Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
3. szám - Andó Mihály: A Felső-Tisza vízrendszer hidrogeográfiai adottságai
136 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF. 3. SZ. így a Tisza őszi (október) árhullámait a Szamos (Somes) nagyvizei rendszerint nem okoznak áradást. A vízgyűjtő 15.882 km 2, a folyóhossza 1.696 km egy területre eső folyóhossz 7,80 km/km 2' A Bodrog vízgyűjtő területe kb. megegyezik a Felső-Tisza vízgyűjtőjével (13.579 km 2). A Bodrog az ÉszakkeletiKárpátok nyugati tájainak vizeit vezeti le. Mivel pedig a csapadék mennyisége már a Máramarosi-havasokban csökken nyugati irányban, ez a csökkenés a Bodrog vízgyűjtőjén is folytatódik, s így a folyó jóval kevesebb vizet szállít, mint a Felső-Tisza. Csak a keleti forrásfolyók, a Latorca (Latorica) és az Ung (Uzs) szakaszán haladja meg az átlagos évi esőmennyiség az 1000 mm-t. A Labore (Laborec) forrásvidékén a vízválasztónál csak 800 mm körül van. A nyugati forrásfolyók, a Tapoly (Topla), és Ondava eredete körül pedig már csak a 700 mm-t éri el. A Latorca (Latorica) és az Ung (Uzs) vidékén is megfigyelhetjük, hogy a legtöbb csapadék nem a Kárpátok fogerincén hull, hanem az előtte délnyugaton húzódó Szinyák vidékén. A Bodrog vízgyűjtőterületének keleti fele még ugyanazon okokból nyeri bőséges csapadékát, mint a Felső-Tisza vidéke, csak kissé kevesebb a csapadékmennyiség. Ebben talán annak van része, hogy a Kárpátok gerincmagassága is nyugat felé csökken, tehát a keresztülhaladó légtömegek lehűlése, és vízpáraleadása is kisebb. Az Ondava, Tapoly (Topla) felső szakasza mentén a helyzet már más, ez a terület már kiesik a délnyugat felől előretörő légáramlatok útjából, innen érthető az aránylag csekély csapadékmennyiség, viszont az alacsony gerincmagasság következtében itt már az északnyugati, északias légáramlatok is szerepet játszanak a csapadék keletkezésében. 7. ábra. A potenciális evapo-transzspiráció (lehetséges párolgás) sokévi átlaga IV. A vízgyűjtő felszínmorfológiai arculata és vízrendszerének lefolyási viszonyai A Felső-Tisza vidék vízrendszerének egyes magasabb hegységeit a kréta időszaktól mindmáig nem borította tenger, más részei a harmadkor folyamán, de legkésőbb annak végén kerültek szárazra A külső erők felszínalakítását hoszszú idő alatt többször is módosították kéregmozgások és az éghajlat változásai. A hegyvidéken gyakoriak függőleges kéregmozgások a megnövekedett esésű folyók, vagy azoknak bizonyos szakaszai ismételten bevágódhattak völgysíkjukba s így völgyeikben lépcsősen ismétlődnek az egymásba vágódott teraszok főleg a nagyobb folyók völgye teraszos. Hasonló eredményre vezettek a pleisztocén idők éghajlat-ingadozásai, a hűvös-száraz jégkorszakok és a nedvesebb-melegebb mterglaciális korszak váltakozásai is, a vízmennyiség vagy törmelék változásai révén. Az egyetemes emelkedés volt egyebek között az oka a harmadkori medencéket borító tenger elzáródásának, kiédesülésének, majd megszűnésének. Az összetöredezés és az így keletkező viszonylagos magasságkülönbségek pedig a folyók esését, ezen át munkaképességét és így felszín-alakító tevékenységét módosították, aminek a teraszok látható jelei. Az ÉK-i Kárpátok folyói a pliocén korszaktól napjainkig a bevágódásuk során 6 teraszt alakítottak ki A teraszok a folyó völgyekben nem alkotnak összefüggő alakzatot, sőt a folyó eróziója az idősebb teraszokat eltüntette. Ahol a folyó medervonalán völgyszűkület van, ott csak a legfiatalabb teraszok foszlányai maradtak meg. A teraszok korát pontosan megállapítani igen nehéz. Ahol a Tisza völgye kiszélesedik, ott jobban megmaradtak a teraszok roncsai. így jellegzetes teraszképződés játszódott le a Máramarosi-medencében is. E medencerész valóságos szűrő szerepét játszotta. A magasabb hegyvidéki részekről lerohanó Tisza és mellékfolyói a medence területére érve itt torpannak meg legelőször és ennek következtében Tisza zátonyos, kezdő alsószakasz jellegűvé lesz, s jelentős hordalékát ma is és a múltban is lerakta. Az I. sz. terasz a Tisza vízszintje felett 2,25 m magasságban van. Ez a legfiatalabb terasz a Máramarosi medencében gyakran fordul elő szép kifejlődésben. A terasz kavicsanyaga tisztán a "flis"-hez tartozó kavicsanyagból áll. A II. sz. terasz a jégkori teraszok között a legfiatalabb, erőteljes, jól fejlett terasz, a felső szakaszon leggyakrabban előforduló teraszok közé tartozik. A Tisza vízszintje felett 610 m magasságban van. Anyaga kavics, mindig lazán áll a cementező anyag hiánya miatt, konglomerátosodást sehol sem lehet látni. A III. sz. terasz a középfokú teraszok közül a leggyakoribb előfordulású. A Tisza vízszintje felett 14-16 m magas. Morfológiai formájában jó megtartású és kavicsanyaga is egészen üde, mállott részek nincsenek benne. A terasz felkapcsolódása a jégkorszak középső szakaszában történhetett. A IV. sz. terasz darabjai elég gyéren fordulnak elő, de mégis elegendő mennyiségben ahhoz, hogy a maradványokat összefüggő teraszrendszerbe lehessen összefoglalni. A Tisza vízszintje felett 50-55 m magasságban van. Ez a legidősebb jégkori terasz meglehetősen ép, mállott szemű darabokat alig lehet benne találni. Az V. sz. terasz már az idősebb, pliocén kori teraszmaradványok közé tartozik. A Tisza vízszintje felett 75-80 mm magasságban van. Ez az utolsó olyan terasz, amelyet a maradványok alapján még összefüggő terraszszintbe lehet öszszekapcsolni. Kavicsos kőzetanyagán már meglátszik az idő pusztítása- A kavicsszemek egyes elegyrészeit a mállás már erősebben kikezdte. A VI. sz. terasz az V. sz. terasz felett feltűnően jól szembeötlő formájú szintek, ezeket egymással kapcsolatba hozni azonban kockázatos. A Tisza teraszaihoz hasonlóan a betorkoló mellékfolyókon is fellelhetők az előbb felsorolt teraszok. Különösen a Tarac folyó völgyében találhatók meg izolált darabokban.
