Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)
3. szám - Hankó Zoltán: A folyó-gazdálkodás fejlesztése a Duna Budapesttől délre eső, magyarországi szakaszán
174 A folyó-gazdálkodás fejlesztése a Duna Budapesttől délre eső, magyarországi szakaszán Hankó Zoltán Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Részvénytársaság (VITUKI Rt.) 1095. Budapest, Kvassay Jenő út 1. Kivonat: A tanulmány bemutatja a folyó-gazdálkodás fejlődési lépcsőit és a folyó-gazdálkodást a Kárpát-medencében. Szól a kedvezőtlen folyamatok mérsékléséről, vagy megállításáról, illetve a következő fejlesztési lépcső alkalmazásól. Kísérletet idéz a folyó-gazdálkodás problémáinak megoldására a hagyományos folyószabályozási módszerekkel egy holland-magyar megvalósíthatósági tanulmány szerint Kulcsszavak: folyó-gazdálkodás, folyószabályozás, folyócsatomázás 1. Bevezetés A Duna Budapesttől délre eső, magyarországi szakaszán a folyó-gazdálkodás helyzetének és fejlődési lehetőségeinek felvázolása előtt kívánatos áttekinteni a folyógazdálkodás fejlődés-történetét és jellegzetes lépcsőit. Több mint 10-11 ezer évvel ezelőtt, a geológiai negyedkor holocén korszakának kezdete előtt, az utolsó jégkorszak (Würm) végén a Homo Sapiens Sapiens már meglehetősen elterjedt a Földön. A szórványos régészeti feltárások tanúsága szerint a gyűjtögető, halászó-vadászó létfenntartás (meg a csekély népsűrűség) miatt a természeti környezetre, így a folyók, vízfolyások életére az ember semmilyen hatást nem gyakorolt. A tudatos és tervszerű növénytermesztés kezdetei jelezték (a jégkorszak befejeztével) Kis Ázsiában és Észak Afrikában, hogy az Ember kezd beavatkozni a természeti környezet öntörvényű fejlődés-történetébe. További 3000 év elteltével, mintegy 7000 évvel ezelőtt, Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrátesz völgyében és ÉK Afrikában, a Nílus völgyében alakult ki az öntözéses növénytermesztés, ami már a folyó-gazdálkodás nézőpontjából is meghatározó fejlődési lépcsőnek bizonyult. A mezopotámiai fejlődés kb. 6000 évvel ezelőtt - a történelmi idők kezdete idejére - fejlődése csúcsára érkezett. Ennek vízföldrajzi és ebből fakadó folyó-gazdálkodási okai voltak. Mezopotámia északi részén, Asszíria területén az Eufrátesz folyása magasabban fekszik, mint a Tigris völgye, s így ott az Eufrátesz árvizei nemcsak saját folyójának völgyét, hanem a Tigris folyó völgyét is megöntözték. Ugyanakkor viszont Babilónia területén a Tigris folyó magasabban fekvő alsó szakaszának árvizei borították el rendszeresen a két folyam közét. Míg a felső szakaszon az öntöző csatornákat az Eufráteszbői kellett kivezetni és a lecsapoló csatornákat a Tigrisbe torkoltatni, addig az alsó szakaszon az öntöző csatornák a Tigrisből indultak, s a lecsapoló csatornák torkoltak az Eufráteszbe. Az öntözéssel művelt területeket gátakkal védték az árvízi elöntéstől; a gátak építéséhez szükséges földkiemelés pedig víztározók építéséhez nyújtott lehetőséget. Ez a bámulatos emberi teljesítmény olyan, a folyó-gazdálkodáson alapuló terület-használati rendszert alakított ki, ami elveiben ma ugyanúgy működik, mint évezredekkel ezelőtt, csak a műszaki berendezéseket váltották fel korszerűbbek (pl. szivattyúk, az ókori vízemelők helyett). E vázlatos összefoglalásból a folyó-gazdálkodás következő fejlődési lépcsői különíthetők el (ezek, természetesen párhuzamosan is jelen lehetnek, mert az átmenet az egyik fejlődési lépcsőből a másikba a hely és az idő szerint fokozatosan megy végbe): - a természetes, ősállapot során a természet öntörvényei szerint alakult a folyó fejlődése, - a naturális folyó-gazdálkodás során a természetes folyó-fejlődés adottságaihoz az ember tevékenységével alkalmazkodik; legfeljebb az ártér elöntését és a víz visszahúzódását kormányozza a fokokon és a torkokon keresztül. Települései az ártér peremén kívül, vagy az ártéren belüli magaslatokon találhatók, itt legelteti állatait, s gondozza termesztett növényeit. Az ártér élelemforrás is (halászat, vadászat); - az ármentesítés és folyószabályozás teremti meg az ártéri (mező-) gazdálkodás alapjait, amit a vízrendezéslecsapolás egészít ki. Ez az elöntés kockázatát minimalizálja, de az aszálykár kivédése megoldatlan; - a folyócsatomázás (vízlépcsők építése és az árvédelmi töltések tározó töltéssé való továbbfejlesztése) lehetővé teszi a vízpótlás-öntözés megoldását is. Ez a folyógazdálkodás legfelső szintje, amely alkalmas mind a mederben, mind az ártéren, mind a kárelhárítás, mind a hasznosítás céljainak kielégítésére (beleértve az ökológiai célok kielégítését is). 2. A folyó-gazdálkodás a Kárpát medencében Az előbbi gondolatsor nyomán érdemes felidézni, hogy a dunai folyó-gazdálkodás fejlődése hogyan alakult a Kárpát medencében. A legrégebbi írásos feljegyzések a Kárpát medencei Duna-szakasz gazdasági hasznosításáról időszámításunk kezdetéről származnak. E Dunaszakasz a Római Birodalom limes-e volt. A feljegyzések tanúsága szerint (a vízellátási hasznosításon felül) jelentős volt az evezős és a vitorlás katonai úszóművek forgalma, valamint a katonai és a polgári kereskedelmi célú vízi úti szállítás a partról állati, vagy emberi erővel vontatott bárkák útján. E szállítási mód összefüggő parti vontató utat is igényelt.
