Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
3. szám - Andó Mihály: A Felső-Tisza vízrendszer hidrogeográfiai adottságai
ANDÓ M.: A Fel s6-Tisza vi zi endszer hidrogeográfiai adottságai 135 úgy következik be, hogy március elején az alföldi területek hava olvad meg, március végén és április elején a hegyvidéké Áprilisban tovább csak a magas csúcsokon és a hideg fekvésű mélyedésekben marad meg hó, de csak csekély mennyiségben. A Felső-Tiszáról évenként három fontos árhullám indulni el; az első a hóolvadásből származó, amely ritkán ér el kivételes magasságot és inkább több apróbb árhullám ismétlődéséből áll. A második a tavaszvégi-nyáreleji „zöldár", amely különösen akkor jelentős, ha a víz a téli árvizekből származó mederteltséget talál a folyóban. A harmadik az őszi árhullám, amely csak nagyobb őszi esőzéseknél méltó említésre, de akkor is inkább a Tisza északi, jobb parti mellékvizeinél. A felsorolt árhullámok nem jelentkeznek minden évben. Gyakran el is maradhatnak A Felső-Tisza három árvízhulláma közül a Középső-Tiszán már csak a tavaszi és nyári árvizek jelentősek, s ezek a mellékfolyók árvizei miatt tekintélyesen elnyúlnak, s a kisvíz és az árvíz vízmennyisége között folyton csökken a különbség. Vásárosnaménynál a Szamos torkolata alatt a legkisebb víz mennyisége (sokévi átlag) 38 m 3's, a legnagyobb vízé 3300 m 3 s, tehát a kisvíznek 8 7 szerese. Itt még a Tisza és a Szamos együttes megjelenése következtében az árhullám csillapodás nem érezhető, de Tokaj alatt a kisvíz 54 m'/s, a nagyvíz 4000 m 3/s, tehát a kisvíznek 74-szerese. A vízgyűjtő lefolyási értéknagyságai nagy mértékben függnek a vízgyűjtők felszíni domborzat adott talajaitól (lejtőszög, kitettség, vízáteresztőképesség, növényzetboritottság stb ). A vízfolyás sűrűségre és a felszíni erózió dinamikájára (völgyfejlettségére) ható egyik leglényegesebb tényező a táj reliefenergiája, amely elsősorban azon keresztül érezteti vízrendszen hatását, hogy minél magasabb értékű, vagyis minél tagoltabb és meredekebb lejtőkből áll a domborzat, annál sűrűbb és fejlettebb vízhálózat alakul ki rajta. A Kárpátok hegyláncai erőteljes és sokoldalú hatást fejtenek ki a légköri mozgások alakulására. Az 1500-2000 m magasságú domborzati viszonyok valóságok akadályt jelentenek az erre haladó légtömegek számára. A hegyvonulatok jelentősen módosítják a ciklonok haladásának irányát, természetes fejlődésüket is. Az átvonuló ciklonok a gerincek felett haladva gyakran szétválnak, majd ismét összegyülekeznek nyugodtabb övezetekben. Az emelkedő pályára kényszerülő légtömegeken belül erőteljesen fellép az a adiabatikus lehűlés, amely a hegyvidéken még azon légtömegek esetében is, melyek az Alföld felett teljes inaktívak s száraznak bizonyultak, csapadék-tevékenység kialakulását eredményezi. A Kárpátok gerince a leggyakrabban Ny-és DNy-felől jövő páradús légáramlatokat fogja fel, minek következtében ezen felhők páratartalmának egy része a Tisza jobbpartjába torkolló mellékfolyók; a Tarac (Teresva), a Talabor (Tereblja), a Nagyág (Rika) és a Borzsa (Borzsova) vízgyűjtőire hull le. Noha a csapadék keletkezésében, a különböző irányból jött esőfrontoknak is szerepük van, a légáramlatok fö irányának azonban mégis meghatározó jelentősége van a csapadékmennyiség évi összegében. Egyébként a csapadék éves átlaga a Szvidovec déli lejtőjén, a Sopurka-patak völgyében én el az évi legmagasabb; 1720 mm-es értéket, de mértek itt már 2432 mm-t is. A Tisza jobb parti mellékvizeinek forrásvidékén az éves csapadék mennyisége 1200-1400 mm. A Felső-Tisza vízgyűjtőjének mintegy 60 %-a kap 1000 mm-t meghaladó csapadékot. Csak egészen kis területen, az Iza