Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

6. szám - Bartha Péter: A tavaszi árvízi lefolyás előrejelzése a Duna-medence egyes folyóin

249 Hidrológiai Közlöny 1983. 6. sz. \ A tavaszi árvízi lefolyás előrejelzése a Duna-medence egyes folyóin BAETHA PÉTER* 1. Bevezetés A vízjárás hosszútávú előrejelzésének igénye már a múlt században felmerült. Bogdánfy Ödön 1898-ban publikált tanulmányában [1] a Tisza tavaszi árvizeinek előrejelzésével foglalkozott és kidolgozott korrelativ összefüggéseit sokáig használták az előrejelzési gyakorlatban. Később azonban a hosszútávú előrejelzések kidolgozásánál jelentkező nehézségek visszariasztották a kutatókat a további vizsgálatoktól, illetve azok nem vezettek eredményre. A vízgazdálkodás fejlődése, beépülése a tervgazdaságba az 1950-es évek kezdetétől már ismét rávilágított a hosszútávú előrejelzések kidolgozásának szükségességére. A perióduskutatások, idősorelemzésen alapuló statisztikai módszerek — részben fejletlenségük miatt — nem adtak a gyakorlatban is használható eredményeket. A tavaszi árvízi felkészülés igényének kielégítésére az 1965. évi nagy dunai árvíz után a VITUKI-ban az Országos Vízjelző Szolgálat rendszeresen készített a Dunán és a Tiszán várható árvizekre vonatkozó tájékoztatót. Az alkalmazott előrejelzési módszer lényege az volt, hogy a dunamenti országok csapadék, lefolyás és hóadatainak felhasználásával meghatározták a vízgyűjtőn hóban tározódott vízkészletek és az olvadás folyamatának elméleti ismeretei alapján egy becslést készítettek a Dunán és a Tiszán tavasszal várható árvízi viszonyokra. A tájékoztatók figyelembe véve az előrejelzés fizikai korlátait általában helyes képet adtak a várható árvízi viszonyokról, azonban felmerült az objektív értékelés igénye is és ezért a VITUKI 1973—1975. évi kutatási tervében szerepelt a Duna és a Tisza tavaszi lefolyásának és várható maximális vízállásának előrejelzésére vonatkozó módszer kidolgozása. A módszer, amely lényegében az előző években tapasztalati úton megállapított törvényszerűségek objektív módon történő kimutatásán és igazolásán alapul grafikus-korrelációs segédletek formájában lehetővé teszi a Duna és a Tisza tavaszi lefolyásának előrejelzését a márciusmájus időszakra háromhónapos illetve, egy-egy hónapos időelőnnyel [2]. A módszer lényege, hogy a Duna-medencében február végén hóban tározódott vízkészlet, a várható csapadék és a várható hőmérsékleti viszonyok alapján előrejelezhető a tavaszi lefolyás tömege a Dunán és a Tiszán. Mivel a lefolyás tömege és a maximális vízállás között egycsúcsú árhullámoknál igen jó, de többcsúcsú árhullámoknál is megfelelő kapcsolat határozható meg, így az árhullám * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ, Budapest. * . tömegén kívül a maximális vízállás is elegendő ]pontossággal előrej elezhető. A segédletrendszert az Országos Vízjelző Szolgálat rendszeresen alkalmazta a Duna és a Tisza tavaszi lefolyásának előrejelzésére és azt a gyakorlatban megfelelőnek találta. A vízgazdálkodás és az árvízvédelem igényeinek további növekedése következtében azonban szükségessé vált, hogy a hókészlet meghatározására ne csak egy alkalommal — február végén — kerüljön sor, hanem ennél gyakrabban is, hogy figyelemmel kísérhető legyen a hófelhalmozódás folyamata és hogy a Dunán és a Tiszán kívül a nagyobb mellékfolyók vízgyűjtőjére is elvégezhetőek legyenek a vizsgálatok. A feladat megoldására a B. 202, majd a „Vízrajzi előrejelzés fejlesztése" célprogram keretében a VITUKI Vízrajzi Intézet Országos Vízjelző Szolgálata kapott megbízást és az alábbiakban az itt elvégzett kutatások eredményei kerülnek ismertetésre. 2. A Duna-medence lióviszonyainak alakulása a téli félévben Azokban az országokban, amelyek hazánktól északra, észak-keletre fekszenek a folyók vízjárásának jellemzője, hogy az évi maximális vízállásokat a tavaszi hóolvadás hatására a kialakult áradások idején mérik. Ez különösen jellemző a Szovjetunió Európa-i területének középső és északi részén elterülő nagy síkvidéki folyókra. A Duna-medencében ez a jelenség nem ilyen határozottan jelentkezik,és elsősorban a Tisza-völgyben volt megfigyelhető a folyó szabályozása előtt. Folyóink tavaszi vízjárásának alakulását azonban jelentős mértékben meghatározza a télen felgyülemlett hó mennyisége és különösen így van ez a Duna vízgyűjtőjének felső szakaszán, ahol a vízgyűjtőterület nagy magassági tagoltsága döntő módon alakítja a folyó vízjárásának jellegét. Bár a magassági tagoltság kisebb, a hegyvidéki vízgyűjtőknek szintén igen nagy szerepük van aTisza és mellékfolyói tavaszi árhullámainak kialakításában. Hazánk jelentősebb vízfolyásai vízgyűjtőjének magassági eloszlását az 7. táblázat adatai jellemzik. A különböző magassági eloszlás mellett éghajlati különbségek is felfedezhetők a nyugati Alpok és a Kárpátok középső és keleti része között a hófelhalmozódás alakulásában. Megvizsgálva a hófeJhalmozódás alakulását naptári dekándoként az 1970—1979. időszakban megállapítható volt, hogy a hóvastagság magasság szerinti eloszlása az átlagokat tekintve közel lineáris. A hófelhalmozódás maximális értéke általában február utolsó vagy március első dekádjára esik, így a korábbi gyakorlat amely február végét tekintette a hófelhalmozódás szempontjából mértékadó időszaknak alap-