Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

12. szám - Vedres Lipót: Kájlinger Mihály élete és szerepe Budapest ivóvíz-ellátásában

Vedres L.: Kájlinger Mihály élete és szerepe Hidrológiai Közlöny 1966. 12. sz. 575 A főváros törvényhatósága az üzembiztonság érdekében 1902-ben elrendelte a káposztásmegyeri főtelep második szivattyúházának megépítését és felszerelését. A hálózati nyomások és az üzem egyenletességének biztosítása végett még egy nagy vízmedencével is ki kellett egészíteni az új vízművet. 1904ben befejeződtek a gépházi munkák és elkészült a balparti hálózat második nagv kiegyenlítő medencéje: a 17 500 m

3 űrtartalmú gellérthegyi tartály. 1904. április 21-én az új mű teljes egészében megkezdhette üzemét. A magyar mérnökség, a magyar ipar és a magyar munkásság diadalünnepe volt e nap. A főváros zavartalan vízellátása hosszú évekre biztosítva volt. 3. A budai városrészek vízellátása A megyeri építkezésekkel egyidejűleg további alkotó munkák vártak még Kájlingerre. A Duna jobbparti városrészek vízellátása érdekében Wein által még 1894-ben megkezdett újlaki galéria építése a rendkívüli magas Duna-vízállások miatt elszerencsétlenedett. Wein betegsége, majd felmentése következtében Kájlingernek kellett e munkát átvennie. Rövid ideig kísérletezett az abbamaradt galéria építésének folytatásával, de nemsokára három új kút süllyesztésére tett javaslatot, amit felettesei el is fogadtak. Az új mű 1897 decemberében elkészült, de az áradások által megfertőzött talajból élvezhetetlen vizet kaptak. Géptörés is késleltette az üzembehelyezést. A zavaró körülmények megszűntetése után 1898. július 19-én azonban ez is megtörtént. 1896-ban megépítette Kájlinger a Rózsadombot és környékét ellátó övezetet a hozzá tartozó vízmedencével együtt. A szükséges gépi berendezéseket az újlaki szivattyútelepen állították fel. — Ugyanebben az évben a Gellérthegy felső részeinek vízellátására a Domb utcában kis átemelő telep létesült a hálózathoz tartozó két kis medencével együtt. Kájlinger 1897-ben terjesztette a fővárosi tanács elé a Duna jobbparti általános kültelki vízellátás tervezetét, amelynek elfogadása azonban 1902-ig elhúzódott. Ez a tervezet a hegyvidéki túlságos nagy nyomások megszűntetése végett egy-egv tároló medencét és átemelő telepet irányozott elő az Óra út mellett és a Budakeszi úton. De sok mást is magában foglalt: az istenhegyi víztorony és a sashegyi medencék építését. Kelenföld vízellátását, a farkasvölgyi és irhásároki ellátási övezetet stb. A tervezet, melv több mint fél évszázadig volt a vízművek iránymutatója, Basch Ágoston főmérnök nevéhez fűződik. Az engedélyezett harmadik építési szakaszban hét kutat süllyesztettek. A programba tartozott egy átemelő szivattyútelep és a vizet a főtelepre vezető 3 km hosszú ikercsatorna létesítése is. Egyben lakóházakat is emeltek a telepeken működő gépészek és egyéb fontosabb alkalmazottak részére. A munkák 1895. augusztus 19-én kezdődtek és 1897. március 24-én fejeződtek be. A kívánt vízhozam biztosítására a Palotai szigeten máimeglevő négy kút közé ugyancsak e program keretében még hármat süllyesztettek. A végleges vízmű így elkészült első részét 1897. május 4-én nyitották meg, illetőleg ekkor mutatták be az illetékes hatóságoknak. Időközben, 1895. május 26-tól 1896. február 5-ig, még Wein tervezésében, lefektették a városba vezető második 1200 mm átmérőjű főnyomócsövet is. A vállalkozó azonban hanyag munkát végzett úgy, hogy el kellett venni tőle a munkát. 1898. április 1-től 1899. június 2-ig az egész vezetéket házilag újjáépítették. A házilagos építés előnyeit mutatja, hogy az ilyen módon újjáépített második vezeték azóta is kifogástalanul üzemel, míg a csupán egy évvel korábban fektetett ós házilag újjá nem épített I. sz. csővezeték szinte minden évben egy-két alkalommal eltörik. A már 70. éve felé közeledő Wein Jánost betegsége miatt 1896. február 22-én felmentették a vízművek vezetése alól és Kájlingert állították h. igazgatói címmel az üzem élére. Ekkor került sor a Salbach javasolta harmadik, Dunakeszi község határában fekvő kaviesmedence kiaknázására. A már megépült átemelő telep vízhozamát azonban már ennek megtervezése előtt növelni kellett. Ebből a célból, a Közmunkák Tanácsának régebbi javaslata alapján, a Szentendrei sziget déli részén, a keleti oldalon süllyesztettek 10 kutat, és vizüket 720 m hosszú Duna alatti alagúton (ahogy abban az időben nevezték: alagcsatornán) juttatták át a bal partra. Ez az alagút is közlekedő csőként működik és a vizet a bal parti aknából szivornyázzák át a főtelepre. A munkák 1897. október 26-tól 1899. szeptember 16-ig tartottak. A Duna bal partján ós a Szentendrei sziget keleti oldalán 3—3 km partszakasz kiaknázására a szigeten 22, a bal parton 23 kút készült. A szigetről az ismertetett elvek szerint működő 525 m hosszú alagút szállítja a vizet a bal partra. Innen az ottani kutak vizével együtt egy új szivattyúház (II. átemelő telep) gépei emelik be az ikercsatornába, amely a délre levő I. átemelő telepen már megépült ikercsatornához csatlakozik. A munkákat 1899. június 19-én kezdték, és több részletben 1902. október 1-én fejezték be. Az üzemeltetés során kiderült, hogy a vízhozamok távolról sem felelnek meg a Salbach, szakvéleményében megadott mennyiségeknek. Kájlinger vizsgálatai és mérései alapján a törvényhatósági bizottság lerögzítette, hogy az első négy szakaszban megépített, illetve még építendő kutak 9,2 km partszakaszt hasznosítanak, nyáron napi 169 841 m

3, télen 127 383 m

3 vízhozammal. A kívánt 240 000 m

3-nyi mennyiség biztosításához tehát további területek bevonása vált szükségessé. Erre azonban már csak Kájlinger halála után került a sor. 4. Bizalmi válság Schermann Adolf tisztifőorvos 1897. évi decemberi jelentésében a víz minőségének romlását állapította meg, és azt a hosszabb ideje szünetelő mesterséges szűrők bekapcsolásának tulajdonította. Ezt a közlést minden szakszerű vizsgálat nélkül a tífuszesetek szaporodásának magyaráza-