Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)

4-5. szám - Vitális György: A régi térképek vízföldtani tanulságai a XVI–XVIII. sz. közepe közötti térképek tanulmányozása alapján

VITALIS GV.: A régi térképek vízföldtani tanulságai 233 leg tőzeges, kotus teriiletek [v. ö. Erdélyi M. (1960) geomorfológiai térképével], míg a Szalkszentmárton ós a Solt melletti — ma már nem létező — folyómedrek a terület egykori folyóágait jelzik. Ezek közül sok még a történelmi időkben is hajózható volt. A Duna fő medrének stabilizálásával az bevágódott, s ezek a medrek „függő" helyzetbe kerültek. A Duna-völgv szabályozása előtt ezek a medrek a talajvizet táplálták, az pedig a medreket (Bak-ér, Nagy-ér stb). 14. ábra. A budapesti, és a Csepel-szigeti Duna-szakasz Marsigli, L. F. 174l-ben kiadott Duna mappájából Maraigli, L. F. (1741) „La Hongrie et le Danube" című atlasz VII. táblája (14. ábra) igen jól szemlélteti a Dunára vonatkozó korabeli ismereteket. A hegységperem és a magaspartok egyértelmű perspektivikus ábrázolása erőteljesen jelzi a holocén ártér határát, míg a Csepel-sziget újpleisztocén terasza és a szigeten a homokbuckák ugyancsak jól láthatók. A budai Dunapart néhány hévforrása a térképet igen értékessé teszi. A szabályozás előtti — a jelenleginél több sziget — a folyó zátonyos medrére hívja fel a figyelmet. Marsigli, L. F. dunai térképsorozata történelmi szempontból is értékes adatokat tartalmaz. Ha összevetjük a két kiváló térkópalkotó: Mikoviny S. ós Marsigli, L. F. pl. a Csepel-szigetről nagyjából egyidős kiadású térképeit (13. és 14. ábra), akkor megállapítható, bogy a sajátos szemléletüknek különböző ábrázolástechnikai megoldásaik ellenére azok egymással összhangban, a valóságot helyesen szemléltetik. Végül a teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a XVI. századtól a XVIII. század közepéig nyomtatásban megjelent Magyarország-térképek a Velencei-tavat szinte nem ábrázolják. Ez pl. azzal magyarázható, hogy a tó — miként az irodalomból (Hrenkó, 1983; Bukovszky, 1986) is ismert — időnkónt évtizedekre is kiszáradt. Müller J .Ch. 1 709-ben kiadott térképe viszont a mai Velencei-tótól északnyugatra, Csákvár ós Lovasberény határában a Záinolyi-medencóben egy — akkor még meglevő — kisebb tavat jelöl. A Zámolyi-medenee „peremsüllyedék", mely még az újkorban is tó volt, majd feltöltődött ós később lecsapolták. A Velencei-tó vízszabályozása érdekében — nagyjából a szóban forgó területen — a közelmúltban létesítették a Pátkai ós a Zámolyi víztározót. 5. A régi térképekről leolvasható vízföldtani tanulságok összefoglalása Amíg a XVI—XVII. századi térképek főleg csak a vízrajzra és az abból levonható vízföldtani következtetésekre adnak támpontot, addig a XVIII. századi térképek a vízrajz mellett már a hegyrajz, illetve a morfogenetika értékelését is lehetővé teszik. A régi térképek tanulmányozása alapján levonható gyakorlati következtetések közül kiemeljük, hogy — az egykori tavak helyén tőzeg-láp föld, mésziszap-dolomitiszap (festékföld), réti mészkő (a Duna-Tisza közi homokháton) keletkezhetett, helyükön pedig víztározók vagy árvízi szükségtározók létesíthetők. A tavak partvonalváltozásai gyakran pedig a fiatal kéregmozgásokkal összefüggő süllyedésre, a csapadékviszonyok változására, és a lecsapolásokra hívják fel a figyelmet; — az egykori folyók helyén a vízjárta területeken az ártéri üledékek alatt — a vízgyűjtő terület földtanától függően — vízszerzésre, vagy bányanyitásra alkalmas homok- és kavicsrétegek települnek. Az egykori meanderek peremén, a természetes gátakon közeli talajvízszínre számíthatunk. A vízhálózat segítségével kijelölhetők az egykori árterek, és a hegységszerkezeti (tektonikai) elemekre, a szerkezeti tájak határára, valamint a „fiatal" kéregmozgásokra is következtethetünk; — az egykori folyókanyarulatok és a kanyarok vonalban való sorakozása tanulmányozásával pontosítható a neotektonikus törések helye és helyzete, követhető a törésen kialakult meder, a medercsúszás és a medervándorlás (Erdélyi, 1964; Bendefy, Mike, 1974; Oalli, 1977; Rónai, 1985). Itt a nehézség az, hogy a kanyargás „elmossa" a törés pontos helyét; — az egykori szélesebb vízfolyások nagyobb vízszállításra és helyükön helyenként öntéstalajokra, homokra és kavicsra, tőzeg-lápföldre figyelmeztethetnek; míg — a hegyrajzi és morfológiai vonatkozásokat is ábrázoló térképek a moifogenetikai és az ősvízrajzi kutatásokhoz [lásd pl. Mike (1983) tanulmányát] nyújtanak segítséget. A jelen tanulmánynak nem volt célja a bemutatott térképek teljes részletességű elemzése, hanem csak a legfontosabb és a könnyen felismerhető terepformák (térképi rajzok) tanulmányozására ós a nyerhető gyakorlati tanulságokra kívánta a figyelmet felkelteni. A tanulmányban szereplfi térképek reprodukcióját dr. l'elltrdy Látzlóné készítette, amiért ezúton is fogadja köszönetünket. Irodalom Bendefy, L. (1976): Mikoviny Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny térképeire. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kiadványai, 71—72 /. és II. kötet, Budapest Bendefy, L. Mike, K. (1974): A Körösök geomorfológiája. In: Vízrajzi Atlaszsorozat 18 Hármas-Körös 1. Hidrográfia, geomorfológia. VITUKI, Budapest, 23—48 Bendefy, L., V. Nagy, I. (1969): A Balaton évszázados partvonalváltozáBai. Műszaki Könyvkiadó, Budapest