Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

1. szám - Kalmár János–Petrescu, Iustinian–Vicze Magdolna: Bronzkori Duna-ág a Csepel szigeten

KALMÁR J. - PETRESCU I. - V1CZE M.: Bronzkori Duna-ág a Csepel szigeten 49 5. Archaeológiai adatok A szigetszentmiklósi Ürge-hegyen a Dunától mintegy 1,5 km-re a Dunával nagyjából párhuzamosan futó egykori érrendszer keleti oldalán egy, a középső bronzkorba, azaz a Kr. E. í 800-tól kb. 1500-ig, tartozó umatemetőt tártunk fel. A valamivel több, mint 500 urna- és a néhány csontvázas sír a Vatya kultúra teljes időszakát, azaz a középső bronzkort öleli fel (Bóna 1975). Öt sír a Vatya kultúra ősének és közvetlen elődjének számító Nagyrév kultúra utolsó, kulcsi fázisába tartozik (Bóna 1960). A Csepel-szigetről viszonylag nagy számban ismerünk nagyrévi kultúrába tartozó temetőket és telepeket (Kalicz-Schreiber 1981), de a középső bronzkorba tartozó kontinuus lakosság temetői és telepei jóval kevéssé ismertek (KaliczSchreiber 1995). Az Ürge-hegyen talált és feltárt temető ezen a kutatási egyenetlenségen javít nagymértékben. A temető elhelyezkedése alapján megállapítható, hogy a közelben, valószínűleg a Duna part mentén található kiemelkedésen letelepedett kisebb közösség több száz éven keresztül az Ürge-hegy nevű kisebb dombhátra temetkezett, amelyet a településtől az egykori meder akkor még nedvesebb vizes árka választotta el. Ez a megfigyelés párhuzamba állítható a Dunaújváros-Kosziderpadláson talált telep és a hozzá tartozó Dunaújváros-Duna-dűlő nevű temető nagyon hasonlatos elhelyezkedésével (Vicze 2000; Vicze 2001). A szigetszentmiklósi temető nem csak elhelyezkedésében de belső struktúrájában is tökéletesen illeszkedik az ismert Vatya temetők belső elhelyezkedési rendszerébe. Itt is megtalálhatók a csónak vagy ovális alakú kisebb, azaz szorosabb családi, illetve a nagyobb, azaz a tágabb összetartozást tükröző sírcsoportok (Bóna 1975; Vicze 2003, 155). A régészet szempontjából a temetőt és telepet elválasztó feltöltődött ág pollen vizsgálata két fontos kérdésre a dott választ. Az őskori környezet rekonstrukciója alapján felvázolható az itt élt közösség egykori életterének jellegzetességei. Ugyanakkor megállapítható, hogy amennyiben a bronzkorban víz volt a mederben vagy akár csk egy lápvonulatot képezett, akkor számolnunk kell annak szimbolikus és gyakorlati elválasztó szerepével. 6. Az őskörnyezet rekonstrukciója a pollenvizsgálat alapján A felsorolt spóra- és pollenalakok vizes közegben, feltehetően a Duna lefüződött fattyúágainak egyikében ülepedtek le egy folyóvízi-ártéri összletben. A rétegsor alsó két tagja (4. és 5. minta) időszakosan folyó, vízben lerakódott homokos üledék, amelyben kevés pollen maradt meg. A fölötte lévő agyagos finomhomok a fattyúág végleges lefűzését jelzi, amelybe csak a nagyobb áradások hoztak homokos anyagot az üledékbe. Végül a két, sötét színű réteg azt jelzi, hogy a kapcsolat a folyóval megszűnt, az így keletkezett tóba csak finomszemcsés (a közvetlen közelből bemosódott és légből hulló) üledék került. Az 1. réteg a tó medencéjének a feltöltését jelzi, amelyet a jelenkori talajréteg borít. A víz mélysége végig