Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

7. szám - Hajdú György: A főváros vízellátása

298 Hidrológiai Közlöny 1973. 7. sz. Hajdú Gy.: A főváros vízellátása biller Lipótot választották meg polgármesternek. A Szabadságharc bukása után azonban még több mint két évtizedet kellett várni addig, amíg az egyesülés ismét és véglegesen megtörténhetett, és amíg a császári adminisztráció áldatlan működése után a Rottenbiller által vezetett Városi Tanács újra megkezdhette működését. 1841—1851 között Pest lakossága 68 000-ről 128 000-re szaporodott. A megnövekedett lakosszám és az ebből adódó lényegesen nagyobb népsűrűség, a zsúfolt bérkaszárnyák és az egészséges ivóvíz hiánya miatt, a Szabadságharc utáni évtizedekben, ismétlődően járványok tizedelték a pesti lakosságot. A város vezetői eközben többször is kezdeményezték az egészséges vízmű létesítését, de a császári hivatalnokok ehhez sohasem adták meg a szükséges támogatást. Eközben a kutak és a folyam elszennyeződése egyre inkább fokozódott, és a különféle járványok egyre gyakoribbakká váltak. Ezek nyomasztó hatására míg az első komoly elhatározásból üzemelő vízmű lett, 11 esztendőnek kellett eltelnie. Az utolsó és egyben legjelentősebb impulzust ehhez az 1866-os nagy pesti kolerajárvány adta. Közben Ausztria vereségeket szenvedett 1859-ben Olaszországban, 1866-ban Königgratznél. A meggyöngült császár kénytelen volt politikai engedményeket adni hazánknak. így a következő évben megtörtént a kiegyezés és Pest város újjáalakult törvényhatósága, ismét Rottenbiller Lipóttal az élén, elsők között tűzte a vízellátás megteremtését napirendre, ehhez az anyagi feltételeket biztosította. Felkérte és megbízta a híres és nagytekintélyű W. Lindley angol mérnököt — még 1867 végén — a pesti vízmű terveinek elkészítésével. Lindley 1868 januárjában érkezett Pestre, és a következő hónapban Pest város közgyűlése határozatával elrendelte a vízmű építését. Lindley lényegében két javaslatot terjesztett elő. Végleges megoldásként egy felszíni víztisztítómű építését javasolta. Ideiglenes megoldásként a jelenlegi Országház helyén — kutakból termelő vízművet javasolt, mely provizórikusan elégítette ki a város vízellátási igényeit. A döntés a korlátozott költségkeretek miatt, ez utóbbira történt meg úgy, hogy 1868. április 15-én az építési munkálatok már meg is kezdődtek. Az „Ideiglenes Vízmű" még ugyanez év végén megkezdte működését. Ezzel a ténnyel, Budapest Főváros Vízműveinek alapját, 1868-ban, Pest szabad királyi város „Ideiglenes Vízművei"-nek megépítésével kétségtelenül Lindley vetette meg. E vízmű napi termelése csúcsban alig haladta meg a 8000 m

3 vízmennyiséget, ami a nyári időszakban már akkor kevésnek bizonyult. A végleges vízmű megépítését viszont az anyagi fedezet előteremtésének nehézsége odázta el, de hozzájárult ehhez a vízbeszerzés módjának, akkor még vitatott és tisztázatlan volta is. A hivatalos körök nagyrésze Liitdleynek — és később az örökébe lépő fiának — hatására, mesterséges szűrésű vízműveket kívánt. Wein viszont felismerve a természetes, jelen esetben partiszűrésű víz kitermelésének egészségügyi és gazdasági előnyeit, a Dunamenti homokos kavicsrétegek vizéből akarta a főváros lakosságának vízellátását biztosítani. Wein János harcát a nagyhírű külföldi mérnökök elképzeléseivel szemben végül siker koronázta. Múlhatatlan érdeme annak felismerése, hogy Budapest legésszerűbb vízellátásának módját maga a természet határozta meg. 1878—79-ben a Hajóhivatal téri vízművet egy közel 600 méter hosszú galériával bővítették. A budai oldalon 1881 novemberében üzembe helyezték a Budaújlaki Vízművet. Elképzelései a mai napig megszabták a budai területek vízellátásának kialakítását. A végleges — Káposztásmegyeri — vízmű megépítése Eközben azonban a pesti oldalon mind sürgetőbbé vált a végleges vízmű megépítése. Wein erre a célra a Káposztásmegyer mellett húzódó Duna-partot ajánlotta, mint kitűnő vízbeszerzési lehetőséget. Mivel a feltáró fúrások igazolni látszottak elképzeléseit, a Fővárosi Tanács megbízta a Megyeren létesítendő parti szűrésű vízmű végleges előterveinek elkészítésével. Ezeket Wein 1884 áprilisában két változatban be is nyújtotta. — A tervek szerint a víztermelés itt is galériával történt volna. —- A Tanács Wein javaslatát több szakértőnek adta ki véleményezésre. Jóllehet, a szakértők függetlenül és külön-külön terjesztették be véleményüket, bírálatukban Wein elgondolásaival teljes mértékben egyetértettek. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa mindennek ellenére mégis a mesterséges szűrésen alapuló megoldást kívánta. A hosszú vitákat egy nemzetközi pályázat kiírásával kívánták megszüntetni, melynek keretében felkérték W. II. Lindleyt, az ideiglenes vízmű tervezőjének fiát is, Budapest vízellátási tervének elkészítésére. Lindley, a tisztitásos eljáráson alapuló vízellátásra vonatkozó részletes terveit 1888. december 29-i keltezéssel küldte meg Frankfurtból. Az általa javasolt szűrőtelep a jelenlegi óbudai Hajógyár-szigetre került volna, míg a balparti terület szivattyúháza az Újpesti-sziget déli csúcsával közel egyvonalban, a pesti Duna-parton nyert volna elhelyezést. Végül mégis a természetes szűrési rendszer melletti érvek győztek. Salbach Bernát drezdai vízműigazgató, mint szakértő, bevonásával, a megyeri partokon végzett próbaszivattyúzási kísérletek igazolták Wein alapvető elképzeléseinek helyességét. Miután pedig a hatóságok helyt adtak Salbach olyirányú javaslatának, hogy galéria helyett a vízbeszerzés függőleges kutakból történjék, 1892. szeptember 28-án jóváhagyták a Káposztásmegyeri Vízmű építését. A döntés után Wein és Salbach elképzeléseit Kajlinger Mihály öntötte új formába, amikor elkészítette, illetőleg átdolgozta a Megyeri Vízművek végleges terveit. A jóváhagyás után alig hat hónappal, 1893. április 1-én megtörtént az első kapavágás és megkezdődött a káposztásmegyeri főtelep és vele egyidejűleg a csaknem 8 km hosszú, 1200 mm