Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

5. szám - Faludi Gábor–Szádeczky Attila: Az 1956. évi jeges árvíz a Duna magyarországi déli szakaszán (Dokumentumok, visszaemlékezések)

Az 1956. évi leges árvíz a Dunán 299 hogy az árvízvédekezés egységes irányítása elengedhetetlen: a töltésen nem parancsolhat mindenki. Ha legalább befejezhettük és teljessé tehettük volna a Csepel szigeti munkáinkat! Az árvízi fenyegetés ottani enyhültével a töltésmagasításokat félbehagyatva előbb a védekező erőket irányították Baja körzetébe, s nem sokkal utána a mi önállósult műszaki "harccsoport"-unkat is". Dr. Vágás István "A Duna Kárpát medencei szakaszán az 1956. év rendkívül hideg februáijában igen vaskos álló jégtakaró alakult ki. A Duna Solt és Dunaföldvár közötti sokpilléres hídján az álló jég ellenállt a víz sodrásának, és a felül zajlásnak indult jég a hajózó főmeder szinte teljes keresztmetszetét torlasszal zárta el. A csekély méretű solti mellékág a Dunának a kb. középvízi hozamát igen nagy vízszállító sebességgel emésztette, miközben a torlasz feletti vízállás igen gyorsan a mértékadó árvízszint fölé duzzasztotta a Duna vizét. A torlasz által keltett árvízszint emelkedése kezdeti szakaszban meghaladta a 10 cm-t óránként, ami dunai viszonyok között rendkívüli veszélyt jelent. A torlasz okozta kár elhárításában számos problémát kellett megoldani. Ezek egyike a volt Solti Duna mellékágán rohanó víz elmosása ellen megvédeni a híd parti pilléreit. Ezt kőszekrényes védelemmel sikerült megoldani. A torlasz miatt keletkezett jeges Duna-víz a tassi zsilipnél már meghaladta a torkolati osztósziget felszínét, és csupán 30 cm-re megközelítette az árvíz védelmi fal magasságát. Sajnos a betonfal egyik sarkánál kiszakadt a talaj, és a védelmi műveket órákon belül tönkretette a jeges árvíz, ami a Ráckevei Duna alsó torkolati végénél 3 m-rel magasabb volt a szabályozott torkolati vízszintnél. Odaérkezésemet követően hiába kíséreltük meg az árvízvédelmi fal mentését, felvonulási korlátok miatt. Ugyanis az osztósziget egyik oldalán állt a hajózsilip, a másikon pedig a törpe vízerőmű és a leeresztő zsilip, így a sziget géppel megközelíthetetlen volt. A Ráckevei Dunaág vastag jégtakarója a hajós felvonulást lehetetlenné tette. Megjegyzem, 1956-ban csak segédhajók törhették a jeget hazánkban, mert akkor még nem létezett a jégtörő hajó flottilla Magyarországon. A solti hídnál a hatalmas jégtorlaszt utász - tüzérségi - és légi robbantásokkal is csak kevéssé rongálták, mert a híd biztonságára is ügyelni kellett. A megoldást a légkör átmeneti melegedése és a felduzzadt Dunavíz hatalmas nyomása jelentette, mert az elsodorta a torlaszt. Felmerült a híd felrobbantásának a gondolata is, de azt elvetették. A tassi vízerőmű és a leeresztő zsilip tönkrement. Az erőművet nem építették ujjá. A leeresztő zsilipet, egyesítve a hajózsilip felső kapujával, süllyeszthető szegmens kapu építésével pótolták Az újabb jeges árvíz ellem védekezésül új, megemelt alsó hajózsilip kaput építettek". Dr. Wisnovszky Iván "A dunaföldvári híd közelében és a környező gátak mentén ezerszámra volt széthányva különböző típusú harckocsiakna és százszámra álltak önzetlenül a robbanóanyagos ládák, gyújtószerek. A teljes káosz képe fogadott mindenütt, amíg Bajára megérkeztünk. Az egyetlen megnyugtató tény az volt, hogy tisztjeink és katonáink mindenütt fáradhatatlanul serénykedtek, dolgoztak. (...) A vízügyi mérnökök egybehangzó feltételezése az volt, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy Baja, Baja déli térsége, valamint a Mohácsi-sziget egy része víz alá kerülhet". Nemesimre "A riadóparancsot éjfél körül adták ki a laktanyában, rövidesen indultunk Soltra. Én a műszakiaknál voltam szakaszvezető: Megérkezésünkkor