Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

7. szám - Egyesületi és műszaki hírek

316 Hidrológiai Közlöny 1967. 6. sz. Szilágyi M.: A Főváros és csatornaműve A budai oldalon javasolt szennyvízfőgyűjtő elgondolását a későbbiek folyamán is megtartották, azonban ez ideig még nem épült meg. A mértékadó csapadékvíz felvétele túlságosan alacsony. A város 100 éves fejlődésének előre becslése mind területileg, mind a lakosszámot illetően nem bizonyult helyesnek. A mai tervezési gyakorlat szerint a Reitter-féle terv vázlattervnek minősíthető. 1873—1891 között az általános ós a kivitelezési tervek munkálatai folytak, illetőleg az engedélyezési eljárásokat bonyolították le. Az általános terv kidolgozására kiírt tervpályázaton Lechner Lajos pályaművét fogadták el. A kiviteli terveket a főváros mérnöki hivatalában alakított csatornázási osztályon Martin Ottó irányításával készítették el. Mielőtt az építkezés kérdésében döntöttek volna, Klimm Mihály műegyetemi tanárt bízták meg a műszaki bírálattal. Az ő érdeme, hogy a szivattyútelepre bevezető főgyűjtő 18 m

3/sec-ban meghatározott levezetőképességét végül is 27 m

3-re emelték és ennek megfelelően növelték a többi gyűjtőét, is. Ezzel érvényre juttatta Reitter Ferenc elvét: ,,A pénzügyi rész csekélyebb mértékben jön tekintetbe, mivel oly műnél — mely a város jelenére és jövőjére nézve életkérdés — inkább több áldozatot kell hozni, mint talán túlságos takarékosság által tökéletlen művet előállítani, melynek tökéletesítése később még sokkal nagyobb költséget fogna okozni, feltevén, hogy egyáltalában később még lehetséges is legyen." Az alaptervhez képest egy újabb főgyűjtőt terveztek a rohamosan fejlődő kőbányai városrész szennyvizeinek elvezetésére. 1891-ben megindulnak a pesti oldal főgyűjtő csatornáinak kivitelezési munkálatai, melyek 190(>-ig tartottak. A budai oldalon az Ördögárok folyamatos építésétől eltekintve csak 1912-ben kezdték meg az óbudai főgyűjtő építését. A budai oldal főgyűjtője teljes egészében még a mai napig sem készült el. Az első világháború idején a város túlnőtt a Hungária-körút — Róbert Károly körút által határolt területen, ezt a meglevő főgyűjtők méretezésénél nem vették figyelembe. A csatornázást egyes irányokban erőszakoltan kiterjesztették, a terület nagy részét azonban nem tudták csatornázni. Budán hasonló helyzet állt elő. Szükségszerűvé vált, hogy a főváros — újabban lakótelepülés céljára kijelölt területeinek — csatornázási lehetőségeit megvizsgálják. A főváros jóváhagyott szabályozási terve alapján 1927-ben elkészítették a meglevő főgyűjtők revízióját és a város egész területére kiterjedő általános csatornázási és belvízrendezési tervét (4. ábra). A pesti oldal területe 8G50 ha, a budaié 9790 ha, az előbbi területből 4(100 ha, az utóbbiból 1500 ha volt csatornázva. A lakosszám 1,08 millió, ebből Pesten 820 ezer, Budán 2150 ezer fő élt. Az átlagos laksűrűség Pesten 90 fő/ha, Budán 23 fő/ha volt. A fővárost környező településekről 400 ezer fő által lakott terület csatorzását is a főváros csatornázásához kapcsolódva kívánták megoldani. A jövő lakosszámát 3 millió főre becsülték és e szerint számították ki a szennyvízmennyiséget, 8 m

