Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

6. szám - Dr. Erdélyi Mihály: A Duna–Tisza közének vízföldtana

332 Hidrológiai Közlöny 1967. 6. sz. Erdélyi M.: A Duna—Tisza köze A terület felszíni és felszínközeli képződményeivel nem foglalkozom, mert azokról számos részletes tanulmány jelent meg. A földtani, vízminőségi és vízhozam adatok legnagyobb része 300 m-ncl nem mélyebbről való, mert ivóvízfeltárás során szereztük azokat. A mélvföldtani adatok szénhidrogén kutatással és hévízfeltárással kerültek birtokunkba. A szerkezetkutató geofizikai vizsgálatok adatai vízföldtani szempontból még teljesen értékeletlenek. A szénhidrogén kutatás és hévízfeltáró fúrások [33], meg a geofizikai kutatások egyenetlen területi eloszlása miatt csak egyes, kisebb foltok mélyszerkezetét és mélyben levő kőzeteit ismerjük jobban [2, 6, 7—9, 21. 26, 69, 86, 88). Az alaphegységre vonatkozó mélységi adatokat és a negyedkori összlet vastagságát (2. ábra) összehasonlítva, az a szabályszerűség adódik, hogv az alaphegység legmélyebbre süllyedt részei felett a legvastagabb a negyedkori formáció. Ugyanez érvényes a pliocén vastagságára is [2, 6, 7—9, 21. 26. 3Í. 33, 69, 86, 88], 2. ábra. -4 negyedkori típusú üledék vastagsága m-ben Jelmagyarázat: 1. a negyedkori összletet harántoló fúrás: 2. a Dunavölgy nyugati határa: :i. a negyedkori összletben lefelé csökkenő nyugalmi vízszintű terület; 4. országhatár Fig. 2. Thiekness of Quatemary type deposits, in m Key: 1. Borehole penetrating Quaternary fonnation: 2. Western boundary of the Danube Valley; 3. Area with the quiescent level lowering in the Quaternary formation; 4. Boundary of the country A mélyszerkezet területileg igen egyenetlen feltártsága miatt e tanulmány csak az ivóvízellátásra feltárt vízadókkal foglalkozik, legfeljebb 500 méter mélységig, vagyis leginkább a negyedkor folyóvízi eredetű vízadóinak térbeli (mélységi) helyzetével, a belőlük nyert víz vegyi összetételével és termelési adataival. A pliocén vízadók jelentősége egyre csökken, még ott is, ahol az egyedi kutas vízellátás idején a kutak felszökő vize igen előnyös volt, így a Dunavölgy északi harmadában és a völgy keskeny nyugati szegélyén. A Duna—Tisza közének hévizeivel sem foglalkozom, mert a közelmúltban megjelent tanulmánykötet [33] az eddigi adatokat mind tartalmazza. Több, ugyancsak nemrég megjelent értekezés pedig igen jelentős kutatási módszereket és eredményeket tartalmaz [1, 24, 25]. A vízhálózat kialakulása A Duna—Tisza köze vízföldtana gyakorlatilag valójában a Duna folyam alföldi múltja, vagyis a szerkezeti mozgások hatása a mindenkori medrek irányára, lejtésére, ezzel a hordalék minőségére, tömegére és területi eloszlására. Lássuk tehát, hogyan alakult ki a mai vízrajz. A fúrásminták nehézásványainak vizsgálata az a kutatási módszer, ami a legalkalmasabb az anyagszállítás múltbeli irányainak felderítésére és a lehordási területek megállapítására. Nehézásványtani vizsgálatok szerint már a felsőpannon alemeletben is a délalföldi nagy süllyedék felé irányult az anyagszállítás [40, 42], Ez volt a helyzet akkor is, amikor az utolsó magyarországi beltenger a Magyar medence déli szegélyére (az Alduna vidékére és K. Horvátországra) zsugorodott össze. Az egykori beltó területén kialakuló vízhálózatot ugyancsak a délalföldi süllyedék vonzása alakítja ki. A Duna a felső-pliocénben a Dunántúlon fokozatosan keletebbre tolódott. Kezdetben - a Bécsi medencéből jőve — a Dunántúl Ny-i részén át folyt a szlavóniai süllyedékbe, nemcsak a K-i Alpok folyóit (Dráva, Mura, Rába, Gyöngyös, Repce, Lajta), hanem a Nyugati Kárpátokéit (Vág, Nyitra, Zsitva, Garam) is összegyűjtötte. Ennek a vízrendszernek vastag homokját a Ny és DNy Dunántúlon mindenütt megleljük a felső-pannon beltó üledékeinek folyóvízi erózióval nyesett felszínén. Később a Keszthely és Gleichenberg közötti terület kiemelkedése K felé kényszerítette a dunai vízrendszert. Az Ósduna a Móri-árokban ós DK-i folytatása irányában folyt a délalföldi süllyedék K-i részébe. Ez az átfolyás talán még egy ideig a pleisztocénben is megvolt [44]. Feltűnő, hogy sem a Dunántúlon, sem a Duna— Tisza közén nem ismeretes olyan tömegű és anyagú negyedkor előtti üledék, mely ezt a keletebbi Ósdunát igazolná. Az üledék hiányának többféle oka is lehet: a) A felső-pliocén enyhe, nedvesebb klímája, mely nem kedvezett a nagy tömegű, durva hordalék képződésének. b) Ehhez járulhat, hogy a K-i Alpok és Kárpátok jóval alacsonyabbak voltak, kicsiny volt a hegységkeretből a medence belseje felé tartó folyók lejtése. c) A dunai üledék hiányát Élv-Dunántúlon és a Bácskában a pleisztocón-eleji erős eróziónak is lehet tulajdonítani. Ennek oka az, hogy a Magyar-medence hegységi keretének gyors megemelkedésével együtt belül mély süllyedék keletkezett.