Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

4. szám - Deák Antal András: Két nemzet büszkesége: Mikoviny Sámuel (1700–1750)

266 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2000. 80. ÉVF. 4. SZ. Iskolái Egész életútjára meghatározó volt édesapja foglalkozása: evangélikus lelkész volt, akár csak Bél Mátyás, aki 1708-1714-ig Besztercebányán tanított. A fiatal Mikovinyt, akinek mostohaanyja Besztercebánya környéki faluból származott, ily módon Bél is taníthatta, annál is inkább, mert édesapját 1712-ben a Besztercebányától nem messze fekvő Rózsahegyre hívták meg lelkésznek. Bél segítő és oltalmazó kezét később érezni lehet Mikoviny felett Amikor 1721. júniusában a Nürnberg melletti Altdorfba ment, hogy „az isteni matematika " tudományát tanulja, zsebében ott lapult Bél Mátyás ajánlólevele, amelyben barátai figyelmébe és pártfogásába ajánlotta a tehetséges ifjút, aki az egyetemen annyira megszerette a matematikai stúdiumok kimeríthetetlcnül gazdag világát, hogy először semmi mást nem akart, és semmi sem volt számára fontosabb, mint annak egyes területeivel közelebbi ismeretséget kötni...(Epistóla) Nagy kedvvel látogatta J. H. Müller (1661-1731) előadásait és az egyetem csillagászati obszervatóriumát: megismerte és megkedvelte az asztronómiát. Altdorf után 1722. augusztusától a híres nürnbergi rézmetszőnél, J. G Puschnemél, aki Bél Prodromus-a számára Szepes vidékének térképét metszette, rézmetszést tanult - „hogy egy-egy szép rajzot tudjon alkotni" - miközben P. C Monatli könyvkereskedőnél lakott. Úgy tűnik, hogy a lakbért rajzokkal váltotta meg Mikoviny. Amikor ugyanis 1723-ban Monath egy Nümbergische Prospekte (Nürnbergi látképek) című könyvet adott ki, amelynek 37 Nürnberg nevezetesebb épületeit, látnivalóit ábrázoló képe közül 11 alatt,.készítette Mikoviny" olvasható. 1730-ban ezek a metszetek a nürnbergi tudósokat és művészeket bemutatató vaskos könyv mellékleteként is megjelentek

5! Nem csekély elismerés ez Mikoviny művészi tehetségének, hiszen Európának legkiválóbb művészeti központjában méretteten meg, ahol húsz évvel korábban L. F. Marsiglinak a csodálatosan szépen és gazdagon illusztrált „Danubius PannonicoMysicus"-át is készítették

