Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)
6. szám - Dr. Erdélyi Mihály: A Duna–Tisza közének vízföldtana
331 Hidrológiai Közlöny 1967. 6. sz. A Duna—Tisza közének vízföldtana D r. ERDÉLYI MIHÁLY* A földtani kutatás és vízfeltárás áttekintése A felszíni víz rohamos elszennyeződéséivel a felszínalatti víz jelentősége egyre növekszik, különösen amikor ivóvízre, vagy ivóvíz minőségű ipari vízre (élelmiszer- és gyógyszeripar) van szükség. E szükséglet egyébként is igen gyors növekedését az emelkedő életszínvonal, a vidéki vízművesítés és az ipar rohamos fejlődése még inkább fokozza. A közeljövőben pedig a nukleáris energiatermelés előretörése miatt egyre fontosabb felszínalatti vízvagyonunk minőségi és mennyiségi számbavétele, utánpótlódásának vizsgálata és védelme. E célból minden fellelhető vízföldtani, szerkezeti, vízkémiai, hidrológiai, műszaki és termelési adat értékelésével, rendszerezésével és ábrázolásával kell arra feleletet adnunk, hogy hol, milyen mélységben, milyen összetételű vizünk van. A víztartó képződmények térbeli helyzetének tisztázása után lehet csak arra gondolni, hogy az utánpótlódás mennyiségét és irányát meghatározhassuk, tehát megállapíthassuk, mennyi a helyileg vagy kisebb tájegységenként a nagyobb károsodás nélkül kitermelhető vízmenynyiség. A Duna—Tisza közének (1. ábra) földtani kutatása száz éves. Szabó József volt az első, aki az Alföld földtani fejlődésének szakaszait helyesen érezte meg [66]. Az utána következő nagy kutatói egyéniségek igen kevés adat birtokában, már részletesebben, de még mindig átfogóan rajzolták meg a két nagy folyó közének földtani múltját [18, 20, 30, 52, 71—77]. Különösen Sümeghy József munkásságára [57—65] kell itt gondolnunk, aki már a vízellátás szükségleteire is gondolva [62], az addigiaknál sokkal részletesebben értékelte a terület földtörténetét a mai adatok elenyésző részének ismeretében. A legutóbbi 20 óv földtani térképezése [31], szénhidrogén kutatásai [2, 6, 7—9, 21, 26, 53, 69, 86, 88] és főleg fokozódó vízfeltárásai az adatok számát rohamosan megnövelték. A legfontosabb adatokat szerencsére már jórészt nyilvánosságra hozták [32—34, 46, 54, 80], A fúrott kutak adatai közreadásának nálunk régi hagyományai vannak [17, 19, 29, 70]. ' A vízfúrások számának növekedése nem jelenti szükségképpen az adatok minőségének javulását is. Ennek oka a forgatva működő, iszapöblítéses, gyors fúrási mód („rotary"). Az általánosan használt jobböblítéses rotary fúrással a fúrószáron benyomott öblítő iszap mossa ki az erősen felőrölt furadékot és aránylag lassan hozza fel az áramló iszap a furadékot a lyuk fala (vagy béléscső) és a rudazat közötti körgyűrűben, ezért a felfúrt kőzetanyag felfelé haladva erősen osztályozódik. A rotary módszer furadéka ezért majdnem használhatatlan a rétegek pontos sorrendjének megállapítására. A mélységi adatok számszerű növekedése tehát csak kevéssé és nem minőségileg egészítette ki ismereteinket. Rohamos minőségi változás történt az utóbbi 10—15 év során a geofizikai furatszelvényezés (karottázs) általánossá válásával, különösen mióta minden 100 m-nél mélyebb fúrás szelvényét geo* Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest Kézirat lezárva 1967. február 12-én. 1. ábra. Áttekintő vázlat Jelmagyarázat: 1. földtani szelvények iránya az ábrák sorszámával; 2. egyéb ábrák sorszáma és helye Fig. 1. Generalized map Key: Directlon of geological profiles indicating the current No. of figures; 2. Current No. and site of figures fizikailag is így ellenőrzik, hacsak a fúrás nem teljesen ismert területen mélyül. A furat geofizikai szelvénye a vízadók pontos helyét mutatja, a szűrő tehát a megfelelő helyre kerül. A vízhozam adatok így sokkal megbízhatóbbak és a területre is jellemzőbbek. A lyukszelvényezés jelentősége különösen akkor érződik, amikor nem az egyedi fúrott kutak készítése, hanem a vízművesítés a cél, tehát a kutankénti elérhető legnagyobb hozamra kell törekedni. Nagy hiányossága azonban mai vízkutatásunknak, hogy viszonylag kevés fúrásnak van végig geofizikai szelvénye. Ezzel víztartóink nyomozása, térbeli helyzetük megismerése lassabban halad s természetes vízkészletünk mennyiségi becslése is sokkal nehezebb, mintha az eddiginél több furatot végig szelvényeznének. Jelen tanulmány e területen minden 1966 végéig mélyült vízfeltárás adatának értékelésével készült. A szénhidrogén kutatás adatainak nagyobb részét is felhasználtam. Összesen kb. 3500 fúrást dolgoztam fel. Mintegy 120 karottázs szelvény, többszáz fúrási rétegsor, többezer vízelemzós, néhányszáz beszintezett fúrás nyugalmi vízszintje e tanulmány nyersanyaga. Ehhez járul 880 km 2-en végzett részletes földtani térképezés közben, kb. 300 fúrás mintáinak feldolgozása során és Magyarország 1:300 000-es földtani térképe Duna—Tisza közi részének szerkesztése idején szerzett tapasztalatom is.
