Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
6. szám - Mike Károly: A Duna szerepe a Fertő-tó kialakulásában
357 A Duna szerepe a Fertő tó kialakulásában* Mike Károly Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. Kivonat: A Fertő-tó kialakulásával kapcsolatban az újabban megjelent tanulmányokban is elavult elméletek látnak napvilágot, amelyek mind a régebbi helyes megállapításokkal, mind az újabb kutatási eredményekkel szembenállnak. A tó medencéjének ós víztükrének megjelenése, kialakulása körüli bizonytalanságokat igyekszik eloszlatni ez a tanulmány, bebizonyítva a Duna eróziós-akkumulációs tevékenységének szerepét a tó kialakulásában. Az előzmények áttekintése, az új eredmények közlése után összefoglalja azt a földtörténeti eseménysorozatot, amely a jelenlegi ismereteink mellett legjobban megközelíti a valóságot. A Duna letarolta a Párndorfi plató és a Soproni hegység közötti területet, mélyen behatolva a Ruszti-dombvidók környékéig. A Duna jelenlétét és átalakító hatását egészen a liolocónkor boreális szakaszáig nyomon lehetett követni, üledékének vastagsága, nehézásvány-összetétele, az elhagyott medrek finom-üledékeinek vastagsága és a domborzati viszonyok rekonstrukciója alapján. Kulcsszavak: ősvízrajz, Fertő, Duna 1. Bevezetés A Duna ősvízrajzi eseményeinek megértéséhez szükség van olyan területek ősvízrajzi elemzésére is, amelyek ma már nem tartoznak közvetlenül a Duna medréhez. Ilyen terület a Fertő-medence is. Mielőtt tehát hazánk legnagyobb vizének, a Dunának múltjával foglalkoznánk, néhány kisebb ősvízrajzi kérdésről kell szót ejtenünk; mindenekelőtt a Fertő kialakulásáról. A Fertő-tó egyike a három magyarországi természetes nagytavainknak. Vízgyűjtő területe 1020—1240 kin 2 körül változik. Vízfelülete is — a tó sekély mélysége ós lankás partjai miatt —- változó kiterjedésű (Kopf, 1964; Goda et. al., 1965; Kováts, 1968). Mind a tó, mind a vízgyűjtő terület nagyobbik része határainkon kívülre esik. Politikai határon való elhelyezkedésével magyarázható, hogy magyarországi részének hasznosítására nem sok figyelmet fordítottak. Felszíni vizek közül a Vulka ós a Rákos-patak ömlik közvetlenül a tóba, vizének utánpótlását azonban sokkal több oldalról kapja (feltehetően a miocén karsztból is). Erre utal a sok forrás is, amely a tó nádasaiban fakad. A kérdés azonban még a vizsgálat tárgya maradt. A tó vízutánpótlásának kérdése elsősorban az osztrákokat érdekli, akik az ausztriai részt nagyszerű üdülő-területté építették ki. A medence vízföldtani adottságainak feltárását tehát elsősorban ők szorgalmazzák. Ősvízrajzi vonatkozásban (közelebbről a Duna múltjának feltárásában) azonban részünkre is igen fontos kutatási terület a Fertő ós környéke. A tó és a Fertő-medence kialakulásával sokan foglalkoztak. Sokféle elméletet alkottak, amelyek az újabb információk tükrében tévesnek minősülnek. Fontosnak látszik tehát, hogy a bizonyított tényeket szélesebb körben ismertessük. Ma már kevesen adnak hitelt a deflációs elméletnek, amely — a sarkos kavicsokra hivatkozva — a medencét az északnyugati szól örvénye által kimélyített formának tartja (Schuster, 1947; Kovács, 1962). A pliocón * Előadásban elhangzott a Magyarhoni Földtani Társulat általános földtani szakülósén 1984-ben. rétegből hiányzó 200—300 in vastagságú letarolt összlet pedig azokat győzheti meg tévedésükről, akik netalán a pliocón tó folytatásának vélnék a Fertő-tavat. Nagyon elterjedt azonban az a szemlélet, amely szerint a medence tektomikusan „bezökkent". Más szóval némelyek a Fertő-medence kialakulását szerkezeti elmozdulások közvetlen eredményének tekintik (Szádeczky-Kardoss, 1938; Löffler, 1970; Kováts et al. 1979; 1982;' Ádám, 1974. 1975; Somogyi, 1969). Kováts (1962, 1979) pl. egyedüli tényezőnek vallja a tektonikát, amely a medencét ós a tavat is létrehozta. A mélyfúrásadatokból szerkesztett szelvények azonban a terület negyedidőszaki általános relatív kiemelkedéséről és a területen laterálison ható hatalmas lepusztulásáról tanúskodnak, nem pedig „bezökkenésről" (1. ábra). A Hanság mentén ma kétségtelenül lassú süllyedés van folyamatban. Az erodált lejtők mentén kibukkannak a pliocén, ill. miocén rétegek, amelyek fölött kisebb-nagyobb vastgaságban pleisztocénkori teraszkavicsok vannak. Ezeket elsőként Ádám (1974) említi. A Fertőzugban pedig a kavicsvastagsági térképen (3. ábra) láthatók a pleisztocén legvégéről és a holocénből való Duna-kavicsok delta-szerűen szétágazó és a tó felé ki vékonyodó, de a tóban is folytatódó vonulatai, amelyek tagadhatatlan jelei az eróziós-akkumulációs folyamatoknak. A mélyföldtani szelvényeken (1 — 2. ábra) mindez — vertikálisan — még intenzívebben tanulmányozható. Már a század elején voltak azonban olyan kutatók is, akik fúrásadatok nélkül, pusztán a felszíni megfigyeléseik alapján meglepően hiteles képet tudtak „alkotni" a tó kialakulásáról. Ilyen volt Hassinger, osztrák geológus (1905) és részben a magyar Szádeczlcy—Kardoss (1938). Mindketten világosan látták nemcsak a szerkezeti mozgások, szint változások szerepét, hanem a Duna eróziós-akkumulációs tevékenységének jelentőségét is, a Fertő-öblözet kialakulásában. Sümeghy (1955), Somogyi (1960, 1969), Ádám (1974, 1 975) nagyjából Szádeczky-Kardoss téziseit tette magáévá ós azokat újabb részletekkel egészítette ki.