0 1723-ban egy évig a jénai egyetemen tanult, majd 1724-ben tanulmányúton volt valamerre Európában - csak sejteni lehet, hogy az olasz származású, a császár szolgálatában dolgozó Marinonival ekkor ismerkedett meg. 1725-ben tért vissza Magyarországra. Bél támogatásával Pozsonyban telepedett le, ahol a vármegye mérnöke lett. Ettől kezdve életútját munkája határozta meg, Az árvízvédekező 1725-ben Pozsony vármegye mérnökeként kezdte meg kenyérkereső munkáját. A vármegyének állandó gondot okoztak a „deviáns", rakoncátlan folyók. A védekezés ellenük még gyerekcipőben járt. Mikoviny alapfeladatul a csallóközi Duna, a Vág és a Dudvág árvizeinek megfékezését kapta. Munkája során Sziszifusz sorsában osztozott: a megépített töltéseket az árvizek minden évben menetrendszerűen átszakították. Ezek a gátak csak a kisebb áradások megfékezésére voltak elegendők Első komolyabb feladata 1725 augusztusában a dunai árvizek okainak felderítése volt. Észrevételei: a töltéseket nem megfelelően méretezték, és a korábbi gátépítők figyelmen kívül hagyták a talaj szerkezetét, s elkövették azt a hibát is, hogy a földet közvetlenül a töltés külső feléről nyerték, „aminek következtében áradáskor előbb semmisül meg a töltés alsó, mint a felső része ". Javasolta, hogy a töltések megerősítéséhez nádat és fát is használjanak Felhívta a figyelmet, hogy „ott, ahol a folyó támadása erősebb, sőt meg is kétszereződhet, másképp kell megépíteni, mint ahol a víz stagnál vagy éppen csak folydogáF. Ugyanezen év szeptemberében a Vág töltéseit vette szemügyre. Javaslataiban külön kihangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a gátakat őrizzék: „...ahhoz, hogy a megépített töltést épségben megőrizzük, különösen az áradások idején, valamennyi falu a maga részét vigyázza, és ha valahol a viz a töltést kikezdi, sürgősen ott teremjen és kijavítsa". Ezt a vigyázó, gondozó szerepet száz évvel 1 Doppelmayer: Historische Nachricht von den Nürnbergischen Mathematicis und Künstlern... Nürnberg, 1730. 6 G. C. Eimmart vezetésével a legtöbb ábrát nürnbergi mesterek rajzolták, majd metszették rézbe. később intézményesített formában már főfoglalkozású, iskolázott gátőrök látták el. A Vág nemcsak Pozsony, hanem Nyitra vármegyének is egyre több gondot okozott. 1726. májusában a vármegye utasítására a folyó teljes kritikus szakaszát végigjárta. Jelentésében a veszélyes kanyarulatok átvágását javasolta, mivel a Vág nagy kanyarulataival a Dudvágot esetenként annyira megközelítette, hogy attól lehetett tartani, az egyik áradást követően esetleg a Dudvágba vált át. Megemlít azonban olyan gondokat is, hogy az árvizeket az egyik falu a másik területeire tereli (Ugyanezt megtették a vármegyék, a városok, a falvak a Tisza mentén is.) 1729-30-ban a Csallóközben tett szemleútja után azt javasolta, hogy programszerűen, folyamatos munkával kezdjék el a töltéseket rendbe hozni. A Dunával, Vággal, Dudvággal való küzdelme jól illusztrálja, hogy a már nem nomád ember és a folyók között lehetetlen a be nem avatkozó békés együttélés. 1742-ben a Duna Pozsonynál „veszélyes új kanyarulatot" hozott létre. A város vezetése riadtan kereste a megoldást. Mikoviny megvizsgálta a város alatti ágak állapotát - mélységméréseket is végzett - s felismerte, hogy ezen ágak feltöltődése kényszeritette a folyót a várost fenyegető irányváltoztatásra, és „a város ... rovására nyilvánvalóan elkezd lassan rombolni és tért hódítani", majd teljes erejével a nagyobb esésű újvári mederbe tér, „és belőle könnyen főágat épít ... az egész környéket elárasztja, és nagy veszedelembe sodorja". A baj megelőzésére - mai szóhasználattal élve - sarkantyúk építését javasolta. Ez ellen azonban a hajózásban érdekeltek tiltakoztak. Mikoviny megnyugtatta őket, miután kísérletképpen ő maga is hajóba szállt, és a szóban forgó mederszakaszt megvizsgálta, amelyet - miként íija - „Emberemlékezet óta a legalacsonyabb vízállásnál az Újvár felé futó Apfel Ludel nevű medret a legnagyobb hajók számára is elég mélynek és alkalmasnak találtam ". A Vág menti vizsgálódásai közben világossá vált számára, hogy az árvízveszélyt a vízimalmok megnövelték. Visszaduzzasztották, lelassították a folyót, ami a meder feliszapolódását váltotta ki. Javasolta, hogy a folyóra épített „minden malmot el kell távolítani", vagy ha ezt nem akaiják, építsenek a malmot megkerülő új medret a folyónak. Száz évvel később Beszédes József eleve oldalcsatomára, ú.n. malomcsatomára tervezte malmait. A mocsár-lecsapoló A tatai mocsarak lecsapolásának története tanulságul szolgálhat a jelen számára is. A mocsarat felszámolták, a madarak, az állatok élőhelyét és a szegény emberek számára szabad prédát jelentő berek vizét elvezették, a mocsár vizére épüli malmokat lerombolták, a tájat átformálták, hogy a tulajdonosok jobb és több szénához jussanak A malomtulajdonosok érdekét ez. természetesen súlyosan sértette. Fellázították Szöny falu népét, amely kapával, kaszával kivonult - nem a megbízást adó birtokosok ellen! - hanem a szegény mérnök ellen, majdnem meglincselve öt... A XV111. században egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hadseregben és mezőgazdaságban a fürge, de kis termetű és kisebb húzóerőt képviselő magyar lovakat erősebbekre kell váltani. A nagyobb termetű lovaknak azonban több széna kellett. A birtokosok és vármegyék ezért újabb rétek, kaszálók után néztek. Megbízták hát mérnökeiket, hogy méijék fel a mocsarakat, és tegyenek javaslatot azok lecsapolására. így kerülhetett sor a kamarai mérnök, Mikoviny tatai küldetésére is, hogy a „komáromi földterületek feljavítására" - azaz a tatai mocsár lecsapolására - tervet készítsen, majd „egy vízelvezető csatornát" építsen. 1747 április 15-én kötötte meg Eszterházy József és az Udvari Kamara azt a szerződést, mely szerint "a kamarai mérnök, Mikoviny Sámuel, földrajzi felmérése alapján készült térképének megfelelően két csatornát ásatnak, egyet a mo-