Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - Kaliczka László: A Sárköz árvízmentesítése

KALICZKA L. : A Sárköz árví/mentesítése 205 ban más beeresztési mód nem volt, indokolta a vizsgálat során az eseményt, a bátaszéki uradalom. A felháborodás óriási volt, az uradalom a perbefogás elől úgy menekülhetett meg, hogy saját költségén állíttatta helyre az elpusztult töltésrészt. A következő években a fejlesztési munkákban számottevő előrelépés nem történt, bár 1831-ben a megyei közgyűlés elrendelte a lankóci zsilip felépítését. Nem készült el a Decs-Báta közötti töltésszakasz sem, mert ez a munka szorosan összefüggött a Sárvíz kérdésével. Rendelkezésre állt ugyan Beszédes József 1826-ban készült terve, de mint hazánkban oly sokszor a történelem során, pénz hiányában, a költségek nagysága miatt, a végrehajtás mindig elmaradt. 10. A Duna védtöltési egylet létrejötte A gazdasági fejlődés és ennek nyomán az adók növekvő mértéke, mennyisége a XIX. században is érdeke volt az akkori kormánynak. (Nincs új a nap alatt!!) Növekedés viszont csak a termőföldek jobb kihasználása nyomán jöhetett létre. Ez a vízmentesítési munkák fokozott végrehajtását igényelte a földtulajdonosoktól. Ez lendületet adott a korábban megkezdett munkák folytatásához. Az 1852. évben már ma is használható műszaki felméréseket készítettek Szekszárd-Báta között. Ezek alapján Halász Gáspár császári főmérnök készített tervet, amely magában foglalta a Sárvíz szabályozását, a védtöltések és a bátai zsilip terveit is. A Sárvíz szabályozását állami költségből hajtották végre úgy, hogy -Szekszárdtól 4 km hosszú új medret építettek ki az ún. taplósi Holt-Duna medréig. A munkát 1854. szeptember 14. - 1855. november 25. között 95 249 Ft költséggel hajtották végre. Ezzel a Sárvíz korábbi, alsó szakasza 50 km hosszúságban holt mederré vált, és a Sárközt már csak a Duna árvizei ellen kellett megvédeni. A helytartótanács 1855. évi rendelete meghagyja a megyének, hogy a Sárköz kiszárítása végett tartson az érdekeltekkel tárgyalást. 1855. október 30-án az érdekeltség elhatározta a Duna Védtöltési Egylet megalakítását A közgyűlés kimondta, hogy a munkák költségeit három év alatt kell kifizetni (Három év alatt kívánták a feladatot megoldani.) A Duna Védtöltési Egylet első mérnöke Örffy Imre volt. Az 1855-1856. években megindult az építkezés Mözs község (ma Tolna része) saját erejéből, de az egyleti mérnök irányításával, a Sárvíz medréig (mai Sió meder) kiépítik a töltést. 1857. február 26-án, az elhunyt Örffy Imre. Helyébe Devecseri Istvánt választották meg egyleti mérnöknek. A Védtöltési Egylet működésében gondokat jelentett, hogy a mentesítendő területeket a községek és az uradalmak bevallása alapján határozták meg, és eszerint osztották meg a mentesítés költségeit Természetesen minden érdekelt vitatta a reá eső költségeket. A területi vitás kérdések rendezésére közel másfél évre volt szükség. 1858. június 18-án jött létre a megegyezés. 56 449 hold után (1 magyarhold = 1200 négyszögöl) 6 Ft 23 krajcár költséget vetettek ki A munkák végrehajtásába ismét beleszólt a politika és 1858. után közel tíz évnek kellett eltelnie, hogy a kiegyezés (1867) után folytatni lehessen a vízmentesítés feladatainak végrehajtását. 11. Érdekeltségi problémák Az 1867. július 19-i megyei közgyűlés megbízza Simon Rudolf alispánt, hogy kezdjen tárgyalást az érdekeltekkel. (A sokadik tárgyalás a Sárköz vízmentesítése tárgyában, amelyeket minden halasztás után szinte élőiről kellett kezdeni.) Az 1867-ben történt döntés tulajdonképpen meghatározó jelentőségű, mert a Tolna megye határán kívüli érdekeltséggel való tárgyalás is fontossá vált. A Pest megyével való tárgyalás szükségességét az vetette fel, hogy Tolna megye határa (keletről) nem terjedt ki az élő Dunáig. A Duna jobb partján a Sárközhöz kapcsolódó területeken a kalocsai érsekségnek voltak birtokai, amelyek 6-7 km távolságra voltak a Duna főmedrétől. (Ez jelenleg gemenci vadászterület). Simon Rudolf alispán az 1867. november 6-i közgyűlésen bejelenti, hogy a Pest megyéhez tartozó érdekeltséget nem sikerült a munkákba bevonni. (Ma nyugodtan kijelenthetjük. szerencsére, mert így alakulhatott ki a főmeder és a védtöltések közötti több kilométer szélességű hullámtér.) A védtöltés az akkori megyehatárra került 1868. folyamán elkészültek a műszaki tervek, illetve a Halász-féle terveket átdolgozták. A terveket a Közmunka és Közlekedési Minisztérium 1869. évben jóváhagyta. 1869. január 18-ra hívta össze Simon Rudolf alispán az érdekeltség meghatalmazottait a Társulat megalakítására. (Tolna és Mözs község és a tolnai uradalom nem jelent meg, arra hivatkozva, hogy a Sárvíz új medrének kiépítése után a két település már önálló érdekeltségi kört képez, nem tartozik a Szekszárd-Báta-i érdekeltségbe). A többi érdekelt megjelent, s alapszabály tervezetet fogadott el. Az alapszabály szerint nem az egyes birtokosok, hanem a községek és uradalmak léptek szerződésre. A terheket a községek vetették ki az érdekeltekre az általuk készített érdekeltségi kimutatás szerint. Mint mindig, ez esetben is nagyon sok vitára adott lehetőséget az így elkészített érdekeltségi kimutatás. 1869. november 2-án a társulat első rendes közgyűlése Horváth Lipótot (bátaszéki uradalom) elnökké, Árvay Józsefet társulati mérnöké választja. 1869. november 4-én Deutsch Lajos és társai vállalkozóval szerződést kötnek a Sárvíz csatornától Bátáig terjedő töltés kiépítésére, és a bátai zsilip építésére. A töltés és a zsilip 1872. július 2-án elkészült 491 392 Frt költséggel. Száz év telt el az elhatározás és a megvalósulás között! Az új töltés több év jelentős árvizeit tartotta távol a korábbi időben rendszeresen elöntött földektől. A mentesítéssel jelentős kiterjedésű, kiváló minőségű mezőgazdaságt művelésű terület alakult ki. Az 1873. augusztus 11-i közgyűlés "Szegszárd-Bátai Duna-védgát Társulat" névre változtatta a társulat nevét, mert Tolna és Mözs községek kiválási pere eredménnyel járt. A töltés elkészítése után az építés idején meglévő élénk tevékenység és érdeklődés erősen megcsappant. Az elkészült töltés megfelelő fenntartására, kezelésére nem volt elégséges pénz A kivetett hozzájárulásokat behajtani nem lehetett. A lakosság az anyagr gondok mratt a társu-