Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

5. szám - Faludi Gábor–Szádeczky Attila: Az 1956. évi jeges árvíz a Duna magyarországi déli szakaszán (Dokumentumok, visszaemlékezések)

302 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF. 5. SZ. tel kellett magasítani. A művelet sikerült. A magasítást ketten hoztuk össze a zsilipkezelővel, Gyulavári Józseffel. A védekezés során 25 km hosszú árvízvédelmi töltés gátőreinekjelentéseit hallgathattuk a Deák Ferenc zsilip telefonjánál, ahol egy gátőr felesége azt jelentette, hogy a gátkoronán átbukó jégtáblák veszélyeztetik a gátőrházat elsodrással, ami be is következett később". Dr. Wisnovszky Iván "Az 1956-os jeges árvízkor a kisrezéti erdészkerületben az ott tartózkodó tanyahajón - gyűltek össze erdészek, munkások, halászok, akik már nem tudták elhagyni a területet. Híreket róluk nem kapva, az erdőgazdaság központjában az a határozat született, hogy ételt, italt, meleg ruházatot, takarókat kellene oda vinni. De hogyan? Hiszen csak a jéggel elborított erdőn keresztül lehetett odajutni. De mivel? 5 ladik indult el 3-3 fövel. Haladni csak úgy lehetett, hogy az első ladikból kilépett egy személy a jégre, ráhúzta a ladikot és ránehezedve betörte a jeget. Váltott személlyel és ladikkal így haladtunk előre. A kb. 5 km-es utat reggel 9 óra körül indulva, délután 5 órára érkezve tettük meg. Mindenkit egészségesen találtunk. Nagy volt az öröm. Másnap a visszaút már jóval könnyebb volt". Tuzson Tihamér "1956. március 13-án a pörbölyi vasúti töltést átszakította a víz. Különös érdekességként említem meg, hogy éppen ebben az időben érkezett Budapestről a kormányküldöttek egy kocsiból álló motorvonata, és a kíséretükben lévő két sínautó. Közvetlen a vasúti töltés beomlása előtt a motorvonat és az egyik sínautó még szerencsésen átjutott Baja felé, de a második sínautó utasai a vízbe zuhantak. Az utasokat azonnal kimentették". Koszta István "A kecskeméti hadtest-parancsnok március 14-én a hajnali órákban szűk törzsével együtt megjelent a "gátakon", és a helyzet ismerete nélkül "operatív" intézkedések sorozatát adta ki a védekezési munkák továbbvitelét illetően. Ezek az intézkedések bármennyire is jó szándékúak voltak, a valóságban nem egy esetben keresztezték azokat az intézkedéseket, amelyeket részben a vízügyi szervek, részben a mi kis törzsünk korábban már kiadott". Nemes Imre „Baja körzetében a Csepel-szigetinél is nagyobb volt a keveredés. A város utcái az ország minden részéről oda irányított tehergépkocsikkal voltak telve. Munkájukról, eligazításukról azonban gyakran nem akadt, aki gondoskodjék. Hiába ellenőrizte őket a rendőrség: az „ügyesebb" kocsivezetők nappal éjszakai, éjszaka nappali munkájukra, és mindenkor a szükséges pihenőidejükre hivatkozhattak. A Vízügyi Igazgatóság töltésszakaszain illetékes védelemvezetők személye nem volt ismeretes számunkra, kisegítésükre érkezett műszakiak számára sem. A térképek titkosak, és egyébként is hozzáférhetetlenek voltak. A kormánybiztos helyi megbízottja itt is saját törzsén keresztül, annak személyzetével irányított, utasításairól a töltésen vagy tudomást szerezhettünk, vagy nem. Kiszállítottak ugyan minket valahová valamelyik védszakaszra, majd utána máshová de máig sem tudom, ki volt az adott szakaszon a védelem vezetője, ki volt jogosult feladatot adni, s ő maga talán azt sem tudta, kiket küldtek szakaszára A töltésen dolgozó katonák saját parancsnokaiknak engedelmeskedtek, és nem lehetett róluk tudni, van-e egyáltalában kapcsolatuk a vízügyi igazgatással. A déli határhoz közeledve egyes töltésszakaszokon „kék" galléros ÁVH-sokkal is találkozhattunk. Kiképzésükhöz híven kiválóan értettek ahhoz, hogy bárki illetéktelent felengedjenek a töltésre, de csalhatatlanul észrevették, és letakarítani próbáltak minden olyan műszaki szakembert, akinek védekezési feladata volt, vagy lett volna Ilyen körülmények közt találkoztam először későbbi szegedi igazgatómmal, Forgó Lászlóval, helyettesével Balló Bélával, akiknek hangos szóváltással sikerült az államot védő hatalom egy akkon képviselőjét meggyőzniük küldetésükről, s egyúttal a mienkről is, akik éppen oda érkeztünk". Dr. Vágás István "Bajáról a megmentett őzállományt Kékhegyre, a szarvasokat Gödöllőre szállították, védett területre. Csak futólag említem meg, hogy miként a magyar Duna területén mindenütt, ahol robbantottak, bombáztak, úgy Baján is, igen nagy veszteség van a halállományban is. Mikor a víz visszahúzódott a józsefvárosi és kisbudai városrészekről, az apadó terület tele volt döglött halakkal. (...) A kisvadak után a legsúlyosabb veszteség a váddisznó állományt érte. Nemcsak a kocák és számos kismalac pusztult el, de még a legerősebb egyedek is, pedig a kanok végkimerülésig küzdöttek.(...) A rettenetes ár nemcsak gyárakat, üzemeket, raktárakat, laktanyákat, lakóházakat, templomot, paplakot rongált meg, hanem eddig fel nem értékelt, de igen jelentős kárt okozott a lakosságnak ingóságokban: bútorban, ruhaneműben, felszerelési tárgyakban, munkaeszközökben, tüzelőanyagban, télire elraktározott élelemben, gabonában és a takarmányféleségekben is". Koszta István "A zsiliptől az országhatárig teijedő nagyméretű árvízvédelmi töltés átbukás következtében több, mint 20 helyen átszakadt. A Margittasziget nevű, kb. 200 km

