Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)
6. szám - Márkus István: Megemlékezés a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60 éves évfordulójáról
Márkus I.: Megemlékezés Hidrológiai Közlöny 1978. 6. sz. 243 Tisztelt Elnökségi Ülés! A megemlékezésünkhöz kötelezően hozzá tartozik, hogy néhány gondolatban idézzük, hogy valójában mit jelentett nekünk a NOSZF. A mi népünkben, mely hasonló társadalmi viszonyok között élt, mint Oroszország népei, az októberi forradalom mély visszhangot váltott ki. A magyarok tízezrei, elsősorban hadifoglyok fegyvert fogtak a forradalom védelméért, mert felismerték, hogy az októberi forradalom a mi ügyünk is. Ismeretes, hogy az októberi forradalom hatására jött létre a magyar Kommunista Párt is, amely néhány hónap alatt a tömegek élére került és 1919. III. 21-én a világon elsőnek követte Oroszország példáját, kikiáltva hazánkban a Tanácsköztársaságot. Ezzel a tettel hazánk ismét, mint 1848-ban a nemzetközi haladás élvonalába került. Jól lehet a tanácsköztársaság a magyar munkásosztály hősi küzdelme ellenére elbukott, de az a tény, hogy Tanácsköztársaság volt és a hatalmat a magyar munkásosztály négy hónapig gyakorolta hitet és erőt adott a forradalmi munkás mozgalomnak a Horthy-terror 25 esztendeje alatt. Ez a forradalmi út vezetett el a második világháborúig a háború alatti helytállásban (ellenállási mozgalmakhoz) a Horthy-rendszer megdöntéséhez, amelyet a magyar nép a SZU felszabadító Vörös Hadseregének segítségével valósíthatott meg és hogy nálunk ez az út nem véres polgárháborún keresztül vezetett. A felszabadulást megkaptuk, ez a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredménye. A Felszabadító Szovjet Hadseregnek köszönhető, hogy a szocializmus építésének békés útjára léphettünk, mert védelmet nyújtott mindenféle támadással szemben, egyidejű gazdasági támogatás biztosításával. Egy szóval kifejezve a magyar népi demokrácia a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik nagy alkotása. Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját a SZU új alkotmányával ünnepelte, melyben a világon első alkalommal nyert megfogalmazást többek között a háborúról való lemondás a békés egymás mellett élés elve, amely elutasít mindenféle rablást, erőszakot és elfogad mindent, ami a jó szomszédi viszonyhoz és a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködéshez vezet. A SZU-nak ezt a külpolitikai elvét kormányunk is magáévá tette és ezzel egyetért egész népünk is. Ezt igazolja társadalmunk legszélesebb rétegei körében az a megkülönböztetett felkészülés és kezdeményező készség a 60-ik évfordulóval kapcsolatban. Mint mindig ismét a munkásosztályunk mutatta a példát, amikor megszületett a Csepeli munkások versenyfelhívása a NOSZF tiszteletére. Ez a felhívás pezsdítőleg hatott az élet minden területére, nemcsak a termelés szféráját érintette, hanem a tudomány, kultúra területét is magával ragadta. Ez a kezdeményezés túljutott határainkon, bizonyítva az évforduló internacionalista jelentőségét is. A csepeliek kezdeményezése kedvező fogadtatásra talált ágazatunk valamennyi területén. A mozgalomhoz való csatlakozás kiemelkedő eredményeket produkált: Vízügyi Igazgatóságainknál, Vízügyi Építő és Tervező Vállalatainknál, a Szolgáltató és termelő vállalatoknál, valamennyi vízgazdálkodást végző intézményünknél. Az eredmények a hatékony gazdálkodás, takarékosság a szolgáltatás biztonság területein komoly milliókban lesznek számszerűsíthetők az elmúlt év gazdálkodási eredményeinek összegezésekor. Az elért eredményeken túl a mozgalomnak, mint egy folyamat kibontakoztatásának is megkülönböztetett jelentősége van, mert népgazdasági helyzetünkből következően a hatékonyság minden területen, így a vízgazdálkodás területén is folyamatos és állandóan szem előtt tartott feladat kell, hogy legyen a jövőben is. Tisztelt Elnökségi Ülés! Minden jelentősebb évforduló általában az eddig megtett út eredményeinek — hibáinak — összegezését, elemzését is jelenti, de egyben előre pillantás is szükséges a jövőben. A mai ülésünk keretein belül a megemlékezés alkalmából a múlttal részletesen nem kívánok foglalkozni, inkább a vízgazdálkodás terén előttünk álló főbb feladatokra szeretném irányítani a figyelmet. Hosszabb távú feladatainkat az állami életünk legmagasabb testülete az országgyűlés tárgyalta és meghatározta az ágazati előterjesztés alapján. Ez a tény is hangsúlyozza, hogy a tevékenységünk milyen társadalom és életszínvonal-politikai igényeket elégít ki. Pártunk gazdaságpolitikájának megvalósításának egyik előfeltétele a vízgazdálkodási feladatok és célok tervszerű fegyelmezett és maradéktalan végrehajtása. Ugyanis a vízgazdálkodás feladatait és működési feltételeit egyfelől a természet-földrajzi, valamint a társadalmi, gazdasági adottságok, másfelől a szocialista társadalmi fejlődés Pártunk politikája által meghatározott követelményei alkotják. Az MSZMP XI. Kongresszusának határozata a párt programnyilatkozata és az V. ötéves tervtörvény alapján dolgozta ki az ágazat a vízgazdálkodás előtt álló konkrét feladatokat megalapozó jelleggel e feladatokban a következő tervidőszakok továbbfejlesztési lehetőségeit is. Ezen belül súlyponti feladatként jelentkezik: — a lakosság közműves egészséges vízzel való ellátása, — a csatornahálózat egyidejű bővítése, ami a településfejlesztési feladatok és a lakásépítési program végrehajtásának egyik előfeltétele. Fontos feladat a vízgazdálkodásban a növekvő vízigények és a csökkenő vízkészletek közötti egyen-