvek szerint működve élhetünk. Ezen belül természetes az, hogy a közlekedési útvonalakat is egységesíteni kell. A tervezett Bős-Nagymaros vízlépcső-rendszernél nincs ésszerűbb koncepció, amely a jelen helyzetben akár csak megközelítőleg is egyenértékű lenne a tervezett megoldással. Befejezéssül idézem egyetemi tanáromat, Mosonyi Emil professzort, aki azt tanította, hogy tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni ostobaság. (A kézirat beérkezett: 2009. április 2-án) FOGARASI LÁSZLÓ aranydiplomás építőmérnök. 1953. óta leginkább a mélyépítő iparban dolgozott. Mérnöki pályája során a 2x40 ezer m 3es gellérthegyi ivóvíz-tároló medence építése volt a legfontosabb szakmai tevékenysége, új, 1970-ig nem használt építéstechnológiai eljárás alkalmazásával. Ugyancsak részt vett 1975-ben a Csepel-sziget és Háros helység közötti Duna-meder alatt átvezető ivóvíz nyomócső-rendszer elkészítésében és a munka kivitelezésében. 1989. óta nyugdíjas. The Gabccíkovo (Bős) - Nagymaros River Dam Project in 2009 Fogarasi, L.