2-nyi árteret jelentős mélységű árvíz öntötte el. Ihrig Dénes kormánybiztosi megbízott az árvíz 17 km hosszú lokalizációs vonalának védelmével, Dávod és Hercegszántó mellett. Utasítására azonnal indultam, és utánam küldött 24 teherautó védelmi anyagot. A védelem erősítésére számos műszaki követett. E feladat megoldására azonnal - az utolsó pillanatban - megkezdtem a lokalizációs vonalon három hídnyílás elzárását, amelyek nagy hozammal szállították a kitört Duna kártokozó vizét. Majd éjjel zseblámpával végiggyalogoltam a 17 km hosszú lokalizációs vonalat, és letelepedtem Dávodon egy öreg házban. Ez volt a védelem központja Március 20-a táján kaptam értesítést, hogy Jugoszláviában egy töltésszakadás következtében kitört az árvíz, és az elöntés hazánk irányában terjed, a "láncos kutya" (Tito marsall) határán keresztül. A feladat megoldásában többen vettünk részt irányítóként, hiszen 12 óra alatt kellett elkészíteni egy új lokalizációs töltésszakaszt 700 m hosszon egy földút mentén, aminek mintegy 2 m magas vizet kellett az elöntésben megállítania A munkát sikerrel tejesítettük Tarczy Sándorral és Lenkei Tiborral karöltve. A műveletet egy kotrógéppel és 1500 m hosszú szekérlánc folyamatos mozgatásával oldottuk meg, négy földzsáksoros nyúlgát kiépítésével. A lokalizációs vonal védelme során nem használhattunk műanyag fóliát, mert akkor a fólia ismeretlen volt hazánkban. Helyette igen hasznos védelmi eszköz volt a rőzse, amelyből „szőnyeget" készítettünk, és kövekkel terhelve el tudtunk zárni 2 m széles hídnyílást is, amelyen keresztül 3050 cm mély víz ömlött a mentett oldalra. Nyomasztó emlékem volt az a 17 km-es éjjeli helyzetfeltáró bejárás, amelyet a margittaszigeti elöntés második éjjelén tettem a lokalizációs vonalon. A süket csendben kb. negyedóránként távoli robajt hozott az elöntött víz jeges tükre, ami egy-egy lakóépület vagy gazdasági melléképület összeomlásának zaja volt, Akkor éjjel több száz épület omlott öszsze, amelyeknek lakóit később a fákról szedték össze a mentést végző utászkatonák. (...) Megrázó élmény volt a hercegszántói lokalizációs töltés építése előtt három vályog tanyaépület lakóival közölni hajnalban, hogy költözzenek ki a házakból, mert elöntés közeleg s 10-12 óra között össze fog dőlni a házuk. Nem hitték el a közlést. Majd gördülő vízhul-