Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
10. szám - Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság 1971. április 26-án tartott vezetőségválasztó közgyűléséről
482 Hidrológiai Közlöny 1971. 10. sz. Beszámoló a MHT vezetőségválasztó közgyűléséről kájukért: Szalontai Gergely és Szilágyi Elemér kapta. Az emlékérmek és emléklapok átadása után dr. Schmidt Eligius és Róbert dr. Ernst Güntschl kért szót. Dr. Schmidt Eligius Róbert: Mélyen tisztelt Elnökség! Mélyen tisztelt Közgyűlés! Legyen szabad a kitüntetettek, jutalmazottak összessége nevében hálás köszönetet mondanom azért a nemes gesztusért, amellyel bennünket illettek. A kitüntetéseket általában kétféle okból szokták adományozni: az egyik, hogy a fiatalokat buzdítsák, sarkallják, a másik az olyan zárszámadás-féle, követő jutalom, fáradalmi díj. Én szeretném azonban hinni, hogy ezúttal kivételt tettek, rendhagyó módon jártak el, és tőlünk, idősebbektől is várnak még valamit! Ennek a reményében mondok: ,,Vivát, crescat, floreat Hydrologia!"-t! Dr. Ernst Güntschl: Elnök Űr! Hölgyeim és Uraim ! Mindenekelőtt a kitüntetett külföldi vendégek nevében szeretném kifejezésre juttatni leghálásabb köszönetemet. Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal a megtiszteltetéssel, a megtiszteltetés nagyságával, amelyben részesültünk; mert hiszen a Magyar Hidrológiai Társaság országa határain messze túl ismert! Ha még bizonyítékra lenne szükség, hogy kárpótoljuk magunkat egy szép órával sok régebben eltelt óráért, akkor ennek bizonyítékát láthatjuk a mai ünneplés alkalmával. Köszönetünket egyesítjük legjobb kívánságainkkal a Magyar Hidrológiai Társaság további sikeres, eredményes működéséhez. Engedjenek meg még két kis egyéni megjegyzést. Számomra azért különösen értékes a mai nap, mert a tiszteleti tagságom időbelileg egybeesik Dégen Imre államtitkár kartársnak a kitüntetésével, akivel együtt sok feladatot oldottam meg. Ennek során megtanultam, hogy a munkának nemcsak terhe van, hanem a munka boldogságot is hoz, a feladat teljesítésének örömét, amikor nem is annyira a feladat nagysága a döntő, hanem az a mód, amilyen módon sikerült azt megoldani. — Ezt az alkalmat ragadom meg arra, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság számára — ezen órára való megemlékezésül — legutóbbi kiadványomnak egy példányát nyújtsam át: „Árvízvédelem és területi tervezés". Elnök: Megköszönöm dr. Güntschl úrnak — most már tiszteleti tagunknak — e kedves szavait és szíves ajándékát. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Közgyűlésünk első szakasza lezárult, Megkérdezem a Közgyűlést, hogy az elhangzott főtitkári beszámolót, a Számvizsgáló Bizottság jelentését, a határozati javaslatokat el méltóztatnak-e fogadni úgy, ahogy az a főtitkári beszámolóban van? (A Közgyűlés tapssal válaszol.) Van-e ellenjavaslat? (Nincs). — Határozatilag kimondom, hogy a főtitkári beszámolót, a Számvizsgáló Bizottság jelentését a Közgyűlés egyhangúlag elfogadja, jóváhagyja, és felhatalmazza az Elnökséget a határozati javaslat keresztülvitelére. — Felkérem a Közgyűlést, hogy az egész Vezetőségének a felmentést megadni szíveskedjék. A Közgyűlés a felmentést egyhangúlag megadja. Felkérem Dévény István tiszteleti tagunkat, vegye át a korelnöki tisztet. Dévény István: Igen tisztelt Közgyűlés! Ha már koromnál fogva ilyen megtisztelő megbízatás ért, engedjék meg, hogy elsősorban is a lemondott Vezetőségnek rendkívül eredményes hároméves munkájáért a magam nevében őszinte köszönetemet fejezzem ki. Felkérem a Közgyűlést is, hogy a köszönetet szíveskedjenek kifejezni és elrendelem, hogy ez jegyzőkönyvben megörökíttessék! Ezután javaslatot tesz a Szavazatszedő Bizottságra, melynek elnöke: Pap István, tagjai: Aujeszky Géza és Cserjés Mátyás. A javaslatot a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta, majd Pap István ismertette a szavazás menetét. Dr. Kozák Miklós az Elnökség által kiküldött Jelölő Bizottság elnöke ismertette a Bizottság javaslatát az új tisztikarra vonatkozólag. A jelölő listát a Közgyűlés általánosságban egyhangúlag elfogadta. A Korelnök a szavazás tartamára szünetet rendelt el. A szünet alatt vetítésre került: „A víz az iparban" és „Összefogott az ország" című filmek. A vetítés után Pap István ismertette a Szavazatszedő Bizottság jelentését, mely szerint a jelölteknek legnagyobb részét az érvényes szavazatok 100%-ával választották meg. Dévény István korelnök megállapította, hogy a hivatalos jelölő listát elfogadta a Közgyűlés. A megválasztott új tisztikar nevében Vitális Sándor elnök köszönte meg a Közgyűlés bizalmát. Vázolta a Társaság előtt álló legfontosabb feladatokat, majd a Közgyűlést bezárta. A Magyar Hidrológiai Társaság 1971. április hó 26-án három évre megválasztott tisztikara: elnök: dr. Vitális Sándor, ügyvezető elnök: Illés György és dr. Kovács György, alelnök: dr. Bözsöny Dénes, főtitkár: dr. Bérezik Árpád, főtitkárhelyettes: Környei László, titkárok: Cserjés Mátyás, dr. Molcsányi Endre, Németh Bertalan, a Szerkesztő Bizottság elnöke: dr. Rónai András, a Hidrológiai Közlöny főszerkesztője: dr. Öllős Géza, szerkesztők: Békési János, dr. Vágás István, a Hidrológiai Tájékoztató szerkesztője: dr. Vitális György, jegyző: Laczkó Ágnes, a Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztály elnöke: Ihrig Dénes, titkára: dr. Szigyártó Zoltán; Vízrendezési, Árvízmentesítési, Öntözési Szakosztály elnöke: dr. Tóth Mihály, titkára: dr. Szalai György, Vízellátási Szakosztály elnöke: Hajdú György, titkára: Becker Károly, Hidrogeológiai Szakosztály elnöke: dr. Schmidt Eligius Róbert, titkára: Ember Károly, Szennyvíz Szakosztály elnöke: Mucsy György, titkára : Körösmezey László-, Limnológiai Szakosztály elnöke: dr. Hortobágyi Tibor, titkára: Andrikovics Sándor, Balneotechnikai Szakosztály elnöke: Horváth József, titkára: Szalontai Gergely, Vízkémiai és Víztechnológiai Szakosztály elnöke: Varró István, titkára: Sellyey Gyula\ Vízépítőipari Szakosztály elnöke: Vajda József, titkára: Návrády Hugó; Vízgazdálkodási Szakosztály elnöke: id. Ziegler Károly, titkára: dr. Csermák Béla; Fegyelmi Bizottság elnöke: dr. V. Nagy Imre, tagjai: dr. Krempels Tibor, Simonfai László, póttagjai: Lesenyei Gábor, dr. Molnár Béla; Számvizsgáló Bizott-