leginkább a hatalmas tömeg, és a víz nagysága volt lenyűgöző. Rengeteg ember nyüzsgött hangya módjára, az ország minden területéről jött a segítség. Teherautók, homokzsákok és homokzsákok mindenütt. A lakosságot a veszélyeztetett területről addigra már evakuálták, az embereket az iskolában, kultúrházban és más nagyobb épületekben szállásolták el. Pánikhangulat nem érződött, az embereken inkább a beletörődés látszott. A mi feladatunk a jószágok és az értéktárgyak mentése volt. Szigorú parancs volt érvényben: aki a mentett holmikhoz "hozzányúl" hadbíróságon felel. Úgy értesültünk, hogy Solt fölött "jégdugó" keletkezett, amit fel kellett robbantani Számomra a legemlékezetesebb képek a jégtáblákon sodródó kis állatok voltak: nyulakat, kakasokat, baromfikat láttam kétségbe esve rohangálni reménytelen helyzetben a biztos pusztulásba. Sok állat értelmetlen szenvedését és kimúlását láttuk: a legrosszabb érzés a bénító tehetetlenség. (...) A mentés Solton szervezetten zajlott, s az ellátásra sem panaszkodhattunk. Folyamatos váltásban dolgoztunk. Legszívesebben mégis a forró teára emlékszem. Kétféle tea volt: rumos és citromos. így utólag visszagondolva talán a citromost is megkóstolhattuk volna!" Bari József „Az árvíz időszakában Kecskeméten a Mezőker vállalatnál álltam alkalmazásban, s a hét végi hazautazásnál a Szentháromság téren - az akkori autóbusz pályaudvaron láttam, hogy a tér tömve van tehergépjárművekkel és emberekkel. Több katonai járművön pontonok, motorcsónakok és egyéb vízi járművek voltak láthatók Ekkor értesültem arról, hogy a befagyott Duna-szakaszon súlyos árvízveszélyre kell számítani. Siettem haza lakásunkra Bajcsy-Zsilinszky út 38. sz. alá, ami egyébként a körtöltés mellett épült. Itt laktunk feleségem szüleivel egy házban és szüleim - ugyancsak tősgyökeres szentjánosiak - a Malomrév u. 13. sz. alatt. Itthon már minden össze volt csomagolva, szállításra készen, mert el volt rendelve a városrész azonnali kiköltöztetése, amelyhez az általam a téren látott honvédségi és vállalati tehergépkocsik nyújtottak segítséget. Összes bútorunkat, egyéb ingóságainkat a MEZŐKER itteni kirendeltségének gépkocsijaival és dolgozói segítségével a kirendeltség raktárába szállítottuk és ott is laktunk a visszaköltözésig. Szüleimet ingóságaikkal együtt a szentistváni rokonokhoz helyeztük el, ők is ott vészelték át az időt a visszaköltözésig" Kránicz Mihály "Március 10-én szombaton megkezdődött a város közvetlen védelme. A Nagy-Pandurszigetre körös-körül belépett a víz a nyári gátakon. Ezen a napon erős hófúvás volt, a víz egyre nőtt, az álló jeget minden bombázás, robbantás ellenére sem sikerült megindítani. Súlyosan veszélyeztetett pontok voltak a Hajógyár, Gázgyár, Transzformátor-ház, a Gyapjúszövő-gyár, a Nádgyár, Vágóhíd, Tüzép nagytelepe, a Terménytároló nagyraktár és az egész szentjánosi városnegyed, az ÁFORT benzin és olajraktárral, valamint Műszaki- és Légvédelmi laktanyával együtt. Március 11-én, vasárnap délelőtt-délután még mindenütt sikerrel folyt a védekezés. (. . .) A jég hatalmas rögökbe tornyosulva állt a Dunán, Dunaföldvártól Gombosig, mint egy egységes, megmozdíthatatlan torlasz. Egész nap fagypont alatt volt a higany. Goromba, hideg szél fújt. A víz nőttön-nőtt" Koszta István "A vagyontárgyaink biztonságba helyezése után kapcsolódtam be a városrészünket körülvevő védgátakon a védekezés munkálataiba A Vajas soron és a Sugovica soron húzódó védőtöltéseken folyt nagy erővel a munka, amiben a helybeli lakosok - szentjánosiak lévén, már évtizedek óta ismerték a jeges Dunát és több alkalommal védték meg otthonaikat az árvíztől - de itt voltak a posztógyári munkások belvárosi lakosok diákok is. A munka a gát megerősítésén és homokzsákokkal nyúlgát emelésével a gát megmagasításán