3/sec-t. Az előírások szerint a homokfogón ós rácson átfolyt szennyvizet háromszoros hígításig kell a szivattyútelepeknek a Duna sodrába továbbítani, az e feletti vízmennyiség parti kiömléssel bocsátható a folyóba. A Duna partján levő vészkiömlők háromszoros hígítás felett, a Rákos-patak mentén levők ötszörös hígítás felett üzemelhetnek. A Duna bal partján a külső körúton kívüli területek csatornázása érdekében három új főgyűjtőt kell építeni. Az első a Rákos-patak völgyében, a patakkal párhuzamosan épülne, végpontján az angyalföldi szivattyúteleppel. E telepre érkezne a Róbert Károly körút— Hungária körút—Mexikói út nyomvonalon létesítendő második főgyűjtő által levezetett szennyvíz is. A harmadik Kőbánya csatornázatlan területeinek vízelvezetését, illetőleg a meglevő főgyűjtő tehermentesítését szolgálná. A jobb parti városrész északi területén az óbudai külső főgyűjtő létesítése szükséges. A főgyűjtő végpontján — a Mozaik utcánál — tervezett szivattyútele]) a háromszorosan hígított szennyvizet nyomócsövön a budai Duna-parti szennyvízfőgyűjtőbe továbbítja. Ez a főgyűjtő az akkor már megépült Budafoki úti főgyűjtőhöz csatlakozik. A jobb parton a hálózat fejlesztése a domborzati viszonyok miatt egyszerűbben oldható meg, mint a pesti oldalon. A tervezett rendszer a főváros gyűrűs-sugaras fejlesztésének, tökéletesen megfelelt. Meg kell említenünk, hogy ez volt az első általános terv, melyben a csatornákat nem állandó mennyiségű csapadékvíz mennyisége alapján, hanem mért intenzitásértékek felhasználásával, a racionális méretezési mód szerint méretezték. A 3 millió főre számított 8 m

3/sec szárazidei szennyvízmennyiség azonban — annak ellenére, hogy a csatornázott terület lakosszáma meg Sem közelítette a felvett értéket — túlságosan kevésnek bizonyult. A Fővárosi Csatornázási Művek 1958-i mérései szerint a szárazidei szennyvíz mennyisége átlagosan 10 m

3/see volt. A legújabb városfejlesztési elgondolások és a csatornázás kapcsolata A felszabadulás után megindult és azóta is egyre nagyobb ütemben fejlődő iparosodás előre nem látott mértékben növelte meg az elvezetendő ipari szennyvíz mennyiségét. Ez okozta, hogy a lakosszám alapján számított szennyvízmennyiség nagyságrendben megváltozott. Az ipari szennyvizek túlsúlyba jutása, Budapest és peremvárosainak összekapcsolása Nagy-Budapestté, és a szocialista tervgazdálkodás tette szükségessé egv új távlati csatornázási terv elkészítését. A bevezetőben említett általános rendezési terv 1960. végéig elkészült és a Kormány azt jóváhagyta. A csatornázási kerettervet ennek felhasználásával 1961-ben elkészítettük. Az 1961. végén elkészült csatornázási keretterv abból az alapvető követelményből indult ki. hogy a főváros összes szárazidei szennyvizét — a befogadóba való vezetés előtt — biológiailag tisztítani kell. A meglevő csatornamű adottságaiból és a városrendezési tervből kiindulva, a tisztítótelepek elhelyezése szempontjából számbajöhető területek közül a legmegfelelőbbeket hatékonysági vizsgálatok döntötték el. Ezzel a vízelvezetési rendszer irányai és az egyes nagy vízgyűjtő területek is meghatározottakká váltak. A terv szerint négy nagy szennyvíztisztító telep létesítendő: az első az angyalföldi szivattyútelep mellett, a második Csepel-sziget északkeleti csúcsán, a harmadik Dél-Pesten, végül a negyedik Nagytétény területén. (5. ábra). A tisztítótelepeknek — az Országos Vízügyi Főigazgatóság döntése szerint—a szárazidei szennyvizet kell biológiailag tisztítaniok. Az esőzések alkalmával hígított szennyvizek részben tehermentesítő csatornákon, részben a szivattyútelepek nyomócsövein, záporkiömlőin keresztül a Dunába vezethetők. A vízelvezetés gerincét alkotó főgyűjtők nagyrészt meglevő adottságokként szerepelnek. Ezek a csatornák ugyanis állapotukat tekintve -— gondos karbantartás mellett — még legalább 50—75 évig üzemben tarthatók. A főgyűjtők átépítése már csak azért sem jöhetett szóba, mert az több milliárd forintos beruházás jelentene. így ésszerű kompromisszumokkal kellett élnünk. Elsőként említjük