Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

5-6. szám - XLI. Hidrobiológus Napok: "Vízi ökoszisztémák (taxonómia, biodíverzitás, biomonitorozás, élőhelyek frakmentációja, inváziós fajok biológiája)" Tihany, 1999 október 6-8.

303 A ponto-kaszpikus gébfélék (Gobiidae) terjedése a Közép-Duna térségében Guti Gábor MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás, 2131. Göd, Jávorka u. 14. Kivonat: A Kárpát-medencében eddig 6 ponto-kaszpikus eredetű gébfaj megjelenéséről és teijeszkedéséről van tudomásunk. A tarka gébet (Proterorhinus marmoratus) a 19. század utolsó harmadában a Közép-Duna mentén, számos vízterületen megtalálták, s napjainkra a Fekete-tengertől több mmt 2000 km távolságra jutott el a Felső Dunán A 20. században elteijedt fajjá vált a folyami géb (Neogobius fluviatilis) és a békafejű géb (N. kessleri) is, továbbá felbukkant a N. gymnotrachelus, a Benthophilus stellatus és a iV. syrman az elmúlt évtizedben A Közép-Duna térségének ponto-kaszpikus eredetű gébfaunájának alakulását elemezve összefoglaltuk a gébek szétterjedésének feltételezhető tényezőit Kulcssz.: Gobiidae, Proterorhinus marmoratus, Neogobius fluviatilis, Neogobius kessleri, Neogobius syrman, faunisztika, szétteijedés, Duna 1. Bevezetés A közelmúltban a ponto-kaszpikus elteijedésű gébfélék (Gobiidae) számos fajának határozott észak-nyugati írányú teijeszkedése volt megfigyelhető Közép-Kelet-Európában. A halak teijedésének egyik útvonala a Dnyeper, illetve Dnyeper-Bug csatorna, ami közvetlen összeköttetést jelent a Fekete- és a Balti-tenger medencéje között. Ezen az úton juthatott el a Neogobius melanostomus és a N. gymnotrachelus a Visztula vízrendszerébe, ahol felbukkanásukat az 1980-as, illetve az 1990-es években észlelték (Skóra és Stolarski 1994, Danilkiewicz 1996). A ponto-kaszpikus faunaelemek nyugati irányú teijedésének másik alapvető útvonala a Duna vízrendszere. A dévényi sziklakaputól a Vaskapuig terjedő 940 km hosszú KözépDunán és mellékvizeiben eddig 6 ponto-kaszpikus gébfaj előfordulásáról, illetve terjedéséről van tudomásunk. Egyes szerzők feltételezik, hogy a ponto-kaszpikus gébek természetes terjeszkedéssel jutottak el a Közép-Duna térségébe (Bíró, 1971; 1972; Harka, 1997), mások véleménye szerint viszont a gébek részben behurcolás, azaz passzív terjedés következtében jelentek meg a Vaskapu feletti Duna-szakaszon (Holcik, 1991; Ähnelt és társai, 1998). A Kárpát-medence ponto-kaszpikus eredetű gébfaunájának alakulását elemezve, a gébek dunai terjeszkedésének tényezőire vonatkozó következtetéseket foglaltuk össze tanulmányunkban. 2. A közép-dunai vízrendszer ponto-kaszpikus gébfaunája A tarka géb (Proterorhinus marmoratus) eredeti elterjedési területe a Kaszpi-tó és a Fekete-tenger partvidéke, továbbá a Fekete-tengerbe északi és nyugati irányból torkolló folyók alsó szakasza (Lelek, 1987). A Közép-Dunán 1872-ben észlelték először Budapestnél (