csekély volt, az üledék jellege nem érte el az anoxikus, savas (tőzeges) állapotot, amely kedvezett volna a vékonyabb exinréteggel fedett pollen (pl. a sásfélék, füvek, fözfélék pollenje) megmaradásának. Az Ürge-hegyi bronzkori leletek az. 1. rétegben helyezkedtek el, tehát akkor, amikor már a fattyúág és a Duna között a kapcsolat teljes mértékben megszűnt. A spóra- és pollenasszociációban két élőhely anyaga keveredik. Az egyik a kis távolságokra szóródott, "nehéz" spóra és pollen, amely a helyszín közvetlen közeléből származik. Itt keveredik a vízigényes, parti vegetáció (páfrányok, mohák, az ártéri erdősáv jellegzetes fajai (éger, mogyoró, gyertyán, nyír, bükk) a szárazságtűrő sztyepp növényeinek a pollenjével (pimpófélék, ernyősök, üröm). A másik a nagyobb távolságról, több tíz km-ről idehordott "könnyű", légzsákokkal rendelkező pollen: a tűlevelűk, fenyőfélék pollenje, amely valószínű, hogy a Budaihegyekből származik. Ezek szerint a bronzkori temető egy időszakosan vízzel borított mélyedés, egy hajdanvolt fattyúág mellett létesült, a sztyeppe peremterületén, nem messze a vízfolyásokat szegélyező erdősávokról, ahol éger, nyír, gyertyán, bükk és mogyoró nőtt, a távoli hegyvidéket pedig a mostanihoz hasonló erdei fenyő borította. A növényzet alapján megállapítható, hogy a klíma általában hűvös és száraz volt, az ún. "mogyoróoptimum" utáni lehűlő időszakban, amely a szubboreális ciklus elejét jellemezte. 7. A Csepel-sziget keletkezése és fejlődése a palinológiai és archeológiai adatok alapján A hidrológiai, földtani, palinológiai és archeológiai adatok ismertében a Csepel-sziget északi részének a kialakulása a következő fázisokban történt: 1. A pleisztocén legvégén, az akkori Duna a Pesti-síkságot kitöltő és Kalocsáig elterülő durvaszemcsés hordalékkúp palástján, állandóan változó irányú meder- (medrekében folyt, mindaddig, míg be nem vágódott, nyugaton a Mezőség peremét képező pannon korú üledékekbe, keleten a durvább (valószínűleg idősebb pleisztocén korú) kavicsrétegbe. 2. Ó-holocén, boreális fázis: A csökkent hozamú, stabilizált medrekből, föleg a magasabb helyzetű Nagy Duna-ágból az áradások során finomabb szemcsés, föleg homokos jellegű üledékek kerültek a két ág közötti kavicsos területre, ahol kaotikus, de nagyjából ÉNy-DK irányú zátonyokat képeztek, közöttük mélyedések, erek, fattyúágak labirintusával 3. Ó-holocén, atlanti fázis. A megnövekedett vízhozam miatt gyakori nagy áradások finomszemcsés, finomhomokos-kőzetlisztes üledéket terítenek szét az egész szigetre és a környező magas ártérre, részben betemetve a zátonyokat és végleg lezárva az ÉNy-DK irányú ereket. A fő meder szigeteit elválasztó csatornákból, a fó mederrel párhuzamos ágakból kialakul egy újabb, ÉK-DNy (É-D) irányú fattyúág- és érrendszer. 4. Üj holocén, szubboreális fázis (bronzkor, Kr.e. III.I. évezred). A vízhozam csökkenésével az ÉK-DNy (É-D) irányú fattyúág és érrendszer részben, vagy teljesen lefííződik, kitöltődik, a szigeten és környezetén sztyepp-jellegű vegetáció, a folyó mentén galéria-erdő, a távolabbi hegyvidéken tűlevelű fás vegetáció telepszik; megkezdődik a területen a földműves jellegű tevékenység.