Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)
3. szám - Kontur Ádám: Partiszűrésű vízbeszerzés a Fővárosi Vízműveknél
139 Partiszűrésű vízbeszerzés a Fővárosi Vízműveknél Kontúr Ádám Fővárosi Vízművek 1566 Budapest, Pf. 512. Kivonat: A tanulmány a mai ismeretanyag birtokában tekinti át a Fővárosi Vízműveknél a felszín alatti vízbeszerzés kialakulását és fejlődését, valamint az ehhez kapcsolódó műszaki elképzelések, felfogások, irányzatok érvényesülését. A 125 év tapasztalataira támaszkodva fogalmazható meg a partiszűrésű vízbeszerzéssel kapcsolatos cselekvéseink jövőbeni irányvonala. Kulcsszavak: Ivóvízellátás, fővárosi vízmű, partiszűrés. A vízbeszerzés a technika-történelem egyik legrégebbre visszanyúló tevékenysége. A római és középkoriaktól eltekintve a főváros területén a vízbeszerzés és ellátás intézményesített formában 1868-ban vette kezdetét. A jelenlegi felszín alatti vízbeszerzés teljesítőképességét az elmúlt 125 év alatt folyamatosan épült műtárgyak és berendezések biztosítják. Jól példázza ezt a folyamatot, hogy az 1900 előtt kiépült vízbeszerző létesítmények még jelenleg is a vízigény 18 %-át tel jesítik. Ma is használva elődeink kimagasló műveit - melyek nagyfokú tapasztalatot nyújtanak -, főleg a vízbeszerzés vonatkozásában, kötelezettséget is jelent a színvonal fenntartása. A Fővárosi Vízművek jogelődjének létrehozásakor a város akkori vezetősége, nem bízva a hazai szakgárda felkészültségében, megfelelő referenciával rendelkező - Lindley személyében - angliai szakembert bízott meg a vízmű megtervezésével, majd később megépítésével. Ő a helyi adottságokat kevésbé ismervén, korábbi tapasztalataira támaszkodva, a vízbeszerzést a Duna-víz mesterséges szűrésével kívánta megoldani. A szűkös pénzügyi lehetőségek azonban akkor átmeneti megoldásként a jóval olcsóbb, kutakra támaszkodó vízbeszerzést tették csak lehetővé. 1868-1872 között négy kút épült a mai Parlament helyén, szivattyúházzal és dunai vízkivételi lehetőséggel, mellyel közvetlenül is táplálhatták a hálózatot, ha a vízigény ezt szükségessé tette. Az átmeneti vízbeszerzésre épült négy kút -2,5 m-ig lesüllyesztett 3 m magasságig lyukacsos téglából rakott, alul nyitott aknakút volt. A ±0 megfelelt az akkori LKV-nak (legkisebb vízállás) és a vízadó réteg vastagsága ebben a térségben 6,5 m volt az LKV alatt, ami közepes vízbeszerzési lehetőséget biztosított. Itt kell kitérni arra, hogy a rétegadottságok észak felé egyre kedvezőtlenebbé válnak és a mai Szent István park területén már csak 3-3,5 m vastagságú vízvezető rétegek találhatók. A kutak belső átmérője a korabeli felmérési tervek tanúsága szerint I. 5,68 m, II. 9,48 m, III. 18,96 m, IV. 9,48 m (18, 30, 60, 30 bécsi láb volt). Ezek közül főleg a III. kút megépítése mai szemmel nézve is szinte hihetetlen kivitelezési bravúrt jelentett. Az első három kút elhelyezése a Dunára merőlegesen történt és a kutak külső átmérője közötti távolság 19-27 m volt, amiből következtetni lehet arra, hogy a vízutánpótlódás helyi lehetőségével nem számoltak, hanem egyszerű rétegmegcsapolás történt egy észak-dél irányban történő áramlást feltételezve. A később épült IV. kútnál, melyet északra, 100 m-re helyeztek el, már érezhető a két-három év alatt szerzett tapasztalatok eredménye. Tíz évre rá, 1878-ra a Duna felőli vízutánpótlódás lehetőségeit megtapasztalva, az akkor még mindig csak ideiglenes vízmű teljesítőképességének megemelésére, a IV. kúttól északra a Margit-hídig, egy 595 fm hosszúságú -4 m-en indított galériát építettek ki. A 80-as évek második feléig további galériák épültek, Budaújlakon 200 fm, a Margit-hídtól északra 582 fm, amelyet a déli szakasszal kötöttek össze. A galériák működésével szerzett kedvező tapasztalatok bebizonyították, hogy Budapest vízellátását felszín alatti vízbeszerzéssel kell megoldani. Hozzájárult e szemléletváltáshoz az ideiglenes vízmű bővítésére 1889-ben kiépített mesterséges szűrőkkel szerzett kedvezőtlen tapasztalat, mely akkor helyileg a Parlament építése kapcsán a Markó utcában épített gépház mellett működött A folyamatos kutatások eredményeként Káposztásmegyer, Dunakeszi, a Szentendrei-sziget déli részén található területek alkalmasnak bizonyultak a végleges felszín alatti vízbeszerzés kiépítésére. A kb. 10 km partszakaszra kiterjedő mű építése 1892-ben kezdődött és több mint ÍO évig tartott, de az első kutakat már 1893-ban üzembe helyezték. A terület kiaknázására készült első tervek galériával kívánták a vízbeszerzést megoldani, viszont később a kockázatmentesebb és egyszerűbben építhető aknakutas megoldás került előtérbe, melynél a kutak egy-egy csoportba történő összefogását szifonrendszer biztosította. Az előtervezés során 1890-ben, három hónapos próbaszivattyúzás alapján megbecsült várható vízmennyiség a belépő első egységeknél - főleg télen, alacsony vízállásnál - az üzemeltetés során nem realizálódott, ami a vizsgálatok hosszú sorát eredményezte. Végül az eredetihez képest sűrítettebb, 100-150 m-es küttávolsággal kiépült a 73 aknakútból álló, mintegy 200 em 3/nap kapacitású mű. A ma is működő (jelenleg Balparti II., Szigeti II.) eredetileg II. átemelő telep a mű legnagyobb egysége, 45 aknakutat foglal magába, a Duna bal és jobb partján épült ki és az LKV-hoz viszonyítva 5-8 m vastagságú rétegen keresztül 6 km partszakaszt csapolt meg. Működtetését egy szivattyúállomás végezte, szifonrendszeren és Duna alatti bújtatón keresztül. Kiépítését még mai