Kreisch, 1872), és nem sokkal később a Morvából is előkerült (Koelbel, 1874). A következő évtizedekben egyre több vízterületen igazolódott jelenléte (Herman, 1887; Vutskits, 1918; Hankó, 1931; Sterbetz, 1958). Napjainkra eljutott a Duna németországi szakaszáig és a leggyakoribb gébfélének tekinthetjük a Közép-Duna térségében (Harka, 1988; 1990; 1997; Waidbacher és tsai 1991, Ahnell éstsai, 1998). A békafejű géb (Neogobius kessleri) közönséges a Kaszpi-tóban, valamint a Fekete-tenger északi és nyugati partvidéke mentén, továbbá az oda torkolló folyók alsó szakaszán (Miller, 1986). Az Alsó-Dunán egészen a Vaskapuig megtalálható (Oliva, 1960; Bänärescu, 1964; Ahnelt és tsai, 1998) Közép-dunai megjelenését a 20. század elején Ó-Palánkánál (1295 fkm - Mohács alatt alig 150 km-re!) mutatták ki (Vutskits, 1911). Drenski 1948ban (Oliva, 1960 után idézve) részletes adatok ismertetése nélkül utalt egy Bécs környéki felbukkanásra rs, amit egyéb szakirodalmi adatok nem támasztottak alá. Azt követően évtizedekig nem jelezték jelenlétét a Közép-Duna térségében, míg az 1970-es években újabb példányok kerültek elő a Tisza és a Száva torkolati tájékán (Ristic, 1977 - Ähnelt és tsai, 1998 után idézve). Az 1990-es évek második felében a vaskapui duzzasztótól Bécsig terjedő, csaknem 1000 km hosszú folyószakaszon, tehát a teljes Közép-Dunán viszonylag rövid időszakon belül a faj tömeges megjelenését észlelték (Jankovic, 1996; Zweimiiller és tsai, 1996; Erős és Guti, 1997; Molnár és Baska, 1998; Ähnelt és tsai, 1998). A folyami géb (N. fluviatilis) eredeti előfordulási területe a Fekete-tenger partvidéke, és a Fekete-tenger medencéjének folyói (Oliva, 1960), továbbá a Kaszpi-tó (Miller, 1986). A Közép-Duna térségében orsovai előfordulására találunk utalást először (Bänärescu, 1964), majd 1970-ben váratlanul a Balatonban mutatták ki (Bíró 1971, 1972). A Duna magyarországi szakaszáról 1984ben került elő (Pintér, 1989) s napjainkig csak Paks alatt bizonyított az elterjedése. Az 1990-es években a Zalában és a Tiszában is igazolódott jelenléte (Harka, 1993, 1997). A Közép-Duna alsó szakaszán, a vaskapui vízlépcső tározójában tömeges gyakoriságú (Bänärescu, 1995). Az 1990-es években a vaskapui vízlépcső tározójából került elő a N. gymnotrachelus (Hegedis és társai, 1991; Jankovic, 1996) és a Benthophilus stel

latus (Ahnelt és tsai, 1998). Mindkét faj megtalálható a Fekete-tengerben és a Kaszpi-tóban, valamint az oda ömlő folyók alsó szakaszán. Alsó-dunai előfordulásuk korábban is ismert volt (Bänärescu, 1964). A N. syrman a közelmúltban gyarapította a KözépDuna térségében ismert ponto-kaszpikus gébek listáját. A Duna bajai szakaszán gyűjtöttük egy példányát 1997-ben (Guti, 1999). A faj eredeti elterjedési területe szintén a Kaszpi-tó, valamint a Fekete-tenger északnyugati szegélyzónája, és az oda ömlő folyók torkolatvidéke (Miller, 1986). A Duna deltájánál elsősorban a Razelm-tórendszerben fordul elő (Bänärescu, 1964), és korábban a folyó alsó, mintegy 150 km-es szakaszán jelezték elterjedését (Terofal, 7984). 3. A gébek szétterjedését befolyásoló tényezők A ponto-kaszpikus halfajok egy jelentős része feltehetően a Tethys, illetve az abból lefuzödő Paratethys-tenger faunájából származik. Erre utal például, hogy Európa ten-