völgyének egy darabján marad 700 mm alatt, míg 600 mm-nél kevesebb csapadékot egy állomás mutat. Nyugat felé a csapadékmennyiség lassan csökken. így a Taracvölgy legcsapadékosabb helyén, Királymezőn (Uszty Csorna) még meghaladja az évi átlagos összeg az 1400 mmt, a Talabor völgyében már alatta marad (Erzsébetliget 1356 mm) A Nagyág (Rika) völgyében már csak 1250 mm körüli (Berezna 1253 mm), a Borzsa völgyében is ezen érték körül van (Rika 1290 mm) A legcsapadékosabb területtől keletre a csapadék összege rohamosan csökken. Alig 10 kilométerrel keletre, a FeketeTisza völgyében már 1100 mm alatt van az évi mennyiség, sőt Kőrösmező környékén már a 900 mm-t sem éri el az évi csapadékösszeg. Ez a terület, amely az említett csapadékos Szvidovec esőárnyékában fekszik, a Máramarosi-havasok legszárazabb vidéke. Hasonlóan kevés csapadékot csak délen, a Máramarosi-medence alacsonyfekvésű területein találunk, valamint a Visó (Viseu) és az Iza (Iza) völgyében A Huszti-kaputól nyugatra a csapadékmennyiség egyenletesen és elég gyorsan csökken 1000 mm-ről 600 mm-ig, ezt az értéket körülbelül a Szamos torkolatánál éri el. Csapadékosabb vidékről csak a Borzsa és Túr hoznak még jelentősebb vizet. A Borzsa felső folyása a Máramarosi-havasok csapadékos vidékén van míg a Túr az Avas hegység délnyugati lejtőjén ered, ahol még szintén meghaladhatja a csapadék az 1000 mm-t. Az évi csapadékmennyiség eloszlását a terület orográfiai tagozódásával magyarázhatjuk, a Kárpátok íve északnyugatról délkelet felé húzódik. A csapadékot hozó légáramlatok viszont a Kárpát-medencébe többnyire délnyugat, vagy nyugat felől érkezve, az Erdélyt nyugat felől övező határhegység akadálya következtében északkelet felé kanyarodva kénytelenek a hegyek előtt feltorlódni, majd felemelkedve, páratartalmuk egy részét a dinamikus lehűlés következtében leadják. A csapadékképződést még elősegíti a csatornahatás is, a terület északkelet felé általában szűkül, itt találjuk nemcsak a Tisza-völgy, hanem az egész Kárpát-medence legcsapadékosabb területét A csapadékmennyiség növekedése már hazánk területén a hegység szélétől 60-80 km távolságban megfigyelhető. Természetesen a hegységek délkeleti lejtői kapják a legtöbb csapadékot, ezért sok már a csapadék az Avas, Kőhát délnyugati lejtőjén. Mögötte a Máramarosi-havasokban nagy ütemben megindul a levegő felemelkedése, mert alacsonyabban fekvő oldalkijáró nincsen, így itt még a megelőző hegyvonulatnál is több a csapadék A Gutinhegység (M Gutinului) szélámyékában fekvő Máramarosimedence természetesen szárazabb de esőtlen a legmagasabb gerinc mögött a Fekete-Tisza forrásvidéke is. A Szamos (Somes) vízgyűjtő rendszere alacsonyabb és jóval nagyobb, mint a Felső-Tiszáé. A térség legnagyobb része alacsony- és középmagasságú hegyvidék, amit harmadkon agyagos, márgás-rétegek borítanak, s így a hegyek lejtése sem olyan meredek, mint a tiszai vízrendszerben. A vízgyűjtő a Radnai-havasok (Muntii Rodnei) déli lejtőjéről, a Kelemen-havasok (M. Calimani) északi oldaláról és a Gyalui-havasok (M. Gilaului) keleti feléből kap magasabbról vizet, alsóbb folyásán a Cibles,(Cibles) Gutin (M. Gutinului) délnyugati lejtőinek és a (Szatmári) Bükk vízfolyásait is levezeti, vízterülete alacsonyabban fekszik, mint a Felső-Tiszáé, s ez már részben magyarázatát adja annak, hogy miért marad el a Szamos vízmennyisége a Felső-Tisza mögött a másfélszer nagyobb vízgyűjtőterülete ellenére is. Általában itt a csapadék is kevesebb, mint a Felső-Tisza rendszerében (6-700 mm). A folyó tavaszi és nyán áradásai rendszennt a Tiszáéval egyszerre jelentkeznek, ősszel azonban az Erdélyi-medencében ritkán fordul elő nagyobb eső, és
